Diószeghy Tibor: Advent 1956

Romok között sikolt a szél.
Temetetlen testek felett
fagyottszélű falevelek,
s fenn az égen lábujjhegyen
ott jár a tél.

Róma nevet, Párizs mulat,
New York maga a bódulat,
kacagás csap fel az égig,
az éjszakát rőfszám mérik,
az utcákon konfetti száll,
pár berúgott sír, kiabál,
- - s fenn az égen lábujjhegyen
ott jár a tél.

Romok között sikolt a szél.
Szál ruhában hosszú sorok,
egy egész nép ott nyomorog,
falat kenyér, pár szem krumpli,
páncélos zúg, futni, futni!
- - S fenn az égen lábujjhegyen
ott jár a tél.

Róma kacag, Párizs mulat,
New York maga a bódulat,
gramofon szól hangos szóval,
kirakatok ezer jóval,
operák és varieték,
vendéglátó vidám esték,
autó surran, földalatti,
van idő, minek szaladni?
Fűtött vonat, meleg kocsik,
nehéz bundák a kapuig,
- - s fenn az égen lábujjhegyen
ott jár a tél.

Romok között sikolt a szél.
Kisded jászla szegény, kopott,
nem ér meg tán több holnapot,
s lenn a földön lábujjhegyen
csak a nyomor szava beszél,
csak félelem.
Róma, Párizs, New York kacag,
a templomok fényben úsznak,
a Kisdedre selymet húznak,
s a harangok hangja szabad…
Romok között sikolt a szél.
Temetetlen holtak felett
fagyott harmat a szemfedél.
A föld hallgat, az ég hallgat,
- - s egysem ítél!... - -