Tőkés Béla: Magyarpalatkai (Mezőség Erdély) népviselet

Magyarpalatka egyik azon pár falu közül, ahol a Mezőségen még számosabban élnek magyarok. Kolozs vármegye mocsi járásához tartozik. A szomszédos Keszü és Vajdakamarás szinte tiszta magyar lakosságú. A közeli Magyarszovát, Kályán és Kolozson pedig szintén nagyobb számban élnek magyarok. Hogy ősrégi település lehet, bizonysága, hogy Keszüben és Palatkán is Árpád-korabeli a magyar templom. Hogy a fent leírt egyszerű viselete pedig nem a kultúra hiánya, hanem az élet szüksége, bizonysága az, hogy a kis 450 lelkes ref. gyülekezet 1710. óta felekezeti iskolát tart fenn a maga erejéből.

A mezőségi magyarság szinte minden ruhadarabját ma is maga készíti. A máshol olyan rohamosan jelentkező európai divat nem nagyon hatott még rájuk. Körülményeik, életmódjuk ugyanaz mint századok előtt volt, így nem csodálkozhatunk rajta, hogy viseletük is ódonszabású. A falu összlakossága kerek számban 1000 lélek. Ennek fele román, akikkel békességben élnek. Egyformán földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik mind a kettő. A román és magyar alig különbözik egymástól. A kolozsvári vásáron, vagy nyíltabb helyeken ha megjelennek a palatkai magyarok, viseletüket mindenki román viseletnek tartja. Szerintem ennek nincs is nemzeti jellege. Ez a földművelő és pásztorkodással foglalkozó ember ősi viselete. Hogy aztán hol van az igazság, döntsék el a szaktudósok, én leírom egyszerűen ruházatukat, darabonként, ahogy következnek. Előbb a férfiakét.

Május elején miután kicsapják a csordát, „nem irtóznak többet a marhától” s őszig mezítláb járnak. Munkában és télen bakancsot és bocskort viselnek. A bocskort mindenki maga készíti el, ezért olcsóbb és elterjedtebb, mint a bakancs. A vásárban (Mocs, Kolozs, Kolozsvár) megveszi a talpbőrt, összehajtja, kivágja s az orrán szíjjal összefűzi. Kapcát, szalmát tesz bele melegítőül, s szíjjal kötözi fel. Egy pár bocskor eltart egy esztendeig. Körülbelül 4 hónapig viseli, ekkor megtalpalja s így is eltart még 6 hónapig. Ára 140 lej (4.50 P.). A bocskor mellett bakancsot is visel. Csizmát ritkán. (1–2. ábra)

Gatyájuk, amiben nyáron járnak szárközépig érő korcos gagya. Az ünneplő gatya alján vágottas díszítést látunk. A románokén csipkét is. Ők azonban ritkábban viselik a gatyát, inkább szűk fehér vászonnadrágban járnak, amit solovár-nak hívnak. A gagya két szára négy szélből készül, lába közt négyzetalakú darab, a gagyafenék. Derekán korcra van szedve. Körülbelül a45 éves kortól felfelé vágottas dísz nélkül viselik. (4. ábra)

Az ing szintén négy szélből készül. Nyaka sűrű ráncba van szedve, rajta visszahajtós gallér. Fiatalok gombbal, öregek madzaggal gomblyuk helyett gombfüllel hordják.

Az öregek a kézelőt is így viselik. Hogy el ne vesszen a madzag, odakötik, s ott van, míg le nem nyövik róla.

Az ingujj rendes bőségű. A hónaljnál egy kis négyszögletű darab a pálha adja meg a kényelmes bőséget. A vállon meg egy hosszúkás háromszögalakú darab a pitykej a kerekséget. Minden asszony varr. Nem géppel, csak egyszerűen kézzel. Feltűnő a széles bőröv, amit különösen öregek és pásztorok viselnek. Sziju-nak hívják. Rekeszeiben pénzt, dohányt, tűzszerszámot, bicskét tartanak.

