Várregék és mesés várromok V. Budatin

BudatinA ma ismét teljesen ép Budatin vára Zsolna tőszomszédságában, a vág kanyarulatánál épült királyi vámolóhelyként 1250 körül. 1395-ben Ulászló lenyel király birtokába jutott, a husziták betörésekor Zsigmond király Katnai Pán várkapitánynak ajándékozta. Az utolsó Katnia Pán halála után az özvegy Szunyogh Gáspárhoz ment feleségül, s így Budatin 1485-ben a Szunyogh családé lett. (A vár egyik mondája, amelyet Arany János is feldolgozott „Katalin” című regényes elbeszélésében, e Szunyoghok egyik tagjáról szól.) A Szunyogh család 1798-ban férfiágon kihalt, Szunyogh Jozefina férjhez ment gróf Csáky Antalhoz, s Budatin várát ezután 1944-ig a Csákyak uralták. A Szunyoghok pompás berendezésű reneszánsz kastéllyá alakították át Budatint. 1849 januárjában, az 1848–49-es magyar szabadságharc folyamán az osztrák Götz tábornok minden értékével együtt felgyújtatta Budatint, miután a felkelő Hurbanék szabadcsapata a vár alatt vereséget szenvedett. Budatin 1870-ban honvédlaktanya lett – ez idő tájt és itt játszódik Mikszáth Kálmán „Beszterce ostroma” című regényének egy része –, és laktanya is maradt 1918-ig. Utána ismét a CSákíaké lett, s gróf Csáky Géza hozatta rendbe, s rendezte be művészien az 1930-as években. Budatin vára ma Szlovákia egyik legszebb helytörténeti múzeuma.

          Oh vándor! ösvényed ha jár
          T r e n c s é n magas vidékein
          S a Vág kanyargó partinál
          Szemedbe ötlik Budatin:
          Nézd meg mohos falüregét
          S gondold hozzá a bús regét.

– írta egykor a költő Arany János. Ha utad Zsolna mellett visz el, ne kerüld el e kerek tornyú, zömök várat, amely idestova hétszáz esztendeje áll a Vág és a Kiszuca egybeömlésénél dacos vízivárként. A király építtette, IV. Béla, ily kitűnő helyre: tornyából az őrség jól szemmel tarthatta a három folyó völgyét s a négy keresztutat. Ma sem hever romokban, noha számtalanszor pusztította ellenség, tűzvész, vízáradat: mindig újjáépült. Néha lakatlan volt, denevérek tanyája, máskor honvédkaszárnya, ma éppen múzeum. Virágoskert öleli falait.
     A Szunyogok s a Csákyak szellemei lengik körül, ezek a szellemek sokszor védték meg a jó Budatin várát, amikor két ádáz rablólovag testvér, Podmaniczky János és Rafael úr fente a fogát Budatinra. Hiába támadták Zsolna s Vágbeszterce felől, csak nem bírtak megtelepedni benne.
     Egy igaz szellemet névvel idézünk: a szép Szunyogh Katalinét.
     Híres története ez a budatini várnak, ma is emlegetik.
     Szép lány volt Szunyogh Katalin, gazdag, kedves és kívánatos. Hírhedten zord volt azonban az apja, a kemény Szunyogh Gáspár. Nemcsak Budatin volt a Szunyogh családé, hanem sok más vár is megannyi faluval. Szendrő várának is kapitánya volt a kemény Szunyogh Gáspár odafönn Borsodban, a Bódva folyó partján. Ennélfogva annyi országos gondja volt, hogy ritkán járt haza. Hanem amikor otthon volt, reszkettek tőle a várbeli népek, de a család is. Hiába kérlelte az angyalian szelíd feleség, Bánffy Zsuzsanna, ne harciaskodjék legalább itthon, semmi könyörgés nem hatotta meg a kemény Szunyogh Gáspárt. Olyan híre támadt végül a budatini várnak, hogy hiába hallottak a fiatal lovagok, deli legények Katalin szépségéről, kedves voltáról, háziasságáról, Budatint messzire kerülték.
     Egy, csak egy legény akadt a gáton, aki odamerészkedett. Ez pedig nem volt más, mint Cserépvár fiatal ura, a merész Forgách Ferenc. Arra kérte Szunyogh Gáspárt, hogy amikor egyszer hazafelé tart Szendrő várából msszi Budatinba, Trencsén vármegyébe, vigye magával merthogy Zsolnán lészen dolga.
