Szávay Gyula: Üzenet

Testvérek ott a sáncokon túl,
Kik nézitek a kék eget,
Kék égen fenn a hazajáró
Üzenethozó felleget,
Ha a harmat hull rátok belőle,
Csepp könnyben egy-egy csepp vigasz,
Üdüljetek fel, mert e cseppben
Szónál és dalnál ékesebben
Szívünk beszél, üzenet az.

Testvérek ott a sáncokon túl,
Hol a térképmező felett
Barbár vonalban felsötétlik
A hont határló gyászkeret,
E gyászjelentés szövegéből
Ne lássatok mást soha ti,
Csak azt a végsort, mely a holtak,
A száműzésbe vándoroltak,
Feltámadását hirdeti.

Testvérek ott a sáncokon túl,
Levágott élő tagjaink,
Fájdalmunk egy a tietekkel
S egyek az orvosságaink.
Sánc és kőfal választ ma még el,
De fenn szabad s közös az ég,
Közös sarkcsillag is vezérel,
A csonka törzset vérerével
Az látja összeforrni még.

Testvérek ott, – félre a szerrel,
Mely altatólag borogat,
Nagy az Úristen patikája,
Ad az ébresztő porokat.
Nekünk adott. S vasunk sincsen bár,
Ezüstbe foglaltuk e port:
Tegyétek el ti is cserébe,
Ereklyeként gyűrűk kövébe,
Mit a szél innen odahord.

Testvérek! Még majd üt az óra,
Mikor ezek a porszemek
Naggyá dagadva, utat adva
Sáncok ölébe fekszenek.
S mi gyűrűt váltó jegyesekként
Egy más szívén záporozunk,
Testvérek, ott a sáncokon túl,
Ha egykor majd az óra kondul:
Találkozunk, találkozunk.