N. Bartha Károly dr.: A csërge készítése az udvarhelymegyei Bágy községben

– Beke Lidi, 65 éves szövőasszony elmondása és munkája után –

Bágy, Udvarhely megyében a homoródoklándi járásban fekszik, a regös-énekekről híres Kénos közelében. Színtiszta székely falu, csekély kivétellel reformátusok. A lakosság mai lélekszáma 560-ra tehető.

A csërge készítése csak Bágyban van szokásban, sem a szomszédos vidéken, sőt más székely megyében sem foglalkoznak vele, csupán bent Csíkban. Bágyban azonban ma is általános házimunkája a fehérnépnek, még nyáron is csinálják mezei munka elakadása idején. „Nëm hiszëm, hogy tíz ház lëgyën – mondta Lidiné –, ahol nëm csinálják. Ha ëgy kicsi esső lëgyën, futunk s csináljuk”.

Másfél nap, míg a mejjék-et mëgfonnyuk, másfél a dúrgálás; (mejjék vagy féveͦtő = keresztbemenő szálak; dúga vagy leőtő vagy őteje = hosszábamenő szálak). Akkor ëgy félnap këll a festésre, s félnap a leszövésre.

A gyapjút itthon mëgmossuk, mëgszaggassuk apróra, s visszük a fűsüllőre. Akkor ëgy harmadát mëgfonnyuk vékonyra a mejjék-nek; amit pedig beléverünk (tudniillik szövés közben), vastagabbra mëgdúrgájuk (= lazán fonják meg mutatóujj vastagságnyira). A gyapjút nem kerék-kel dúrgájuk. (1. ábra), hanem guzsajra kössük, és faósóval dúrgájuk. Mikor ëgy faósó tele lëssz – ha mëg këll festeni – a matollá-ra (2. ábra) fématolllájuk, ha nem az ősóról a csépre (3. ábra) lecsinájuk. Csak a dúrgát vessük féla  matollára, a vékony fonalat (mejjék) legombojiccsuk gomojába.

Most immá a mejjéknek valót févessük a vetőszëg-re (4. ábra) ëgy csërgére 19 síngöt. Rátekeröm a fonalat a vetőszëg alsó bütüjire, kerittöm (= forgatom) a vetőszëget, csinálom a kërësztët, esmën kerittöm a vetőszëget, ësszevëszëm a két szálat, s így addig hozom a két szálat, míg a 19 sing lefogy. Akkor osztán a kankó-nál mëgfordulok, csinálom a kërësztët. A kërëszt-nél fogva csinálom osztán a fonalat az osztovátára, a ponkostor-ra (= az osztováta része). Kërëszttel këll járni (t. i. felvetés közben), mer neͦm lëhet leszőni, ha ësszefut (t. i. a fonál). Muszáj annak lëgyën két kërësztye!

Amikor a fonalat févettük, mëgóvassuk, hány íge. Ha jól teͦlik, 30 íge, ha nem 28. Ha neͦm fója ki, ha mëgrekedünk, akkor 28 ígét vetünk. Mindönik neͦm eggyaránsu széjöss. 3 szál 1 íge; 20 ígét számolunk 1 zseréb-re.

Jő a levétel. Hozom a rost-ot (= fonálmaradék az osztovatában), hogy mëgkössem a kërësztëkët mët így a kërësztëk neͦm mënnek ëssze. Leôdom a kankó-t, s levöszöm a fonalat. Mind ësszekalácsolom (= láncszemekbe szedi, 5. ábra). Lekalácsójjuk onnat. Le van immár most véve. A fődre lehányom. Ahogy a lánc van, éppen úgy vëtődik le, úgy kalácsojjuk ëssze. A féső végit egy ijen sirittött fonallal ësszekössük. [Két szálat a kendërfonalból a kezünkkel ësszesiriccsük. Megsírül, ëggy pirre mëg ës van; ëggy pillantatra megcsinátuk.]