     Nagy nehezen ráállt Szunyogh Gáspár Forgách kérésére, de csak rövid időre tartotta vendégül, másnap már tovább is engedte. Ez a kevés idő azonban éppen elég volt ahhoz, hogy a két fiatal: Katalin meg Ferenc megtessék egymásnak. Nem sok szót váltottak, de szemük villanása elárulta mégis szívbéli indulatukat. Forgách Ferenc elhatározta, hogy csak Szunyogh Katalint veszi feleségül. Katalin pedig az ő szívében hangtalanul elígérkezett neki. Szunyogh Gáspár valamit gyanított, ezért is adta ki hamar az útját Forgách Ferencnek. Volt már neki jelöltje más, akihez Katalint adja szigorú apai paranccsal, fellebbezhetetlen: az oroszlánkői várúr, Jakusich István. Jakusich már kissé öregecske volt, kopasz is, mulatós is, mégis jobban tetszett Szunyogh Gáspárnak, mint a zsenge lovag, Forgách.
     - Ha kéred a lányom kezét, neked adom, István – szólott egy nap Szunyogh Gáspár, már csak azért is, mert Jakusich jobban értett Szunyogh Gáspár nyelvén, és mert jóval gazdagabb volt, mint Cserépvár ura. Cserépvár három testvéré volt, Oroszlánkőt pedig csak egyetlen gazda uralta.
     Magával is hozta Jakusich Istvánt Szunyogh Gáspár Budatinba, illő bemutatkozásra, háztűznézőbe. Illegett-billegett Jakusich István, kellette magát, de bizony nem tetszett Szunyogh Katalinnak. A szívébe már Forgách volt zárva. Titkon néha találkoztak is, hűséget esküdtek egymásnak.
     És ahogy az illő, Jakusich hazament, díszes ruhát öltött, majd népes kísérettel újra megjelent Budatin várában, s megkérte a kezét a szép Katalinnak mind az anyától, mind az apától.
     A galamblelkű édesanya, Bánffy Zsuzsanna sejtette már anyai szívével, hogy Forgách Ferencet szereti a lánya. Tiltakozni próbált a zord apa előtt, kérte, várjanak még, fiatal Katalin ilyen házassághoz, de Szunyogh Gáspár kérlelhetetlen maradt.
     - Katalinnak is szólj, hogy feleségül veszed! – parancsolta Szunyogh Gáspár Jakusich Istvánnak.
     Eléhívatta a lányát az ebédlőszobába:
     - Ím, a vőlegényed! – mutatott Istvánra.
     S halljatok csudát: a lány el is sírta magát, de toppantani is mert. Zokogva kiáltott:
     - Én nem megyek hozzá!
     - Nyomorult, engedetlen leányzó! – ordított az apa, s ököllel rohant neki Katalinnak. Katalin sikoltott, összeesett, a csapást Jakusich István fogta föl.
     - Ne bántsd, uram, majd meggondolja magát! – kérlelte Szunyogh Gáspárt a vőlegényjelölt.
     A lány apja lábához borult:
     - Nem leszek a felesége Jakusich Istvánnak, nem szeretem őt.
     - Bezáratlak szobádba, kenyéren, vízen élsz, nem jöhetsz ki addig, amíg igent nem mondsz! – fordult ki Szunyogh Gáspár az ajtón, rácsukta lányára, a kulcsot magához vette.
     - Halálnak halálával hal, aki kinyitja! Vágjatok lyukat az ajtóba, azon adjatok Katalinnak enni és inni – rendelkezett zordon dühvel.
     Nedves, hideg szobába záratta lányát Szunyogh Gáspár, háza népe ellenkezni nem mert, még felesége sem.
     De nemcsak a jó hír jár sebes szárnyakon, hanem a rossz hír is. Megtudta Katalin sorsának bús változását az ifjú Forgách Ferenc – egy hű szolga vitte meg neki a hírt, aki azonban hűségéért jutalmat is érdemelt –, lóra kapott, és rohanvást száguldott titkos arájának kiszabadítására. Viharos éjjel sikerült rejtve bejutnia a várba, kinyittatta Katalin ajtaját – a várbéli népet is elkeserítette a kegyetlen bánásmód, segített hát, aki tehette –, és a két szerelmes egymást átölelte. Futottak az éjszaka órái. Katalin és Ferenc azon tűnődött, hogyan szabadulhatna ki Katalin a szobafogságból, s menekülhetne messzi Cserépvárba, amikor az apa gyanút fogván, váratlanul rájuk nyitotta az ajtót. Jól sejtette: a két szerelmest a zárt szobában találta.
     - Meghalsz, nyomorult! – kiáltotta Szunyogh Gáspár, és a legénynek rohant.
     Az azonban fürgébb volt, gyorsan kipattant az ajtón, s oly ügyesen menekült el, hogy nyomába sem érhettek. Nem is nagyon akarták üldözni a szolgák.
     Katalin apja lába elé borult, úgy könyörgött:
     - Bocsáss meg, apám, Forgáchot szeretem.
     - Szégyent hoztál fejemre – rántotta fel a földről leányát az apa –, bocsánatomat nem érdemled többé. Öltözz fekete ruhába, életed gyásza lesz!
