Dies irae

Az a nap eljő nagy haraggal,
Mely megemészt mindent lánggal:
Dávid mondja Sibyllával.

Nagy félelem akkor lészen,
Mikor bíró székben lészen.
Mindent hogy meghányjon vessen.

Akkor trombiták zengenek,
Hogy mindenek felkeljenek,
Krisztus székinél legyenek.

Halál rémül, s a természet,
Hogy feltámad minden nemzet,
Bíróra is alég nézhet.

Könyvet akkor előhoznak,
Kiben mindent írva látnak,
S törvényt tésznek ez világnak.

Bíró mikor székben ülend,
Akkor nyilván minden leend,
Bűn büntetlen el nem enend.

Ott mit mondja, bűnös fejem?
Ki lehessen reménységem,
Holott még az a jó is féljen.

Oh felséges nagy királyság!
Ki jókhoz ingyen kegyes vagy,
Engemet is akkor ne hagyja.

Uram Jézus, emlékezzél
Hogy érettem földre jöttél,
Ne veszess el kit megmentél.

Fáradságot értem vallál,
Az keresztfán hogy ként látál,
Ne legyen híjas*) az halál.

Büntetésben igaz bíró,
Engedd orcám bűntül terhes:
Kérlek nékem légy kegyelmes.

Az Máriát lám megtartád,
Az tolvajt is meghallgatád:
Ez példákat nékem hagyád.

Méltatlan én könyörgésem,
De te vegyed kegyelmessen,
Hogy örök tűz ne égessen.

Állass engem juhok felől,
És válassz el gödölyéktől,
Hogy láthass jobb kezed felől.

Gonoszokat mikor átkozsz,
Örök kénra kiket nem vonsz:
Akkor engem jókkal nyugoss.

Könyörgök alázatosan,
Mert vagyok nagy szomorúan,
Végnapomon légy oltalmam.

Mely siralmas leszen az nap,
Mikor az test tűzből támad,
Bíró előtt, és számot ad.

Oh Úristen, irgalmazz,
Kérünk Jézus, mi urunk
Adj nekünk nyugodalmat!

*) Azaz ne legyen hiába való Krisztus halála /Tantus labor non sit cassus/.