A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [IV. A régi sajtóosztályról]

     Gróf Andrássy Gyula, mikor 1867-ben a második felelős kormányt megalakította, a sajtóügyekre külön osztályt állított fel a miniszterelnöki palotában. Az osztály élére Ludasi (Ganz) Mórt hívta meg, a ki a kiegyezés előtt az ó-konzervatívak szolgálatában állott (ő szerkesztette 1865-ben és 1866-ban a »Magyar Világ« című politikai lapot, mely a Deák-féle jogfolytonossággal szemben az opportunitási politikát képviselte), de a ki a bécsi sajtóban a Deák–Andrássy-féle kiegyezésnek is becses szolgálatokat tudott tenni. – Ludasi éles szemmel tudta kiválasztani a megfelelő erőket, ámbár a sajtóosztályban magában nem mindeniket alkalmazta. Az akkoriban keletkezett és sokáig híres »Kávéforrás« volt a tulajdonképpeni sajtóosztály. Ott szerkesztődött a »Borsszem Jankó«, mely mint egy új fegyvernem jelent meg a harctéren, a régi s elavult fegyvernemek között. A Kávéforrás tagjai voltak az akkori írói nemzedék legszellemesebb tagjai. Rákosi Jenő, Ágai Adolf, Toldy István, báró Kaas Ivor, Márkus István, Dux (a későbbi Dóczy) Lajos, Bródy Zsigmond, Hevesi Lajos, Berczik Árpád, Beksics Gusztáv, Lőw Tóbiás, stb. Ezek közül csak Dux Lajos és Berczik Árpád volt a sajtóosztály belső tagja. Toldy Istvánt Gorove nemezte ki a földmívelési minisztériumba segédfogalmazónak; Márkus Istvánt, nagybátyja, Horváth Boldizsár, igazságügyminiszter vette magához. A kormány sajtója a Pesti Naplóból, a Pester Lloydból és Pálffy Albert által szerkesztett »Esti Lapok«-ból állott. Közel állottak ezekhez az Urváry Lajos szerkesztett »Századunk«, s a Frankenburg Adolf által szerkesztett »1848«. A »Századunk« 1869. év végén beleolvadt a »Pesti Napló«ba, s a Pesti Naplóból akkor történt kiválás szülte Rákosi Jenő szerkesztése mellett a »Reform«-ot, mely Deákpárti maradt, de Lónyay bukása után nem volt kormánypárti.
     A miniszterelnöki sajtó-osztályba, még gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt, került a pénzügyminisztériumból átvett Kun Béla, a ki »Illésházy politikája« című röpiratával 1869-ben nagy feltűnést keltett, és odakerült, ázsiai utazása után, báró Kaas Ivor is. Mikor Lónyay Bécsbe ment közös pénzügyminiszternek, a pénzügyminiszteri külön sajtóosztályból, hova Lónyay Toldy Istvánt 1868. nyarán miniszteri titkárrá nevezte ki, Toldy István is átment a miniszterelnöki sajtóosztályba; de abban az időben Ludasi, a ki az ellenzéki támadások folytonos céltáblája volt, már belefáradt a sajtóosztály vezetésébe és távozni készült. Távozása után Andrássy új sajtófőnököt keresett, és általános meglepetésre az új sajtófőnököt nem a »Kávéforrás« tagjai közül szemelte ki. Andrássynak már régebben feltűntek a Pester Lloydnak »H« jegyű vezércikkei, melyek mögött Halász Imre, a jeles publicista rejtőzött, s midőn a sajtófőnöki állás megüresedett, Halász Imrét hívta meg erre az állásra, s osztálytanácsosi ranggal ki is nevezte.
     Halász Imre nem volt sima modorú, s nem tudott beleilleszkedni abba a meleg baráti viszonyba, mely a Kávéforrás tagjait egymáshoz fűzte. Csakhamar konfliktusa is támadt báró Kaas Ivorral, a ki ennek következtében a sajtó osztályból ki is lépett. De a konfliktusok további sorozata elmaradt, mert 1871 végén Andrássy Bécsbe ment külügyminiszternek, s magával vitte Dóczy Lajost; Toldy Istvánt pedig az új miniszterelnök gróf Lónyay Menyhért, az akkor szervezett »Törvényelőkészítő« bizottságba osztotta be. Lónyay alatt, 1871 végén, kerültem, mint fogalmazó, a miniszterelnöki sajtóosztályba én is. Még Lónyay miniszterelnöksége alatt, a Halász Imre vezetésével, a bel- és külföldi lapok referádáin kívül élénk politikai akciót fejtett ki a sajtóosztály; de Lónyay bukása után, mikor Halász Imre is benyújtotta lemondását, a sajtóosztály politikai tevékenységének korszaka lejárt. Szlávy József még eleinte gondolt arra, hogy a sajtóosztály élére politikai egyéniséget állítson, s Rákosi Jenőt iparkodott megnyerni erre, de mivel Rákosi Jenő nem fogadta el a neki felajánlott sajtófőnöki állást, az osztály provizórikusan a rangban legidősebb titkárnak, Berczik Árpádnak vezetése alá került. S kezdődött az az idilli korszak, mely a miniszterelnöki sajtóosztályt a béke és a nyugalom berkévé avatta.
     Ettől az időtől kezdve jött szokásba, hogy a miniszterelnökök a sajtóosztályon kívül csinálták a sajtópolitikát. Szlávy József igazi sajtófőnöke Falk Miksa volt, és végrehajtási közege az éppen akkor feltűnt Futtaki Gyula. Bittó István megpróbált eltérni a Szlávy módszerétől, de nem volt ideje rá. Báró Wenckheim Béla egyáltalában nem érdeklődött a sajtóosztály iránt – s Tisza Kálmán hosszú kormányzása alatt, a sajtóosztály tisztán bürokratikus teendőket végzett, s csupán egyes félhivatalos kommünikék kiadására szorítkozott. A sajtóosztályban a hivatalos órákat éppen úgy tartották, mint bármely más hivatalban. A délutáni szolgálat vagy a permanens készenlét egy miniszterelnök részéről sem kívántatott meg. A sajtóügyek bizalmi részét Huszár Adolf, a hallgatni tudó irodaigazgató személyesítette.
     S én most, mikor újból visszakerültem oda, a hol ifjú éveimet eltöltöttem – sóhajtva gondolok azokra a boldog időkre, melyek, úgy sejtem eltűntek örökre. Mert ma már, a telefon korszakában, mikor az információk Bécsből, Berlinből, Bukarestből közvetlenül és élőszóval kéretnek és adatnak, s midőn a hírszolgálat telegrafikus gyorsasággal működik – ma már a sajtóiroda, ha minden politikai akciótól távol tartja is magát, permanens szolgálatot követel és szünetet s pihenést nem enged.

Harminc év 1877–1907; A „Budapest” újság jubileumi albuma; írták a „Budapest” volt munkatársai (az írás szerzője: Ábrányi Kornél miniszteri tanácsos, a sajtóosztály főnöke: A régi sajtóosztályról.)