     És még abban az órában kőművest hozatott, egy szűk kályhalyukba falaztatta be Katalint. Éppen csak a fejt hagyatta szabadon, keskeny lyukon által kapott a lány kenyeret és vizet.
     - Itt fogsz vezekelni életed végéig! – ítélkezett Szunyogh Gáspár.
     Leborult eléje felesége is, Bánffy Zsuzsanna, úgy kérte a férjét, ne kövessen el ilyen kegyetlenséget. De Szunyogh Gásprá irgalmatlan maradt, egy szem leányát ki nem eresztette. Jött kérni őt Jakusich István is.
     - Én megbocsátok Katalinnak, engedd őt hozzám, Oroszlánkő várába.
     Süket falaknak beszélt, Szunyogh Gáspár az ítéletét nem változtatta meg.
     A hír még gyorsabb szárnyon repült Forgách Ferenchez. Most már Forgách Ferenc nem titkon osont vissza, hanem fegyvereseivel ostromolta meg Budatint, és a már-már haldokló lányt kiszabadította. Nyergébe kapva száguldott el vele. Szembetalálkozott Jakusich Istvánnal s az ő csapatával, mert Jakusich István is alászállt Oroszlánkőről, hogy kiszabadítsa Katalint.
     - Állj meg, nőrabló! – kiáltotta Jakusich, s kirántotta kardját.
     Forgách Ferenc az ájult Katalint gyöngéden a fűre fektette, csapatára bízta, maga meg szembefordult Jakusich Istvánnal. Háromszor rúgtattak egymásnak, szikráztak a kardok, harmadszorra Forgách Ferenc leesett a lóról, elcsöppent a vére, sebesülten emelték fel a szolgák. Katalin ekkorra magához tért ájultságából, ráborult titkos mátkája mellére, elhalóan mondta:
     - Ferenc, Ferenc, ébredj, csak téged szeretlek!
     Nagy nehezen nyitotta fel Forgách Ferenc a szemét, beszélni nem tudott. Csak nézte Katalint ködpárás bánattal. Jakusich István odalépett melléjük:
     - Belátom, te Forgách, erősebb vagy nálam, még ha én győztem is! Lemondok ezennel Katalin kezéről, vidd magaddal haza messzi Cserépvárra, legyetek boldogok. Nem harcolok tovább.
     Titkos utakon vezette hadnagya Forgách Ferencet és jegyesét, Katalint messzi Cserépvárra, hogy Szunyogh Gáspár, utánuk eredvén, ne találjon rájuk. Pedig lassan kellett haladniok, Forgách Ferenc nehezen tért magához.
     Amikor felgyógyult, lakodalmat ültek.
     Eltelt két esztendő, Szunyogh Gáspár még mindig meg nem bocsátott, leányának nevét az anyának sem volt szabad kiejtenie. Ámde mi történt? Hírek szálltak-ballagtak tovább is ide és oda, és nemcsak Budatinból messzi Cserépvárra, hanem Cserépvárról is a zord Budatinba. Arról szólott a hír, hogy Katalinnak gyermeke született. Gáspár névre hallgat, kicsi Forgách Gáspár. Várja a nagyapját, aki szintén Gáspár.
     Szunyogh Gáspár eleinte hallani sem akart az unokájáról. Makacsul ellenállt. De újabb hírek jöttek: szép, fekete fiú, akár a nagyapja.
     - Nem haragszom, apám – üzente Katalin most már egész nyíltan –, jer, vár az unokád, siess látására nagyanyjával együtt.
     Addig-addig, amíg Szunyogh Gáspár – menőben Szendrőre – egyszer vállát voná:
     - Ha már arra járunk, nézzük meg a fiút.
     Feleségével ment, Bánffy Zsuzsannával.
     Hírlelő hirdette Szunyogh Gáspár jöttét, két kürtös kornétás. Cserépvár kapuja széttárult előttük, a kapuban állott Katalin és férje, mellettük tipegett kicsi Forgách Gáspár. Nem tudott ő még a haragról semmit, nyújtotta a kezét zord nagyapja felé.
     Nem tudott könnyezni soha Szunyogh Gáspár, könnye most sem hullott. De szemén mégiscsk meglátszott, hogy valamiféle változás megy végbe szívében, a zordban: lágyult a tekintet, lágyult vele a szív.
     Mégiscsak örököse áll itt előtte!
     Szunyogh Gáspár lehajolt a kisfiúhoz, megfogta apró kezét, noha ilyen kézfogáshoz az ő kemény keze aligha szokhatott:
     - Hát te vagy az, kicsi Gáspár! – ennyit mondott csak, és ha a krónikásnak hihetünk, megpróbált mosolyogni is.
     Aztán fölkapta a fiút, magasra emelte, magához ölelte.

Forrás: Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf