29. zsoltár - AZ ÚR HANGJA A VIZEK FÖLÖTT

1 Hozzatok* az Úrnak, istenek,
hozzatok az Úrnak dicsőséget és hatalmat.

2 Hozzátok az Úrnak neve dicséretét,
boruljatok az Úr elé ha föltűnik a Fölség.

3 Az Úr hangja a nagy vizek fölött,
a dicsőség Istene mennydörög,
az Úr a végtelen vizek fölött.

4 Az Úr hangja roppant erősség,
az Őr hangja maga a fönség,

5 az Úr hangja a cédrusokat rázza,
az Úr a Libanon cédrusait tépázza.

6 Mint borjat ugrasztja a Libanont
s mint fiatal bikát a Szíront.

7 Az Úr hangja mint tűzsugár hasít át,
8 az Úr hangja megrengeti a pusztát,
az Úr Kádes pusztáját rengeti,

9 Az Úr hangja a szarvastehenet megelleti,
s az erdők lombjait letépi.

Szentélyében mindenki felkiált:
dicsőség néki!

10 Özönvizek fölébe az Úr trónjára száll,
örök időkig trónol és király.

11 És győzelemre viszi az Úr népét,
az Úr népére áldást hoz és békét.

/*/ Ez a „dicséretre hívás”, mint irodalmi forma, a kánaáni költészet egyéb emlékeiben s más zsoltárokban megtalálható.

*

A Zsoltárok könyvének egyik legősibb darabja. A régebbi kutatás arra hajolt, hogy ebben a zsoltárban egy kánaáni vallásos ének Jahvéra alkalmazott változatát lássa. Ma népszerűbb az a vélemény, hogy a zsoltáros a versformán és stíluson kívül egész versszakokat vett át kánaáni költészetből, amellyel Istennek viharban és záporesőben való megjelenését érzékelteti. A zsoltár mindenesetre egyedül csak Jahvét ismeri el istennek. Mégis az utolsó versig, amely feltételezhetően későbbi hozzátoldás, a „Jahve” néven túl a költeményben semmi jellegzetesen ószövetségi gondolatot nem találunk.

Forrás: Farkasfalvy Dénes: Zsoltároskönyv