Szulik József: A Boldogságos Szűz oltalma

Az évek zúgnak, mint a sasnak
Szárnycsattogási fönn a légben;
Nem hiszem, hogy messze haladjak,
Végéhez ér nehéz ösvényem.
Ha visszanézek a nagy útra,
Melynek göröngyit megtapostam:
Jó Szűzanyám! hálára gyúlva,
Vallom – Te voltál hű oltalmam!

Mosolygó völgy ölén, ha jártam,
Zöld pázsiton s kedves virágok
Között, míg hűvös fák árnyában
Enyhültek a forró sugárok;
Míg édes dalra indult ajkam
S szívem vidámsággal volt telve:
A te neved hangzott a dalban,
Te adtad a kedvet szívembe!

Zordon, kopár sziklán is mentem,
Hol örvény tátongott alattam;
Süvöltő szél metszette keblem…
Kapaszkodván, alig haladtam.
Ha könnyem áztatá a szirtet
És elvegyült verítékemmel:
A magasból szent képed intett
És bíztatott: Ne csüggedj, ember!

S míg emberek közt járva-kelve,
Osztoztam búban és örömben,
Csábított a gyönyörnek kelyhe,
S megízlelém vagy tova löktem;
Vérem hevült, elmém homályba
Borítá égő szenvedélyem;
De küzködém helyem megállva:
A te kegyed volt jó vezérem!

S feküdtem kínok közt az ágyon,
Láztól, betegségtől emésztve;
Merengve a sötét halálon,
Mely rám hívó szemekkel néze.
Egy-két rokonszív dobbanása
El nem riasztá ezt a rémet;
Ó Szűzanyám! a te imádra
Tűnt a halál, győzött az élet!

S tán tettem jó is – ám mit jobbom
Vitt véghez, balkezem ne tudja!
Csak bűnömért követ ne dobjon
Rám, kit mellettem visz el útja!
A jóra ösztönt tőled vettem;
S hogy ne maradjak lenn a porban,
Anyám! te állottál mellettem,
S emelkedvén hozzád zokogtam!

Az évek zúgnak… itt az alkony,
Ellepnek már a hosszú árnyak;
Közelg az éj is… hallom, hallom
Hívásit a túlvilágnak,
Hogy le a mélybe ne süllyedjek –
Hol nincs öröm, csak borzalom van:
Ó Szűzanyám! édes kegyelmed
Segítsen végig nagy harcomban!