Lehóczky József honvédvadász-hadnagy, orosházi plébános, katolikus költő

     Született 1829. évi október 11-én Békés városában, hol édes atyja akkoron járási főszolgabíró volt. A jeles eszű ifjú kitűnő sikerrel végezvén iskoláit, szíve benső vonzalmát és elhatározását követve, felvétette magát a nagyváradi egyházmegye papnövendékei közé.
     A szabadságharc szép és dicső napjai Lehóczkyt, mint kispapot a szatmári papnöveldében találták, shol akkor a nagyváradi kispapok is elhelyezve valának, mivel a hazafias lelkű váradi püspök, báró Bémer László – ki vértanúja is lett később hazaszeretetének – odaajándékozta a váradi papnöveldi szép épületét honvédlaktanyának.
     Az ébredő szabadság szellem és híre behatott a zárda falai közé is, és lángra gyullasztá a lelkes kispapok szívében a hazaszeretet lappangó tüzét. Nem a dogmatika, nem a morális, hanem a „Riadó” és a „Talpra magyar” betanulása volt a főcél, Szent könyv vala a kézben, de e kéz képzeletben már a szabadság villogó kardját markolta és suhintott vele a haza elleneire; az ajkak szent zsolozsmákat rebegtek, de a szívek a szabadság imáit sóhajták. A tudományos teológiai disputációk háttérbe szorulnak; lelkes beszédek s gyullasztó költemények szavalása van napirenden.
     Egyik napon Lehóczky József villogó szemekkel, kipirult arccal a mediumra – a tanterem közepére – lép s lelkesült hangon elkezdi szavalni:

„Talpra magyar! hí a haza,
Itt az idő, most vagy soha!”

     A kispapok körülveszik s áhítattal hallgatják a lelkes szónokot s midőn e szavakat mondá:

„Sehonnai bitang ember
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.”

