Várregék és mesés várromok VI. Csábrág

csábrágKorponától délre, Ipoyságtól északra az egykori Hontban, az Ipoly felé siető Litavica patak völgyében, egy dombtetőn épült a XI–XII. század folyamán Csábrág vára. Hívták a várat abban az időben Zobrondnak és Litvának is. Csábrág építtetői a honti, barsi, nógrádi vidék főurai, a Hunt-Pázmán lovagok voltak. Csábrág vára lényegében egy sokkal régebbi kis váracska alapjaira épült. A sváb eredetű „vendég” Hunt-Pázmánok 980 körül érkeztek Magyarországra. A Szentföldre igyekeztek, de fejedelmi bíztatásra itt maradtak; ők ütötték lovaggá Géza fejedelem fiát, a későbbi Szent Istvánt is. Hatalmas birtokokat kaptak a Hunt-Pázmánok az Ipoly és a Garam vidékén, ezzel országos vezető famíliává váltak. Az általuk épített Csábrág vára tehát már a tatárjárás előtt is megvolt. Később szász bányászok érkeztek a vidékre, Csábrág alatt is szász-németek laktak, majd elkeveredtek a szlováksággal s a palócsággal. A Hunt-Pázmánutódok 1250 körül újra kibővítették Csábrág várát. Csábrágról először 1276-ban emlékezik meg egy okmány; Csábrág a szomszédos várakkal együtt a bányavárosokat – Selmecbányát, Bélabányát, Bakabányát, Körmöcbányát, Besztercebányát, Breznóbányát, Libetbányát – védte. Ilyetén szerepe különösen fontossá vált a XVI–XVII. században, a török támadások idején. 1511-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek vásárolta meg Csábrágot, és fényes kastéllyá építtette át. A mohácsi vész – 1526 – után egy garázda kalandor, Balassa Menyhért foglalta el Csábrágot, s mivel övé volt Léva és Szitnya vára is. Bars és Hont megye nagy részén dúlt és rabolt. A pozsonyi országgyűlés elrendelte a martalócvezér elfogatását, ennélfogva gróf Salm Miklós császári vezér kemény ostrom után elfoglalta Csábrágot is. Az összelövöldözött várat akkori törvényes ura, erdődi Pálffy Péter visszakapta, és ő újjáépíttette Csábrágot. A sűrűn megismétlődő török támadások miatt király őrkatonaságot helyeztek a várba. Ez 1611-ben történt, a kapitány az igen vitéz, horvát származású Krusith János volt. 1622-ben Koháry Péter lett a vár parancsnoka, neki aztán II. Ferdinánd 1629-ben örök jogon adományozta Csábrágot s báróságot is vele. Csábrág Koháry-birtok maradt kerek kétszáz évig, illetve, házasság révén Koháry-Coburg tulajdonba jutott. Voltak azonban idők, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc kuruc csapatai ültek benn Csábrág várában, de Csábrág is mindig visszakerült az eredeti tulajdonosokhoz, a Koháryakhoz. Utolsónak 1709-ben volt Csábrág kuruc kézen, illetve Bercsényi Miklós kuruc főgenerális birtokában. A kuruc-labanc háborúságok végeztével, 1711-ben, a szatmári béke végleg visszaadta a Koháryaknak sok más birtokukkal együtt Csábrágot is. Csábrág katonai jellege megszűnt, s azontúl csak nyári kastélyul szolgált. Gróf Koháry István királyi generális és magyar országbíró – mai értelemben igazságügy-miniszter – különösen kedvelte Csábrágot, itt szedte rendbe, s részben írta is lantos verseit 1731-ben bekövetkezett haláláig. A XVIII. század végén a Koháryak új s kényelmesebb kastélyt építettek barokk stílusban a Selmecbánya melletti Szentantal faluban, oda költöztek át, s az építkezéshez felhasználták Csábrág várának köveit is. 1812-ben a maradékot gróf Koháry Ferenc felgyújtatta, s Csábrág azóta búsong romjaiban.

     Nagy gondban főtt Zsigmond király-császár feje szép Buda várában, a Friss-palotában: ismét pénzzavar gyötörte, mint már annyiszor. Hatalmas volt az ő birodalma, de minél inkább igyekezett tágítani országainak határait, annál több baja támadt alattvalóival. Egyre számosabb lázongót kellett levernie, s így aztán a fel-fellángoló ádáz háborúskodások igen sok pénzébe kerültek. Adósságot adósságra halmozott, könnyen futott ki ujjai közül mind az arany, mind az ezüst, mind a jószág. De könnyű kezű asszony volt a felesége, Borbála királyné is. Az tudta ám csak szórni a pénzt! Pedig királyi férje sűrűn ajándékozott neki várakat, s a várakkal együtt hozzájuk tartozó birtokokat is, hogy ne zsörtölődjön örökké amiért megint kifogott a tűpénze, amiért nincs elegendő drágaköves ruhája.
     Lám, csak nemrégen adta zálogba Zsigmond király a tizenhat szepesi várost, a lengyel királynak harminchétezer súlyos ezüstforintért, s már megint azon törte a fejét, hogyan és mivel tömj be a királyi kamara pénzes zacskóján hasadt szakadást. Belső embereit hívatta maga elé:
     - Nosza, jó híveim, ti okosok és leleményesek, fakasszatok hát új aranyforrásokat, ezüstkutakat. Evégből lássatok neki a régi írásoknak, okmányoknak, szellőztessétek meg a dohos kutyabőröket, sárgult pergameneket, olvassátok ki belőlük, nem tudnánk-e pénzt facsarni az avult iratok betűiből. Sovány a kincstár!
      Szálltak is a küldöttek az ország négy sarka felé, s hol ennek a várnak, hol annak a kastélynak pincéjéből, padlásáról, titkos rejtekhelyéről keresték elő a poros okmányokat, családi pörösködések, régi örökségek, testvéri osztozkodások bizonyítékait. Mindezt azért, hogy a régi pörök, vitatkozások nyomán nem illetné-e némi jutalom a király kincstárát is.
     Nagy volt hát a meglepetése a Hunt-Pázmán nemből való Vajdai Demeter veszprémi püspöknek s három unokaöccsének, Derzsnek, Lukácsnak, Demeternek, amikor maga elé rendelte őket a király, s e kérdést adta föl nekik:
     - Tudjátok-e, merre találódik Csábrág vára?
     Derzsnek derengett valami:
     - Valahol Hont megyében, Nógráddal határos.
     - Helyesen mondod – bólintott a király –, nekem is így jelentették a kancellárjaim.
     - Valaha a mi atyáinké volt – vette át a szót a püspök –, több mint száz esztendeje ennek. Ez a Csábrág vár ott fönn, a korponai hegyek között örökké testvéri viszálykodás színtere volt. S akiket jog szerint illetett volna, a mi dédatyánkat, saját testvérei kergették ki Csábrágból. Nemcsak kikergették, hanem el is fogták, s nemcsak elfogták, hanem börtönbe is zárták egész háza népével, gyermekeivel, a mi elődeinkkel együtt. Utána minden ingóságukat felprédálták. Földönfutóvá lett dédapánk kérte ugyan Kun László királyt, ítélje családjának vissza a jogos tulajdont. A király vissza is ítélte, sőt még maga is megjelent Csábrág falai alatt, hogy szavának nagyobb nyomatéka legyen, de a hűtlen rokonok csak nevettek ezen. Soha a várat vissza nem adták, ma is az övék. Így estek a rokonok hűtlenségbe maga László király őfelsége ellen is! László király haragudott, de nem volt ereje visszaadni a várat. De miért kérded ezt, királyunk?
     - Ha valaki hűtlenségbe esett az egyik király ellen, jogos, hogy a királyi utód megtorolja a bűnt, köszörülje ki a csorbát. Én tehát visszaadom nektek Csábrágot.
     A püspöknek s öccseinek elállt a lélegzete. Erre nem számítottak. Rég lemondtak már magukban Csábrágnak váráról.
     - Ezt hogyan gondolod, király úr? – kérdezte a püspök. – Ádáz testvérharc törne ki, ha felhánytorgatnánk egymásnak az ősök gaztetteit.

     A király legyintett. Az ilyetén viszálykodás nem érdekelte, egyebet sem látott, csak csupa viszálykodást Rajnától a Dunáig, Alpoktól a Kárpátokig.
     - Mennyit ér nektek Csábrág?
     A püspöknek s három unokaöccsének elméje azonnal megvilágosodék. Íme, a király kereskedni akar, méghozzá idegen jószággal, ami nem is az övé. De hát azért király, hogy a hívei bajából is, öröméből is okosan húzzon hasznot. Demeter püspök a vállát vonogatta. Tanácstalanul meredtek egymásra az öcsök is. Gazdag volt ugyan a veszprémi püspökség, a veszprémi püspök joga volt, hogy a királynét megkoronázza – jobb vállát illetvén Szent István királyi koronájával – most mégis óvatosnak kellett lenniök, hiszen ez már nem más, mint kereskedői alku.
     - Várat adja helyette, király úr, vagy pénzt?
     - Pénzt – mondta a király –, hadat viselek a husziták ellen, kell a pénz.
     - Engedd, hogy ezt öcséimmel megbeszéljük, uram, parancsod váratlanul jött.
     - Nem parancs, csak kérés – simogatta meg szakállát Zsigmond, de mind a négyen jól tudták, hogy ez bizony parancs.
     Még meg sem gyújtották a fáklyákata Friss-palotában, amikor Demeter püspök újra jelentkezett.
     - Ötezer aranydukát, ötezer ezüstgaras, uram! – mondta.
     - Hatezer – felelte Zsigmond, mert tudta, hogy ahol öt van, akad hat is.
     Ezt az ezret aztán felezték. Így alkudtak meg Csábrág várára, tulajdonára, azok háta mögött, akik éppen benn ültek a várban. Nagy lőn a haragjuk, bosszúságuk, keserűségük az éppen benn ülőknek, amikor egy borús őszi napon megjelentek a kapuk előtt a király emberei, s felmutatták az írást: Csábrág vára nem az övék, hanem visszakerült a rég elholt tulajdonosok dédunokáinak kezébe.
     Rohantak ők is a királyhoz. De már nem Budára, hanem Prága várába, mert éppen ott tartózkodott Luxemburgi Zsigmond király.
     - Mit tettél velünk, nagyurunk! Földönfutók levénk. Kiebrudaltak a rokonok.
     - Csak az igazságot tettem a kellő mérlegre – felelte a király –, helyrehoztam azt, amit őseitek vétettek. De hát ti se szenvedjetek éhkoppot. Mit ér nektek a szomszédos Bozók vára?
     Leesett a Hunt-Pázmán-utódok álla.
     - Az nem is a miénk, hanem a premontrei atyáké.
     - Azt adom nektek, foglaljátok el. DE a jogos csere pénzt kíván! Mit adtok Bozókért?
     Ezek hamar válaszoltak, nem volt vesztenivalójuk:
     - Ezer aranyat, ezer ezüstöt.
     - Kétezer – felelte Zsigmond –, és tíz páncélos vitéz, mert hallom, jó gyetvai legényeitek vannak lóra ültetve!
     - Másfél ezer – felelte savanyúan Hunt-Pázmán Miklós –, és öt vitéz.
     - A pénzben megegyeztünk, a páncélos lovasok számában nem. Ragaszkodom a tíz gyetvaihoz!
     Így húzott le két bőrt a Hunt-Pázmánok juháról jó Zsigmond király. Szegény bozóki szerzetes atyák sokat szenvedtek aztán: még azért is börtönbe csukatta őket a csábrági várnagy, ha a CServenka-patakban halásztak-horgásztak. A korponai kapitány is egyre szorongatta őket szép vízivárukban, s a Hunt-Pázmánok sem tudták végképp birtokukba venni a király adományozta Bozókot, mert mindig akadt, aki a szerzeteseket védeni tudta.
     Ez volt az első csel – királyi csel –, amely Csábrág várával volt kapcsolatos, beleértve a szomszédos Bozókot.
     A másik nevezetes csel kerek háromszáz év múlva esett, kurucok és labancok között. Sok víz folyt le eközben az Ipolyon, a csábrági vár kapujának kulcsát úgy szedték el, orozták vagy ragadták el haddal egymás kezéből az utódok, hogy mire észbe kapott az egyik király, hogy igazságot tegyen a hadakozók között, már a másik királynak kellett ítélkeznie a vitatkozó családtagok fölött. Volt a vár Bakóczoké is, Pálffyaké, Bocskai fejedelem hajdú vitézeié, Illésházy István uramé is, a Hunt-Pázmánok sem tűntek el véglegesen Hont vármegye ege alól, csak ők éppen az Erdődyek nevét vették föl, s ezen a néven folytatták a családi perpatvarokat.
     Végül is II. Ferdinánd király a várat s a birtokot Koháry Péter érsekújvári várkapitánynak ajádnékozta – illő pénzért persze ő is –, s így maradt Csábrág a királyhű Koháryaké. Védték a várat aztán ők is a török ellen, majd a kurucok ellen, de bármilyen vitézül védték is, II. Rákóczi Ferenc fejedelem kuruc vitézeinek ők sem tudtak ellenállni. Egy Dúló Ádám nevű kuruc kapitány foglalta el alig kétszáz emberével Csábrágot.
     Maga Bercsényi Miklós főgenerális is eljött egy napsugaras májusi napon megtekinteni az újonnan elfoglalt Csábrágot az Úrnak 1705. esztendejében, mert éppen a közeli bányavárosokban járt. Sétálgatott, nézelődött a főgenerális a vár bástyái körül, amikor egyszer csak megpillantotta a várkapu fölött azt a feliratot, amelyet Koháry István várkapitány vésetett a falba. Latinul szólt az írás:

          DAT DEUS QUI VULT
          STEPHANUS KOHÁRY

     Azaz: Az Isten annak ád, akinek akar. Koháry István.
     Nyomban parancsolta Bercsényi, hogy vakarják el az írást, újat véssenek helyébe:

          ACCEPIT UBI VULT
          NICOLAUS BERCSÉNYI

     Ez pedig azt jelenti: Ott szerez, ahol akar, Bercsényi Miklós.
     Nem sokáig ragyogott azonban kuruc dicsőség Csábrág vára ormán, öt esztendő múlva megint csak Koháry Istváné lett, de szintén csel folytán.
     Egy párás hajnalon nézegetett kifelé az őrtorony ablakából Kovács János, a várnagy. Valamiféle nagyobb csapatot látott közeledni Bozók felől.
     - Nézzünk csak oda! – kiáltott fel. – Alighanem kuruc csapat közeledik, a zászlójuk is kék-piros, mint Rákóczi urunké.
     Jönnek, jönnek a kurucok, szinte az arcukat is ki lehetett venni, amikor megszólalt a várnagy mögött a hadnagy is:
     - Tíz megkötözött fogoly labancot is hoznak magukkal.
     És valóban: a másfél száz kuruc között ott bandukolt lehorgasztott fővel valami tíz szakadt gúnyájú, fegyvertelen labanc.
     - Nagyszerű fogás – helyeselt a várnagy –, nyissátok meg a kapukat.
     Mert ekkor a kurucok a foglyaikkal együtt már a kaput döngették, kürtjelet fújtak, bebocsátást kértek. Tárták is a kaput, hogyne tárták volna, karjukat is tárták a várbeli őrök a kurucok felé.
     Amint azonban a kapu becsukódott a kurucok mögött, csak ledobták azok a köpenyeiket, csak előhúzták a kardot, karabélyt, a foglyoknak is egyszeriben fegyver ugrott a kezükbe. Százhatvan labanc jutott be a várba, s félszáznyi őrség nem vette észre magát, hogy már meg is van kötözve, fogolyként ül a vár mély pincéjében.
     Ez volt a második csel Csábrág vár históriájában.
     Ezzel aztán be is fejeződött Csábrág várának hadi szereplése. Urai azonban a Koháryak maraqdtak tovább is. Az utódok nyaranta el-eltöltöttek néhány hetet Csábrág hűs falai között. Végre is a legutolsó Koháry, Ferenc gróf, szétbontatta a falakat, felégettette a gerendákat, s mi ép kő maradt, áthordatta Selmecbánya alá, Szentantalfalvába, s ott új kastélyt építtetett a selmeci hegyek alatt.
     Ez a szentantali kastély ma is áll még. Négy kapuja van, mint a négy évszak. Hét bemeneti boltíve, mert a hétnek ennyi napja van. Tizenkét kéménye, ahány hónapja van az évnek. Ötvenkét szobája, mint az év hetei. És háromszázhatvanöt ablaka, amennyi napja van egy esztendőnek.

Forrás: Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf