Thomée József: Üzen a falunk

Vad, zegernyés idő jár, vaksötét
Az éj… Vihar viháncol a Dunán,
Eresz nyikorg, a kémény sír, dudál,
A sürgönydrót az eszterhéj fokán
Mint bomlott hárfa jajdul, nyög, zokog,
Tört ablakunk szél rázza szüntelen…
Bújj közelébb én szöszke kis fiam,
Hallod? … falunk!... a Székelyföld… üzen!...

A telihold, a jóllakott kaján,
Sunyítva jár loncos felhők alatt,
Ha lopva, néha, erre kandikál,
Nyomába sűrű, gyászos árny szalad.
Harang kondul!?... nem… de a kis falunk
Harangja zúg… Vihar?... Tűz?… Jégverés?...
Veszkődve száll az erdős bérceken…
Ne bánd fiam!... Az ima, könny kevés!...

Hallod?... Üzen a kis falunk!... Fiam!...
Üzen a ház, a kert, a kis patak,
A galambdúcos cserkapu, pitar,
A kereszt, hol az út ketté szakad…
Aludj, ha tudsz!... Az álom elkerül…
Anyád halkan imádkozzon veled.
Én, én fiam, már nem bírom tovább!...
Falunk üzen… Én újra elmegyek!...

Hogy lestem, amíg járni megtanulsz,
Vágyódva-vágytam gyügyögő szavad…
( - Idegen nóta, szitkok, ég a ház, -)
Ha nem megyek, a lelkem meghasad!...
Imádkozz édes, szöszke kis fiam,
Velünk az Isten, nagy, jó, végtelen!...
S ha nem jönnék többé, könnyet ne ejts,
Csak áldd!... falunk!... a Székelyföld… üzen!...

1920