Várregék és mesés várromok II. Árva

Királyi várként épült a XIII. században, várispánság központja 1267 után. A lengyelek felőli országhatárt védte. Árpádházi királyaink a várta állandóan erősítgették. Zsigmond király mégis a lengyel származású Stibor vajdának zálogosította el a XV. század elején. A XV. század közepén Komorowsky Péter, a cseh Jiskrával rokonszenvező lengyel lovag kaparintotta meg Árva várát, és innen rettegtette 25 évig a széles környéket le Zólyomig. Komorowsky garázdálkodásainak csak Mátyás király vetett véget, megvásárolta tőle a várat, a harcedzett várőrséget zsoldjába fogadta, és hozzácsatolta híres fekete seregéhez. (Fekete ruhában jártak.) Politikai okokból Mátyás király Árva várába záratta a vele ellenkező Váradi Péter kalocsai érseket. Később Mátyás a fiának, Corvin Jánosnak, Liptó hercegének ajándékozta Árvát. 1495-ben Szapolyai István főúr Corvin János egyéb birtokaival együtt Árvát is elfoglalta magának. 1534-ben Thurzó Ferenc szerezte meg Árvát. Új, fényes korszaka kezdődött a fenyőrengetegekkel körülvett várnak. Az eredetileg kereskedelemmel foglalkozó, dúsgazdag Thurzók itteni uradalmai 75 falura, 6 városra terjedtek ki, az Árva vári birtok 80 000 hold kiterjedésű volt. A gótikus eredetű várat először 1540, majd 1610 körül építették át s bővítették, ennélfogva Árva vára reneszánsz és barokk stílusú elemekkel bővült. 1678-ban Thököly Imre fejedelem egy időre elfoglalta Árvát, 1709 januárjában pedig Rákóczi Ferenc várkapitánya, Babocsay Ferenc a vár alatt szétverte az ostromló császári hadat, de áprilisban a kuruc őrségnek mégis fel kellett adnia a várat. 1800-ban nagy tűzvész pusztított a várban, a károkat azonban helyrehozták, és sokáig laktak is benne az örökösök, majd később természetrajzi múzeumnak rendezték be számos helyiségét. Még a XX. század elején is laktak a várban Thurzó-örökösök, a Pálffy s az Erdődy grófok. Árva vára páratlanul szép vár; festőien emelkedik ki egy magányos kúp alakú mészkőhegy csúcsán. Egyike Közép-Európa legmerészebben épült, leglátványosabb várainak. Három külön várrészből áll, amelyek a hegyoldal három magassági fokán egymás fölé épültek. Az alsó vár kápolnája alatt van a Thurzó család sírboltja. A középső várban levő várkút 91 méter mély. A felső várat az Árva folyó szintjétől számított 136 méter magas hegycsúcs tetejére 1561-ben emelte Thurzó Ferenc. A vár az 1920-as évek közepéig a Thurzó-örökösök tulajdona volt. A csehszlovák állam 1960 után helyrehozatta és múzeumnak rendezte be.

     

    Égetően tűzött a nap a nagyalföldi rónaságra, az a hat fáradt lovag, aki szomjasan poroszkált a lovak szügyéig érő fűben, már alig várta, hogy a Tiszához érjen. Sisakjuk a hátukon lógott, vértjeiket a vezeték lovak nyergére kötötték. Izzadva törölgették üstöküket: ismeretlen volt előttük a táj, szokatlan ez a füves, gyepes, ligetes, vizenyős vidék, amely még mindig inkább a pogány világot lehelte, mint a keresztény Isten szellemét.

    A magyarok országának kellős közepén jártak. A király hívta be őket ebbe az idegen országba a messzi Keleti-tenger partjáról, hogy segítsék meg őt meg birodalmát ellenségei ellen, és építsenek templomokat, várakat, kolostorokat, ahogy a külországban és a Szentföldön is teszik.

    Ezért is hívták őket templomos lovagoknak.

    Nagyon meleg volt. A délibáb játszott velük. Árnyas erdők, források, legelésző ménesek, nyájak, fonott házfalak rezegtek a messzeségben, s mikor közelebb értek az enyhet adó helyekhez, eltűnt minden előttük, képzeletükkel, szemükkel, szomjas torkukkal játszott a délibáb.

    Vezetőjük, Heribald felfohászkodott:

    - Uram és minden angyalaid! Boríts valami hűvös sátrat fejünk fölé, és küldj elénk friss forrásvizet, de akkorát, hogy abban lovaink is gázolhassanak, mert bizony mondom, itt halunk meg, egy tapodtat sem megyünk tovább. Nem találjuk a királyt ebben a roppant messzeségben.