Ott haggyuk a fődön. Mëgyëk, gyútom a tüzet, tőtöm a vizet az üsbe, de elősőbben a dúrgát festöm mëg. Én téli tőtöm az üstöt [28 liter ës van]. Ha tiszta pirosra festëm, akkor kétszínű festékët tëszëk. Ëggyik a régipiross, darabos fukszin, és a mást, a pórt, aszt úgy mongyuk: újvërëss. 2 dëka a régipiross, és 6 dëka az újj. (Székelyudvarhelyi kereskedésben vásárolják meg a festésre szükséges anilinfestékeket.) Mikor fő a víz, tëszëm előbb a régipirossat és utána az újjat: timsót ës két kracárétt. Most a tüzet lehúzom, hogy ne főjön, ne fusson, lobbantom ëggyet-kettőt, s nyomom a dúrgát belé ëggy nagy pácával. Tëszëm a tüzet vissza, és főzöm 2 óra – másfélig. Mikor a 2 óra bétőt, kivëszëm a dúrgát ëggy kasba, és leöntöm két kártya hideg vízzel. No most ott marad az a lé az üsbe. El is fő, a dúrga is fészíjja, csak félüstnyi marad. Aszt a levet otthagyom, abba tëszëk – mikor fő – ëggy féldëka régit és ëggy dëka újjat. Mikor fő, nyomom belé, amit leͦvëttem a vetőszëgről, a mejjékët. Aszt csak ëggy félóráig főzöm: jól këll lobogjon addig a félóráig.

Mialatt a mejjék fő, a dúrgát kirakjuk a keͦrtreͦ hogy száraggyon. A mejjékët is kivesszük a kasba; mikor a víz lefójik, terittem a keͦrtreͦ. Az árnyékba tericcsük, hónapra mëgszárad, s akkor tësszük az osztovátára.

Ha aszt akarjuk, hogy nem min piross lëgyën, akkor ëgy láb (6. ábra) dúrgát visszatartunk a hatból, és aszt mëgfessük ződre vagy lillára, s közepet abbó szőjük.

A lillára félüst vízbe 2 dëka lillát (= lilláskék darabos festék) tëszünk; sömmit se këll abba, másfél órát főzöm.

A ződ, a kényöss, annak má kisúrójuk az üstöt. Tëszünk tiszta vizet, mikor fő, akkor tëszëm a 2 dëka ződet, 2 dëka citromsárga pórt s két krajcárétt timsót ahoz ës.

Ha csíkos a csërge, akkor a szövéskor megpántikázzuk, és ha kockás, őtök ëggy darab szürkét és ëggy darab pirossat, s úgy lëssz kockás. A tiszta fehér, tiszta szürke, a nem festődik, úgy marad az a gyapjú színibe.

Az osztováta ojan, mijenön a vásznat szőjük, ëggy álapotba van, csak a nyüst s a bórda vátozódik. A bórdát külön köttessük; a gyapjúszövő bórda gyérebb. A nyüst is ahhoz van csinálva, hogy mënnyen az a 30 íge belé.

Bétekerjük a hasajóra (= osztováta része) a mejjéket. A kërësztnél fogva a keresztyit a pácára rëavëszëm, a kërësztnél fogva lehasogatom pászmánként, s belérakjuk a fogasba (= az osztováta része). Akkor ëggy asszon vaj ëggy gyerëk mëgfogja a fogást jó merőbe, és ëggy húzza a fonalat, s a másik hajtsa. Âra a hasajóra fél, amíg az a hossza fémënyën. Akkor két csép-re (7. ábra) kërësztbe csinálom, s béfogom a nyüstbe. Mikor oda bélëtt, akkor a bórdába. Mikor beléfogtam, akkor ëggy pácára félkötözöm a mejjéket és kezdëm szőni.

Még a dúrgát le këll csinálni (= legombolyítani). Féltëszëm a tekerőre (8. ábra) s akkor kërësztësën lecsinálom âra a csépre, amejikkel szoktuk szőni. Most szövöm, amíg lefogy. Úgy szövöm, mind a kétnyüstös kenörvásznat.

Ahogy leszőttem a véget, akkor levágódik az osztovátáról. A két végit ësszefogom, és ëggy ódalon végigvárom kendörfonallal hosszan. Akkor évágom bütbe [körösztbe], összehajtom megin, ëggy szëlën ësszevârom; megin kivágom a büttyit, s mind a két végit bészegëm kendörfonallal. Mos má készën van, kűdöm a ványolóra.

Van ványoló Lövétén s Szëmmártonba a malomba (Bányban u. i. nincs vízimalom). A csërgeványoló mind ëggy kád, ojan. Közepe táján jukak vannak rajta sórba. A kád benne van a patakba, s a víz fejűről suppan belé. Fél van csinálva, s úgy mënyën belé (t. i. a víz); mind ëggy válu, ojannak van csinálva. Ëccëre 4–5 csërgét teszenk belé. Két nap s két éjjön jár. A víz keritti, fórgassa a csërgét, s a jukakon mënyën ki. A ványolóba lomosodik mëg, vastagodik meg a csërge. Addig ványoltassuk, amíg ëggy szél két arasz lëgyë, a négy szél nyóc, addig keritti a víz. Harmadrészit elveszitti. Sokszor mëgnëzi a ványolós, az embër, aki jártassa.

Árnyékba, ahol a szél fúja, ott këll mëgszárittani. Akkor mëfüsűjük, s megvan. Van hozzávaló drótfűsű (9. ábra), s aval, hogy a lomja lëgyën síkos, ne lëgyën ësszevissza. Odaterittöm az asztâra. Ëccër csak felit, s osztán a más felit. Ëggy (t. i. asszony v. gyerek) fogja, mëgnyomja, hogy oda ne suvaggyon hozzám. Meleg vízzel jár a füsülés, mer mëgizzadok jól belé.

Mos már csak lëgyën, aki mëgvëgye!

Csërgével, szőnyeggel, s asztalalávalóval (= szőnyeg háromrét összevarrva) êjártunk voanton Tömösvárig, Lugosra, Szászvárosra, Gyulafehérvárra, Nagykárolyra, Nagybányára; előttemvalók Szëgedre, Dëbrëcënbe is. Osztán hagytuk êrőlfelől, s mën tünk Romániába, minden zige-zugát ësszeárultuk. Konstanzán, hol a hajók indulnak, jártam háromszor. Mos csak a közél vásárokra járkálunk. Drága a vonat, neͦm fizetődik ki. Most a nagygalanfalvi szedőasszonyok vëszik a szőtteményeinkët, s viszik a vásárokra. A csërge most 400–500 lei, ezelőtt 1000 lei ës vót.

Széjës-csërge.Ezt is csak Bágyba készittik, suhott se máshol, csak Disznódon a gyár. Késziccsük maszók-ból (= marhaszőr) vagy kecskeszőrből. Ësszejárjuk szekerekkel Fogarast, Csíkszërëdát, Sepsiszëntgyörgyöt, Segësvárt stb., a tímároktól ësszeszëggyük a marhaszőrt és a kecskeszőrt. A maszókat mëgverjük pácával, hogy lëgyën puha. Eltericcsük ëccër ëggy kilót a fődre, s mëgin a mást, s mëgin a mást. A pór úgy mënyën el az udvarról, mint a füst. Akkor a kerékkel dúrgálom ojan vastagra, mind a pljbászk. Külön vasóója van. Mikor lënne ëggy gomoja belőlle, akkor csépre lecsinálom (= feltekerem). Egyébként úgy mënyen a szövése, min másnak. A kecskeszőrt mëgfűsüjjük (10. ábra) ojannal, mind a csërgét.

Mikor leszőttük a széjës-csërgét, ha karjuk simmán festeni (régipiross, újpiross, kék, ződ), fétekerjük gomojagba (= plisszé módjára összehajtogatják). Csëbërbe 4–5 újj magasságú levet csinálunk. Beléálíccsuk elébb ëggyik büttyit (= végit), s mikor lefőjik a vize, visszacsorog, akkor a másik felit ës beléáliccsuk.

