Vályi Nagy Géza: Sem egy halmot, sem egy völgyet…
Sem egy halmot, sem egy völgyet,
Egy csepp vizet, egy szál tölgyet,
Egy szirtfokot a hazánkból
Soha el nem veszthetünk!
Mint madárka a fészkéhez,
Ragaszkodunk hozzád édes
Reménységünk, örökségünk,
Ősi jussunk, mindenünk!
Nem kínálunk, nem ajánlunk,
Üzérkedést nem csinálunk!
Fájó kínban égő lelkünk
Ma büszkébb, mint valaha.
Ezer éve, amióta
Miénk Kárpát kéklő orma,
Erdély bérce, Tokaj bora,
Kincses bányánk aranya!
Így rendelé el a végzet,
Így alkotá a természet:
Hármas bércfal szegélyezi,
Négy víz árja futja át…
Folyóiba, szent földjére
Hét vezérnek omlott vére,
Ősapáink könnye mosta
Valamennyi zeg-zugát.
Jöhetnek az útonállók,
Sehonnani vad zsiványok,
Bevághatnak a húsunkba
Gyilkos módra, szilajon,
Megalázhat, meggyalázhat,
Porba sújthat a pogányhad,
De a sírba nem dönthetnek…
Nincs rá földi hatalom!
A hiszékeny, leigázott,
Megcsalatott, vértől ázott
Magyar népnek – meglássátok!
Új karja nő egykoron…
Boldog élet napja jő el…
S új karokkal, új erővel
Végig sújt a kufárlelkű,
Istentelen latrokon!
1920