    Aki mellette lovagolt, folytatta. Ösztövér volt, és igen szomjas:

    - Ha már sátrat küldesz angyalaiddal, Uram, tégy csodát! Építtess inkább várat hideg falakkal, s tedd valahová a felhők közé, ültesd szikla csúcsúra sisakként.

    - Akár árva egyedülvalóságban is, csak ne kelljen már ennyit izzadnunk! – fejezte be a fohászt a harmadik lovag, aki kövéren szuszogott, s erősen megéhült, mert a távoli juhnyájak délibábként illantak el előle: egyet sem foghatott meg belőlük.

    A rekkenő alföldi napsütés kék ege alatt hirtelen megdördült az ég. Mire észbe kapott volna a hat jámbor lovag, a délibáb helyett villám surrogott-dördült keresztül a látóhatáron, a zivatar szinte a semmiből zuhant alá, vad égiháború tört ki. Forgószél kapta fel a lovagokat, köpenyük szárnnyá vált, azzal röpültek a magasságos felhők közé vezeték lovastul, Vitte, sodorta, húzta-vonta őket a váratlan vihar, és velük együtt egy pásztorkunyhót is. A kunyhó előttük forgott tébolyodottan, majd mind nagyobbá vált, mind szélesebbé, mind fehérebbé. Tizenkét angyal fogta, forgatta, emelte a kunyhót, de a kunyhónak már tornya nőtt, vastag kapuja nyílott, kőfalai támadtak, a falakhoz lépcsők vezettek.

    Ámulva bámulta a tizenkét angyalt és a kőpalotává fehérült pásztorkunyhót a hat jámbor lovag, de még ki sem nyithatták szemüket kellőképpen, szájukat sem táthatták ki istenigazában, ámulatuknak hangot sem adhattak, amikor elhalkult a szél, megszűnt a háborgás, a villámok eltűntek a messzi ég alatt, zápor nem zuhogott többé, a sötét fellegek bárányfelhőkké szelídültek, s odalenn, a mélyben kékes-zöldes folyó kanyargott, sűrű fenyőredők ölében.

    Az angyalok puha mozdulattal egy magas sziklára helyezték a kőpalotává vált kunyhót, mint egy sisakot. Aztán elsuhantak ők is a távolba, és a hat jámbor lovag ott találta magát egy várkastély nagy termében, irdatlan magasan a földtől. Letekintettek a mélybe.

    - Magunk vagyunk – rebegte még mindig ijedten Heribald, a lovagok mestere –, talán árvaságra is jutottunk az Úr angyalainak kezén.

    - Árván kanyarog odalenn a folyó is, lélek sincs a közelben – mondta a második lovag.

    - Nosza, nézzünk körül ebben az árva országban! – így a harmadik.

    Felkerekedett a hat jámbor lovag, bekötötték lovaikat az istállóba – jószagú széna, ropogós zab várta a lovakat ottan –, s leballagtak a folyóhoz. Onnan néztek föl a vároromra, szédítő magasba. S valóban mintha sisakot tűztek volna az angyalok a legvékonyabb fehér szikla legtetejére, úgy illegett-billegett odafönn a felhők magasában a vár.

    Visszaballókáztak, pincét találtak; a hűvös pincében bort, szalonnát, kenyeret. Áldomást ittak a csodás érkezésre.

    Így lett Árva vára.

    Jól érezte magát a hat jámbor templomos lovag Árva várában, aztán már papot is szereztek maguknak, szolganépet is, övék lett az erdő, a rét, a víz, a hal, a vad ebben a zord tartományban. A király nekik adta a várat: védjék meg az országot, ha a Kárpátokon túlról ellenség érkezik.

    A templomos lovagok élete nem lett örök: eltűntek az időben. A vár alatti parasztok élete nehéz volt. Kövek, sziklák, erdők ösvényein nehéz léptű, szorgalmas jobbágyok szolgálták a várbeli urakat, s kemény életük még keményebbé vált, valahányszor a tél fehér komondorai ugattak, farkasok vonítottak, s meg kellett küzdeni medvével, sassal. Amikor aztán a király – egy későbbi király, a Bélák sorában a negyedik – várispánság fejévé tette a várat, címert is adott a zólyomi erdőből szakított zord tartománynak, s vajon mit rajzoltathatott volna Árva vármegye címerébe, ha nem mást, mint két sudár fenyőfa között ágaskodó medvét!

