Gyökössy Endre: Rab magyar éneke túl a Királyhágón

Beteg az én lelkem, csontom,
Jaj, még meg kell háborodnom!

Uram, ölelj, szeress jobban,
Ne ostorozz haragodban.

Mentsd meg az én gyötrött lelkem,
A sír szélén tarts meg engem.

Nem volt még itt a nagy próba!
Ne fektess a koporsóba.

- Nyöszörögve fohászkodom,
Nyoszolyámat könnyel mosom.

A gubbasztón ülök, várok –
Fülem siket, szemem hályog,

Orcám hervadt, testem vénhedt…
Sok ellenség úgy megtépett!

Úgy rohantak rám mindnyájan,
Levagdosták kezem, lábam.

Kimetszették számból nyelvem,
Mert szent magyar szót nyögdeltem!

- Uram, mégis, így is – vagyok,
Hozzád fel-felsóhajthatok.

Ha bénán is: élni hagyj csak –
Vége szakad siralmamnak.

Óh, most minden ellenségem
Megszégyenül rút bűnében.

Nem hallgat csak a bolond rá,
Hazug híre feslik ronggyá.

Sár-hatalma omlik röggé…
Igaz magyar él örökké!

1920