Sértő Kálmán: Csizmaemlék…

Régi életemben, jóban,
Mese-est volt a fonóban.
Hócsillagok estek lassan,
Szembehulló unalmasan.

Fütyül a szél, faág reccsent,
Az orromra hósár freccsent,
Havas uccát égnek néztem,
Csizmám zenéjére léptem.

Nyikorgott a csizmám talpa,
Huhogott a torony baglya,
Ölelkező szél szeretett,
A hószőnyeg fénye felett.

A fonóban huncut voltam,
Henye tervvel bóbiskoltam,
A lány leső szemét lestem,
Szemében szívet kerestem.

Odafelé, hazafelé,
Ködbe sóhajtottam belé,
Csak hű csizmámat szerettem,
Egyszer azt is levetettem.

Nincs már kölyök, nincs már csizma,
Rogyadozik inam izma,
Bakancsokban fáj az emlék,
Csak még egyszer csizmás lennék.

És hát, ha még cipőm lenne,
Ezer könnyem porba esne,
Emléktől is távolodnék,
Ha én pesti gyerek lennék.

Hazám nincs, de van egy tanyám,
Rongyos falu, édesanyám,
Elkopott csizma emléke,
S legénykor a messzeségbe.

Az Est, 1935. november 14.