Gyűrky Ödön: Glória

Ki gondot viselsz a
Mezei virágra,
Ki figyelsz, vigyázol
A légi madárra,
Ki malasztod árját
Lehinted a földre
S nem hágysz el egészen
Senkit sem örökre:
Áldás és imádás
Ó! nagy Isten néked!
Hadd zengje az ajkam
A Te dicsőséged,
Örökre, örökre,
Ameddig csak élek!
Hozsanna! Hozsanna!

Imádkoztam hozzád
Epedő sóhajjal,
Imádkoztam hozzád
Égő vágyó dallal,
Imádkoztam hozzád
Remegő szemekkel,
Imádkoztam hozzád
Forró szeretettel
S egy fájó sóhajtás
Fölszállott elődbe
Síró éji szellő
Vitte föl az égbe,
Egy fájó sóhajtás
Fölszállott elődbe
S irgalmadnak árja
Hullott a szívemre.
Tied vagyok ismét,
Visszatérek hozzád
Fényben, ragyogásban
Meglátom az orcád…
Hozsanna! Hozsanna!

Sírtam és zokogtam
Kínos éjszakákon,
Szemem elkerülte
Az üdítő álom,
Könnyekkel behintém
Az utat, hol jártam,
A fekete éjben
Csillagot se’ láttam…
S egy picike könnycsepp
Lábaidhoz hullott,
E picike könnycsepp
Irgalmat fakasztott,
Irgalmat fakasztott
A Te nagy szívedben,
Lehajoltál hozzám
Forró szeretetttel….
Hozsanna! Hozsanna!

Kínos szenvedések
Terheit cipelve,
Lerogytam erőtlen
Az anyai földre,
Örvényeknek szélén
Ingadozva állva
Segélyért kiálték
A nagy pusztaságba,
És síró panaszom
Feljutott Tehozzád
A szegény bukónak
Szent karodat nyújtád,
Magadhoz emeltél
Szeretve szelíden,
Hogy el ne pusztuljak
A végtelen éjben…
Hozsanna! Hozsanna!

Ó! nagy vagy, hatalmas
És jó, örök Isten,
Tenálad jobb, dicsőbb
Senki, senki sincsen!
Dicsőséged zengi
A madár, a szellő,
Dicsőséged zengi
A fekete felhő,
Dicsőséged zengi
A pataknak habja,
A picike fűszál,
A völgy, hegyek orma,
Dicsőséged zengi
E világon minden,
Magasztos himnuszban,
Dalban egyesülten.
Dicsőséged zengi
Az én gyönge ajkam,
Égő szeretettel
Epedő sóhajjal…
Hozsanna! Hozsanna!

Megcsókolom, ó! áldott szent kezed,
Mely sújtson, verjen, de mindig szeret,
Átkulcsolom kezemmel lábadat,
Amely az égbe szent ösvényt mutat
Kebledre hullok, égő, nagy szívedre,
Hogy elr4egegjem lángolva, epedve:
Szeretlek forrón, égőn, véghetetlen
Reménységem vágyam, imám: Isten, Isten!
Hozsanna! Hozsanna!