Endrődi Sándor: A pálya végén, Én voltam?... Itt hagylak…

Endrődi Sándor:

A pálya végén

1913. augusztus 15.

No, ezt sem hittem volna sohasem,
Hogy földi életemben valaha
Megülök ilyen szépen, csöndesen!

Ki egykor csak az izgalmat kívántam,
És a gyönyört is mindig ott kerestem
A szenvedélyek rontó viharában:

Most üldögélek jó meleg napon,
És nézegetem a bomló világot,
És nincs más vágyam, csak a - nyugalom.

Köröttem lomb suttog, szellők zenélnek,
Én meg tűnődöm az elmúltakon,
Miközben lelkem árnyakkal beszélget.

Édes megnyugvás ily békében élni,
A tűnt napokkal csöndben leszámolni
És a jövőtől semmit sem remélni;

Érezni, hogy már bevégződik itt,
S egy szent, gyöngéd kéz, mely szelíden érint,
Köröttem lassan mindent elsimít...

Komor pompával száll alá a nap,
S az éjből fáradtan felém vitorláz -
Tán az utolsó földi pillanat.

Most hangok verik fel az éjszakát,
A fekete lég hullámzó sötétén
Halk szárnycsapással hattyúk úsznak át:

S fölöttem, míg hév könnyem árja hull,
Éltemnek minden üdve, kéje, álma
Még egyszer fénylőn, zengőn átvonul.

Endrődi Sándor:

Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!

Én voltam az a szilaj, vad legény,
Ki szenvedélye zúgó tengerén,
Szívét tépdesve száguldozta át
Az örvényt meg az éjszakát?!

Én voltam az a dacos férfi, én,
Ki egykor az egeket döngetém,
És a világot tettvággyal teli,
Újjá véltem teremteni?!...

Mintha kiégtem volna teljesen,
El-eltűnődöm szenvedélytelen;
Fölöttem hideg téli csillagok...
Vihar voltam, most csend vagyok.

Endrődi Sándor:

Itt hagylak, életem virága,
S neved suttogva, neved áldva,
Leszállok a nagy éjszakába.

Nem látsz, nem hallasz soha többé,
Porló szívem a szörnyű csöndé,
A Nirvánáé lesz örökké.

Hiába várod vissza árnyam,
Hiába sírdogálsz utánam:
Én alszom síri nyoszolyámban.

Ha felnézel a csillagokra:
Fojtott könnyekkel, fuldokolva
Gondolsz a régi szép napokra.

Ha lenézel a néma rögre,
Úgy érzed: szíved összetörve
S te is meghaltál mindörökre.

El-eltünődöl múltad álmán:
Csak gyász leng Isten szép világán!
- Siess le hozzám, édes árvám!