mély csend állott be s egymásra néztek a kispapok. A szemek fényesen ragyogtak, a szívek hevesen dobogtak. „Előre!” hangzott föl egy éles hang, és tizenegyen azonnal, öten a szatmáriak, hatan pedig a váradiak közül elmentek a városban időző lengyel Zsurnay huszár alezredeshez s beállottak honvédeknek, azonnal útnak indulván a főváros felé, hogy minél előbb beosztassanak a hadsereg osztályaiba.
     Lehóczky József, akkor 19 éves és III-áad éves kispap, az I-ső honvéd vadászezredbe jutott, s azonnal altiszt lett és nem sokára megkezdte a híres hátrálást Gögey táborával felső-Magyarország felé Kassáig és 1849. január hóban a szerencsétlen szélaknai csatában vett először részt ütközetben. Herceg Windischgrätz tízezernyi sereggel támadta meg a Görgey fedezetére hátrahagyott maroknyi magyar sereget, mely részint levágatott, részint fogságba vagy kórházba került.
     Lehóczky háromszáz bajtársával Kassán ágyba esvén, ott hagyatott. Hálásan emlékszik meg azon jó házi uráról, gróf Barkóczy direktoráról, ki rendkívül szívesen fogadta és ápolta nejével a nála beszállásolt beteg honvéd papot; de a magyar katonaság elvonultával, Hurbán tört be a városba. Vele volta egy herceg és Ramberg osztrák generálisok is. Ezek rögtön a kórházakba kívánták be az ott maradt beteg honvédeket. Lehóczky lassan-lassan felépülve, egykor felkelt ágyából s az ablakon kinézett a kórház udvarára, hol magyar gyalog és huszár honvédeket látott sorba felállítva, mire latinul azt kérdé a lengyel eredetű tábori lelkésztől: „mit történik ott azokkal?” mire e választ kapta: „Szegények! miután felgyógyultak, most viszik őket Galíciába az osztrák hadseregbe büntetésül!”
     Lehóczky megijedt és halálsápadt lett e hírre s azt mondá a jólelkű osztrák tábor lelkésznek, hogy meghasad a szíve, ha vele is az történik. A nemeslelkű pap megszánta a kispapot s a városi orvossal egyetértve, civil ruhában megszöktették őt, ellátván még útiköltséggel is. Lehóczky megtudván, hogy a szomszéd Zemplén vármegyében van kastélya édes anyja nővérének, báró Vécsey Pálné jeles honleánynak, oda irányítá lépteit, persze gyalog. A kórházból kimenekült szerencsésen, de hogyan juthat ki a városból? melynek utait, sorompóit Hurbán katonái őrizték szigorúan. Ez nagy gondot adott szegény menekülő honvédünknek. – Szerencsére nagy hetivásár volt s egy hazafias Deutsch nevű derék újhelyi zsidó fölvevé őt kocsijára, kiszökteté, illetve kivívé a városból, sőt másnap átviteté őt Bodrog-Szerdahelybe, nagynénje birtokára. Így szabadult meg Lehóczky a kórházból, a körülzárt városból, ne meg a besorozásból.
     Nagynénjénél Bodrog-Szerdahelyen szíves vendéglátásban és szeretetben részesülvén, csakhamar kiheverte a betegség s fáradalmak terheit, utóbajait s újra harckészen itt állott. Hazafias lelke nem elégelte meg a szolgálatot, melyet tett a haza szent ügyének és nem sokallta a szenvedéseket, melyeket eddig a hazáért szívesen tűrt és szenvedett. – Nem haza vágyódott pihenni, hanem a harctérre, küzdeni a haza és szabadság ellenségei ellen, miért is egyenesen Debrecennek tartott s jelentkezett szolgálattételre Kiss Ernő hadi főparancsnoknál és helyettes hadügyminiszternél.
     - Mióta szolgál ön? – kérdé a tábornok a jelentkezőt.
     - Kilenc hónapja, tábornok úr, – lőn a felelet.
     - Így hát már veteránnak mondható a mi időnkben s azért holnap jelentkezzék hadnagyi kinevezését a II-ik székely vadászezredhez és marschrutáját Kolozsvárra átvenni.
     Lehóczky tisztelgett, megfordult sarkán, ment s mint hadnagy néhány nap múlva szerencsésen meg is érkezett Kolozsvárra, s kiküldetett a mócok elleni kordonvonalba Magyar-Létára, hol több apró csatájuk volt a fellázadt havasi oláhokkal, kik azonban rendesen megfutottak előlük, s a rengeteg erdőkbe menekülve és bujdosva, onnan orozva támadtak hős honvédeinkre, de minden eredmény nélkül.
     Végre beütvén hazánkba s Erdélybe is a muszka sereg, összevonatott a kordon Maros-Vásárhelyre, de már későn, mert a segesvári csatánál elesett szent ügyünk és Bem csillaga örökre letűnt, és így ők Gál Sándor ezredes dandárával Zsibóra vonultak vissza, hol a Máramarosból jövő Kazinczy Lajos tábornok seregével egyesülve s hitelesen értesülve a világosi katasztrófáról, ők is letették a fegyvert, de ők elmenekültek, nem bízván az adott szó megtartásában.
     Az erélyi havasokon, a rengeteg erdőkön át, a fellázadt, s most diadalmas oláhok lépten-nyomon jelentkező üldözései közt, bátran mondhatni: ezer vész és vihar közt szerencsésen visszakerült szülőföldjére, kiéhezve és rongyosan. A zaj és üldözések lecsillapultával édesanyja Aradon az osztrák katonai orvostól egy jó csomó arany árán megszerezvén a mesterséges „untauglicz” passirscheint, újra felvétetett kispapnak s előbb Egerbe, onnan Nagyváradra küldetett.
     Ma oroszházi plébános s országos névnek és népszerűségnek örvendő katolikus költő és író. Éljen!