Nyakkendőt is viselnek. Ez egy kb. 1 méter hosszú, 15 cm széles fekete klottdarab, amit a fiatalok (legény és házas) csak átalvetve, az öregek megkötve viselnek. Mértetük fiatalnál, öregnél egyforma. (2. ábra)

Fejükön kalapot és sapkát hordanak. Nyáron posztó vagy szalmakalap járja. Ünnepnapokon csüngő szalaggal meg virágdíszekkel látják el. A díszt jobbfelől viselik. (Kamaráson balfelől.) Itt a románsággal való békességért magyar világban is jobb oldalt viselték. Hajadonfővel nem járnak. Télen magastetejű fekete báránybőrsapkát viselnek. Fiatal legények és fiatal házasok félrecsapott tetővel, öregek kereken legyűrik a tetejét.

Hajviseletük egészen ősi. Az öregek araszos, sőt hosszabb hajat viselnek. Ápolása a következő: hamulúggal minden vasárnap megmossa, ruca zsírral vékonyan bekeni, egy ritka. ú. n. bontó fésűvel kibontja, sűrű simítóval lesimítja, szélét kifelé kunkorítja, s úgy van egész héten. Be nem fonják. Nem is emlékeznek rá, hogy valaha befonták volna. A szomszédos Szavában, hol a románság közt 8–10 magyar család él, fésűt is hordanak az ilyen nagyhajú öregek. Dacára, hogy ma már ezt a hajviseletet kezdik elhagyni, még mindig általános.

Télen a gatyára ú. n. szűrposztóból készült egyszerű nadrágot húznak. Eddig a fejér szín volt általános, újabban a szürke jön szokásba.

A harisnyát és kabátot az ember (férfi) varrja, a fehérneműt az asszony. A harisnya formája egyforma felnőttnél, gyermeknél. Egyedüli különbség, „hogy a fara bele férjen”, a lát „nagy fót” mellett két „kis fót” is van. (5. ábra, 1–3. kép)

Érdekes készítési módja. A házilag készült posztóból kiszabja a szabó a maradékért. A szabó egy ügyesebb kezű falusi ember. Aki harisnyát szabat, visz egy vég posztót s az összes családtagokat, kinek harisnyára lesz szükségük, megméri s a harisnyát leszabja.

A szabás tehát egymásután megy végbe. A posztóból letekernek annyit, amennyi ráfér az asztalra. Egyik ereszti, a másik visszahajtja, hogy duplán legyen. Utána leméri a deréktól a cipőig levő hosszát az illetőnek, s ráméri az asztalon levő posztóra, kormos üszökkel megjegyzi, ollóval levágja. Megméri a posztó szélességét, utána ugyanazzal a szalaggal a lábszárat. Ha szűk, a hátsó kis fót lejön a térdig, így adja meg a bőséget. Karácsony előtt kb. 2 héttel éjjel-nappal szab, s minden férfi varrja az ünnepi harisnyát. A legény is megvarrja a magáét. Sok elrontja a varrást, ezért szívesebben kaszál egy napig helyette. Ügyes ember egy este megvarr 4 harisnyát.

A felső ruhák között ezután a „mejjrevaló” következik. A mejjrevaló szőrivel befelé fordított ujjatlan, elől vagy oldalt gombolós ruhadarab. Fiatalok, öregek, nők és férfiak egyaránt viselik. Különbség csak a rátétdíszek, vagy hímzések színei között van. A fiatalok festett rátétdíszítésű, az öregek és asszonyok inkább hímzettet viselnek. A mejjrevalókat többnyire a szomszédos Keszüben készítik, hímezik. A fiataloknál a mejjrevaló használatát a lájbi szorítja ki. (3., 4. ábra.)

Kabátot is mindnyájan viselnek, csak a színven van eltérés. Fiatalok szürkét, öregek fehéret is viselnek. A kabátra báránybőrből készül a gallér. A gallérnélkülit ujjasnak nevezik. Akabát és ujjas is otthon készül.

Útban vagy nyáron hálni a szűrt (gluga) használják. Teljesen elütő az alföldi szűrtől, amennyiben nem más, mint egy térden alulig érő nagy csuklya gallér (5. ábra, 4. kép) Télen bunda felett is viselik. Kivált mikor havon hálnak. Erre pedig csak sor kerül minden télen a szabadban telelő juhok bárányozásakor. A gazdalegénynek kinn kell a juhok közt hálni, különben megfagy az újszülött kis bárány. Szolgalegényre nem bízzák ezt, mert nem érdeke és nem vigyáz eléggé. (6. ábra)

Rajta kívül viselik a „kozsok”-ot. Ez térdig érő ujjas, galléros rátét díszítésű bőrkabát, amit a szűcs készít. (7. ábra)

Utoljára említjük a legtekintélyesebb felső ruhát, a bundát. A bundát téli időben útra, vagy hálásra használják. Ujjatlan. Rendesen 6 berbécs (kos-) bőrből készül. Inkább szőrivel befelé viselik. A háton lelógó gallérja nemcsak dísz, hanem hő és vihar ellen kitűnő védelem. Mikor a havon hálnak benne, feléje veszik a szűrt (glugát), hogy nedvesség ne ártson a bőrnek. Sokszor arra ébred a pásztor, hogy belepte a hó. Bundája rendesen a családfőnek van. Jobbmódú helyen a legényfiúnak is.

Női viselet

Lábbelit úgyszólván csak télen és ünnepen viselnek. Szentgyörgy naptól őszig mezítláb járnak. Télen csizmát hordanak, amibe háziszőttes gyapjúkapcát húznak. A fiatalok a magasszárú fűzős cipők is viselik. Rendesen a vásárban veszik.

Ingük kendervászonból készül és derékig ér. Nyaka sűrű ráncba van szedve, hátul kivágva és madzaggal cérnával összekötve. Az öregek inge nyaknál csak egyszerűen ráncolt. A fiatalokén 2–3 cm keskeny gallér is van. 30–35 éves korukig gyöngyöt is viselnek. Ezen túl azonban már nem. Az ing ujja lobogós, vagy ráncolt. A lobogós ujj teljes szélességű egész végig, kézelő nélkül. A ráncolt ujj sűrű ráncokban végződik. A vállon hiányzik a férfiak ingén található pikkely, mert amint egyik asszony mondta: „mi nem hordunk zsákot”. Alsó testük legelső ruhadarabja a szintén vászonból készült „pendely”. Derekát madzaggal erősíti meg. Erre jön a fersing, ami bolti anyagból is készül. Maguk elé szintén bolti anyagból készült kötényt kötnek. Gyerekek, leányok, sőt asszonyok is kb. 40 évig viselik a mellénnyel egybevarrott szoknyát, a köntöst. Idősebb korban a lajbi külön darab. Nyáron lajbiban, télen mejjrevalóban járnak. Mejjrevalót, mellényt fiatalon is viselnek. A mejjrevaló, akárcsak a férfiaknál szőrivel befelé fordított, elől vagy oldalt gombolós ujjatlan bőrruha. Helybeli, vagy a szomszédos keszüi szűcsök készítik és hímezik ki igen szépen. A lájbi felett nyáron lékli-t, a mejjrevaló felett télen újas-t viselnek. A Keszüben az újast pudri-nak nevezik. A lékri bolti anyagból készült blúz. Az újas szintén boltból vett flanel posztóból készül, de mindkettő házilag.

Kizárólag téli ruha a szőrivel kifelé viselt újas kurta bunda (8. ábra) és a szőrivel befelé viselt újas, a kozsok. Mindkettőt a szűcs készíti s látja el kevés rátétdíszítéssel. Ez a két ruhadarab, ami nem otthon készül. Ha útra mennek, esős időben a férfiak glugáját (szűr) is felveszik. Szívesebben viselik azonban a gyapjúból kötött nagykendőket.

Hajdukat életkor és családi állapot szerint fonatban, vagy kontyban hordják. A leányok egy hátul lelógó nagy 3-as fonatban, melynek a végén szalag van, a fejükön fésűdíszt hordanak. Mikor a lány férjhez megy, a násznagyasszony felkontyolja. Régen a kontyoláskor fűketőt is kapott, amit a kendő alatt viselt. Ma már elhagyták, csak kendőt viselnek. Nyáron vékonyabbat, télen melegebbet.

Forrás: Ethnographia- Népélet 1938. 1-2. szám