    Mondják, a medve jámbor állat, s jámbor is marad, amíg fel nem bosszantják, annál veszedelmesebb azonban a farkas, ha éhes. Nos, a medvével sokkal kevesebb bajuk is támadt a szegény árvaiaknak, mint a farkassal, kivált, ha a farkas emberbőrt viselt. Ilyenféle farkasnak tartották Komorowsky Pétert, Ulászló királyunk és Hunyadi János idejében. Rablólovag volt, a Kárpátokon túlról érkezett Komorowsky Péter, igencsak őrizte a folyó menti utat. Egyetlen gazdag kalmár, könnyen megtámadható szomszédos vár, elrabolható szép lány sem menekült zsákmányszerző gonoszságától. Egy szép lánnyal végül mégis megjárta: lakodalma előtt rabolta el a szép Zsuzsannát Zsubricáról, de nem sokat ért vele, mert a bátor Zsuzsannak ugyancsak összevissza karmolta Komorowsky Péter uram képét, ráadásul Zsuzsanna édesapja meg is átkozta a lovagot. Fogott az átok Komorowskyn, mert Mátyás király serege végre is kipörkölte a várurat, ezt a rablólovagot Árva várából, s lám, milyen egy nemes szívű király, még pénzt is adott Komorowskynak vigasztalásképpen. Az átok azonban tovább kísérte, azt semmiféle királyi aranypénz nem mosta le Komorowsky lelkéről. Villám sújtotta agyon végül ezt a Komorowskyt, de ekkor már az elrabolt menyasszony két kicsi fiával rég a kedves családi tűzhelynél melegedett.

    A szeretet és a gyűlölködés levegője ezentúl is tovább hullámzott Árva vára fölött. Mert, ahogy Mátyás király kifüstölte belőle a félelmetes Komorowskyt, fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta ezt a várat is, Árvát. Egyről azonban nem feledkezett meg Mátyás király, arról mégpedig, hogy ez az Árva igen-igen messze esik Budától, még a legsebesebben szálló madarak is háromszor pihennek meg, amíg a Duna partjáról az Árva vizéhez érnek. Aki rabot egyszer királyi parancsra Árva várába dugtak, nehezen jut az vissza Buda fényes, vígságos piacára! És mivel a szeretet és gyűlölködés – amint láttuk – egymást váltotta Árva vára körül, a szeretet azt kívánta, hogy Mátyás király a fiának, Corvin Jánosnak adja ugyan a várat, a gyűlölködést viszont Váradi Péter kalocsai érsekkel gyakorolta. De hát ennek a gyűlöletnek is előzménye volt: Váradi Péter a király hívéből ellenfelévé vált, nem osztozott a király politikájában, ellene fordult.

    Gyorsan határozott Mátyás, elfogatta a kalocsai érseket, s felküldte erős őrséggel Árva várába, hogy bús egyedülvalóságában a sors fordulatain ott elmélkedjék. Ennél messzebb Budától már nem is küldhette. S mivel jeles mondások tekintetében Mátyás sohasem volt szegény, ezt üzente tanulságul az érsek után:

    - Árva voltál, Péter, árva is maradsz, és Árva várában halsz is meg.

    Mert Váradi Péter árva gyereknek született.

    Ám, a szerencse kereke ismét fordult, Mátyásnak mégsem lett igaza, mert mihelyst Mátyás elhunyt, kiszabadult Péter. A következő királyt, II. Ulászlót már híven szolgálta, noha igen nyimnyám egy király volt, nyomába sem érhetett Mátyásnak.

    Sok szép várunk elenyészett az idők háborgó tüzeiben. Tatár pusztította, török emésztette, kuruc-labanc gyalulta tövig, s ami megmaradt, azt a bécsi császár romboltatta le.

    Csodák csodája: a hegy csúcsán trónoló Árva vára dacolt ostrommal, idővel, ádáz kapitányokkal, császárral, lőporral, s végül is megmaradt. Bár néha belé is mart a tűz, leégett félig, mégis mindig újraépült. Messziről-közelről így őrződött meg egész Európa egyik legszebb, legmerészebben épült, legtetszetősebb várkastélyának. 

    Sok gazdagság, öröm, vigalom halmozódott föl benne.

    Bánat is, szegény őrkatona szomorú sorsának énekelt bánata, azt is megőrizte Árva magas vára.

    Nem kellett tenned egyebet, mint felmászni sok-sok meredek lépcsőn a legfelső toronyba, s a torony falában ott látod írva egy bánkódó hajdani őrkatona nevét.

    Lehet, ő is az örök élet kövét próbálta vízbe hajítani, de az ő csodaköve sem ért a folyóig. Így hát énekelte ő is, bánatosan, elvágyódva innen, valamely vasárnap délután:

Bánatos a katona, nincs kenyere, se lova,
Árva vára kapujában őrködik bús egymagában.
Egyedül árváság az élet, adj, r, szerencsésebb évet.
Adjatok nekem erőt, fehér sziklák, zöld fenyők.
Szűnjön meg az árvaságom, vidám legyen a világom…

    Meghallgatták-e a katonát a zöld fenyők: ki tudná?  

Forrás: Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf