Jékely Zoltán: Aki Szent György napján született

Ezer évig szeretne élni,
és a földön mindent szeret;
s mindég csupán az emberek,
az emberek az ellenségi.

Gonosz csillagoknak hatalma
küldte égő lelkét bele,
s ha jő az alkonyat szele,
szegény mindég szállni akarna.

Van bűne, s büntetést nem ismer,
mert minden bűne szertelen,
égből jött: az ítéleten
jelen kell hogy legyen az Isten.

Mert ki teremté ily gonosznak,
hogy éjjel jár, mint denevér,
hogy nem kell földi pályabér
s könnyei örömet okoznak?

Ilyen vásottnak ki teremté,
hogy csak forrásvizet szeret,
s ha nincs, bort iszik, ha lehet,
de a szegénységről sosem fél – ?

Ezer évig szeretne élni,
s nem fáj, hogy tudja, ne lehet;
pedig az örökéletet
csak mécspislogásnyit reméli.

Üresen kell neki a templom,
csak a koporsók s alakok,
mennyszínű, karcsú ablakok,
orgonaszó, sekrestye-limlom.

Átkozottul s furcsán magányos,
száz ember közt van egyedül,
s ha egyedül van, menekül
a száz közt lelhető magányhoz.

Nem jó, ahol van: messze vágyik,
hol a horizont leborul;
de vágya visszahomorul,
s lelkéből egy darab leválik.

Bukdácsol, s nem tanul a kárán,
hol szükség van rá, nincs jelen.
Lézeng a végtelen határán,
mint őszi légy az üvegen.