Dsida Jenő: Nap és hold

Mitől lettél oly idegen, barátom,
oly távoli és meg nem fogható,
oly távoli és kísérteties?
Sok-sok parányi hétköznapiságod,
dohánytól sárga ujjaid, melyek
játékosan az asztalon doboltak,
telt ajkaid, melyek kis félkörű
homályt hagytak a pohár peremén,
nyírt bajszod, melyre tréfásan fagyott
téli reggel a bolyhos zúzmara,
szürke szemed kissé kunkorodó
pillaszőrei, melyek huncutul
rebbentek meg a sakktábla fölött,
ha rosszul léptem, s egy-egy tisztemet
letaroltad, jóízű kacagásod,
nyújtózkodásod, kéjes ásításod,
ezernyi apró hétköznapiságod
mitől kaptak oly hallatlan tekintélyt,
lenyűgöző és fenséges vonást,
hogy már a puszta képzeletre is
feszes vigyázz-ban áll a lelkem és
csöndben borzong és némán tiszteleg?

Ó, vettem észre már hasonlatos
Átváltozást közönséges, szelíd
tárgyakon is: a kerti asztalon,
a kéményen, a házunk födelén,
a fákon és a nyári bokrokon
és mindenféle egyéb dolgokon.
Nappal, mikor napfényben fürdenek,
a megszokott, józan világítás
világában, oly meghitt ismerősök,
mosolygósak és alázatosak,
mint a napok egyforma, szürke rendje,
a szorzótábla száraz logikája,
a reggel, délelőtt és délután.
Ám éjenként, ha nedves suhogással
a reszkető, hideg, ezüstfehér
holdfény esőzik rájuk: növekednek,
valamely ismeretlen őserő
költözködik beléjük, imbolyognak
hallgatagon, puhán, rejtelmesen,
titokzatos, ember-nem-járta világnak
megfoghatatlan törvénye szerint.
S égigérő kísértet lesz a fákból,
egymással suhogó és egyetértő
szellemlények a fürtös orgonákból,
a háztető félelmek tánchelye,
a kémény furcsán fölfelé mutat
valami láthatatlan titokra,
figyelmeztetve s hallgatásra intve,
s ha elhaladsz az asztal és a szék
mellett, vigyázva, lopva visszanézel:
nem indul-e utánad nesztelen,
gonosz szándékkal –, s csend van, iszonyú,
dermedt és őrjítő csend mindenütt,
és jól tudod, hogy titkot rejtegetnek
minden tárgyak és minden létezők,
s a holdfényben mindennek titka van,
és mind tudják az egymás titkait,
csak te nem érted, te nem értheted,
ó, lelkem, aki lassan elhaladsz
e reszkető és zajtalan világ
idegen, szörnyű fensége előtt,
feszes léptekkel, félig eszelősen
és jobbra-balra némán tisztelegsz.

Ottkünn fehéren tűz, ragyog a hold,
tárt ablakomon át szobámba lát;
míg én – az élet és a nap fia, –
ülök meg-megreccsenő bútorok közt
és homlokomat simogatva tízszer,
húszszor is elismétlem csöndesen,
roppant csöndesen, hitetlenkedőn
és mosolyogva ezt az egyszerű
kis mondatot, hogy: – Meghaltál, bizony,
egy éve már, hogy meghaltál, barátom.

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf