Vértesy Jenő: II. István

„Segíts rajtam, jó orvosom,
Érzem, beteg vagyok nagyon.
Hozz nékem ezerjófüvet
És tedd éppé minden tagom’!”

„Uram király, nincs fű reá,
De az Úr csodát még tehet.
Pihenj sokat, aludj soká
S tejjel szelidítsd véredet.

Mert a bor gyilkoló ital,
Sátán kevert mérget bele.
Szép lányokra se nézz, uram,
Mert örvény a szép lány szeme.”

Az orvos búsan elmegyen
S István király fejrázva mond:
„Ha így is, úgy is meghalni kell,
Ki nem vigad, merő bolond!

Csak egy halállal tartozunk
S annak fejében élni kell
S ha már elmúlunk, kedvesebb
Vígan lobogva égni el!

Még vérem ég, mellem feszül,
Szememben szikráz még a láng,
Kemény kardom pehely nekem
S van kedvem még ölelni lányt!

Még nem lobbant ki mécsesem!”
S István király asztalhoz ül
S cseng a kehely, bugyog a bor,
Friss apródok veszik körül.

„Simon! Pejkó lovamra ülj,
A legbírósabb paripa,
Hatalmas, mint a behemót
S úgy megy, mint az istennyila.

Menj a görög császárho’ rajt:
Görög császár, hódolj nekem!
Ijjathúzó hadammal én
Páncélosit mind’ szétverem!

A tengert fölkorbácsolom
S a mély pokolnak ördögit,
Hermelinjét meggázolom
És fölhasítom köldökig!

Csanád! Holló lovamra ülj,
Szilajabb mén nem volt sehol,
Lángot fú és két lábra áll,
Jól megszorítsd, másképp ledob.

Nyargalj a síkra egyenest,
Hol Tatár vezér sátra áll,
– A vén kun fő, hisz’ ismered –
Mondd, hogy köszönti a király.

A szakállát ne tépje már
Az én kedves hű emberem,
Annak, ki meggyalázta őt,
Fejét lábához fektetem!

Lóránt! Hattyú lovamra ülj,
Kezesebb ló nem volt soha,
A füvet se tiporja le –
Azt gondolom, tündér lova.

Tisza partjára vigyen el
És ott csapd a zöld gyepre ki,
Szép Kúma sátorába menj
És a fülébe súgd neki:

Ágyát puhára vesse meg,
A mécsvilágot oltsa el,
Gyilkos vesztő szerelmemet
Tüzes csókokkal fojtsa el!”

Cseng a patkó, nyerít a ló
És elvágtatnak a fiúk.
István király pihenni tér,
Nem alhatik, a vére zúg.

– Hej, beh ugatnak a kutyák!
Ahol suhan valami rém:
Zörgő csontváz, kaszás halál,
Arany korona a fején.

…Ott táncol a hold fényiben
S meg-megsuhintja a kaszát:
„Vetek majd én ágyat neked –
István király, jó éjszakát!”