Ha akarjuk, cakkënësën, mikor főtt a festőlé, a csëbrët férehajtom, beléáliccsuk a büttyit szëgletësën. Ott haggyuk ëggy mëgyedórát. Akkor kivëszëm a pácára, s mikor lecsorog, a másfelől ës ugynaaszt a szëgellenët áliccsuk a festőlébe. Mikor má vittük ki, száriccsuk mëg, akkor má mëgvan az a cakkën neki.

A posztóverést (= gyapjúhulladák) hozzuk a ványolóból, hol a harisnyaposztót ványóják. A maszóknál hosszabb szálak. Mëgfűsűjjük, fédúrgájuk, mind a kecskeszőrt. Szövése úgy mëgyën, mind a többinek. Ȇvagdâjuk három szélbe, ësszevarjuk, mind a nagy csërgét. Nem ványolódik. Ágyteríttőnek, lópokrócnak használjuk.

*

A csërge-készítés szerszámai

Arra a kérdésemre, hogy a szerszámokat kik csinálják, Beke Lidiné ezt felelte: „Vannak faragók (férfiak); három ës van (t. i. a faluban).”

1. Osztováta. Ugyanolyan szövőszék, mint amilyenen a vásznat szövik, csak a nyüst s a bórda más. Említett részei: ponkostor, hasajó, fogas.

2. Vetőszëg. „A ház főggyitől a gërëndáig ér; a gërëndába juk van túrva”. A mejjék felvetésére szolgál.

3. Csép. 65 cm hosszú ellaposított léc, mindkét vége kihëgyëzve, hogy „rátekerjük a dúrgát, s ott mëgájon”.

4. Dőrgáló-kerék v. röviden kerék. A maszókot, kecskeszőrt és posztóverést ennek a vasorsójára dúrgálják. Innen a dúrgát lecsinálják a csépre. Amit azonban festeni akarnak, azt a vasorsóról a lábfel és balkéz segítségével lemottolláják. Egy ilyen kötés dúrga = 1 láb dúrga.

5. Tekerő. Háromlábú faállványon forog egy fakereszt, 4 orsóval ráfeszített festett dúrgát erről csinálják le a csépre.

6. Matolla. Fenyőfából, 143 cm hosszú és 43 cm széles, T alakú szerszám. A gyapjút nem a dúrgáló-kerékkel dúrgálják, hanem guzsaj-ra kötik és faorsóval dúrgálják. Mikor egy faorsó megtelik, erre a matollára fématolláják, ha meg kell festeni; különben az orsóról a csépre csináják.

7. Füsü. Gyengén fölfelé hajlított vékony deszkalap (22X22 cm); alsó lapjára talpbőrrel vannak odaerősítve hátrahajlított vasszegek. Fából fogója van. Ezzel füsülik a maszókot, kecskeszőrt és posztóverést a füsüllő-padon, a kész csërgét pedig az asztalon vagy a kertön.

8. Füsüllő-pad. Fapad négy falábbal, hossza 140 cm, szélessége 26 cm, magassága 40 cm. A pad lapjának két végén berovás van. Az egyik füsüt ebbe a berovásba illesztik, egy kő és egy rongykötél segítségével megfeszítik, s egy másik kővel megtámasztják, hogy „ne büllennyön”. A másik fűsüt kézbe fogva történik, a maszók, kecskeszőr és posztóverés fűsülése. „Ketten ës fűsülünk a hét végin.”

9. Kötöző-páca. 63 cm hosszú fabot. „Mikor a bórdába béfogtuk a fonalat, êre kössük fél, hanem neͦm lehet elindittani a szövést.”

10. Kërësztcsép. 2 darab lapos fapálca, mindenik 82 cm hosszú, mindkét végén berovás van. „Addig nem tuggyuk a fonalat béfogni a nyüstbe, míg a két kërësztcsépbe nem vëszëm belé.” A felvetett fonálon kereszt-nek kell lenni.

11. Egy nagy-nagy tő. 7 cm hosszú tű a csërge összevarrásához.  

A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának Értesítője XXIV. évfolyam, 1932. 1. füzet