Móra László: A Kenyér ünnepen
Emberhangyák' nyüzsögnek szerte,
Aratnak hajnal óta mar,
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár...
. . . Ma ünnepet ül a határ.
A munka zajlik egyre, egyre.
Az Égen itt-ott felhő ácsorog.
Kaszáiknak éles pengéjére
A búza könnye rácsorog:
A sok kalász meg tántorog...
Meghal, mint szent csatán a hősök:
Az emberért a porba hull . ..
Keresztre rakjak s megfeszítik,
A szívet elszedik rabul,
S vérit fogyasztják balzsamul.
Keresztben mar az évi termes.
Megáll a szorgos sok tenyér:
Letarlott földön ünnepoltár tar,
Rajt' fold véréből nőtt kenyér...
Imádság-fénye Égbe ér.
Keresztben áll az égi termes,
A mindennapi kenyerünk,
Szegényes, tépett asztalunkra
Az Isten adja fel nekünk
Es varja, hogy a szent kenyérhez
Méltók, — és emberek legyünk!