Várady Aladár: Ki a viharba!

Ki a viharba ! . . . Hej hajós !
A gálya reng!...
A lánc szakad!
A vész ragad, a partra csap,
Darabra szab az áradat!
Ki a viharba, hej hajós!
Nincs vesztened! Órád ütött!
Töltsék ki nemtelen dühök
A bosszúálló ördögök!
Tombolja ránk mérgét a vész,
Rettentő torkát tárja fel,
Üvöltse végítéletünk! . . .
A gályáról zsoltár felel!
Az éghez vágják jajszavunk
A tébolyodott elemek:
Ó ! Sors mennydörgő Istene!
Ne hagyd elveszni Népedet! . . .
Hát megveszett a földteke,
Hogy gúnykacajt röpít feléd?!
Egy őrült megragadta tán
A sors borzasztó tengelyét?!
Hogy összetörje kis hajónk,
Mit ezredév viharja dúlt . . .
S melynek falán a gaz pogány
Harag rettegni megtanult?!
Hogy ránk uszítsa rémhadát,
Hogy rágják élő csontjaink! . . .
Hogy vérbe fúljon jajszavunk /
Halálhörgésbe kínjaink! . . .
Eget ostromló tengeren
Uram 1 . . .
karod terjeszd felénk !
Kovácsold össze fegyverünk,
Szablyád, mit összetördelénk ! . . .
Ki a viharba! Hej, Magyar!
A legborzasztóbb óra hajt! . . .
Majd odvaikra forrasztják
Bús karjaink a gúnykacajt!