Madai Gyula költő, református gimnáziumi tanár

madaigyulaAz első világháborúban a Monarchia hadseregében sok magyar költő, író szolgált, mint például a júniusban 105 éve hadifogságban elhunyt Gyóni Géza teológus (http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato ) vagy a kevésbé ismert Hangay Sándor pilóta (http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/11236-hangay-sandor-iro-kolto-publicista ). Közéjük tartozott a Hajdúhadházán 1881. június 7-én született Madai Gyula református gimnáziumi tanár, későbbi országgyűlési képviselő. A debreceni Bokréta csoport tagja volt, olyan nevesebb költők társaságában, mint Baja Mihály, Gyökössy Endre és Oláh Gábor. Viszonylag idősebb kora ellenére is (33. évesen) nagy bátorságról tett tanúbizonyságot az I. világháborúban, a fronton tanúsított hősies magatartásáért megkapta a Signum Laudis kitüntetés. (Ezekről a harctéri időkról, eseményekről tudósított később „Ember a tűzből” tanulmánykötetében.) A magas elismerésről 1914 decemberében a Magyarország Újság is hírt adott. Leírták, hogy a szerbiai csatatéren több mint hat órán keresztül védte hat ágyúból álló ütegét honvédjeivel, amíg a felmentés megérkezett.

Hol az Isten?

Bolygatom a könyvek mélységteli titkát,
Egyiket-másikat h a kezembe veszem,
Félőn tapogatom rejtelmei nyitját,
Ezt fürkészem folyton, mégse vagyok készen.
Kutatok ez örök, csalfa tömkelegben,
S porladandó részem félve összerezzen,
H o g y hova tud törni az emberész itt lent? . . .
De lelkem megszólal: Nem lelem az Istent.

Gyáva szepegéssel kezem tovább forgat,
Holt betűk r a j á b a n szinte megimbolygok,
Köröttem zsibongás, gépek zakatolnak, .
Sívó világában csak a zsellér boldog.
Az a könyv, az átok — csak növeli szomjam,
Ám egy csöpp sincs sehol, amivel eloltsam.
Közepén ez átkos, csalfa forgatagnak . . .
S „Nem lelem a z Istent" — lelkem tovább zaklat.

Ez a könyv tovább is előttem áll nyitva,
Bölcs zűrzavarában fejem szinte szédül.
Eldobni nem merem, mert csalogat titka,
Aratni vágyódván csábos mezejéről.
A tudás gyümölcse garmadába rakva,
Ingerlő szagával mind benne v a n abba ' .
S föltalálnék tudom élveztével mindent,
De lelkem háborog: Nem lelem az Istent.

Ne kínozz, mi bajod haragvó lélek te ?
Amíg az emberész alkotni bír: itt van.
Utad célcsillagát vajh mikor éred be?
Mikor találsz nyugtot földi utaidban?
E sárföld légkörét vágyad meghaladja,
Föl se szállhat addig elménk gondolatja.
Könyvek halmazában föltalálhatsz mindent . . .
Ám az továbbzajong: Nem lelem az Istent.

S avatag födelét becsapom a könyvnek,
Odahagyom ezt a vak, lidércvilágot,
Érzem, hogy betűi szorítnak, megölnek,
Hogy e fényvilágban alig-alig látok.
Kilépek aztán a tiszta levegőre,
Érzem, hogy a lelkem von, csal, hí előre,
Elmerül a kéjben, az ezernyi színben,
S sejtetve lihegi: Tán itt lesz az Isten?

Tovább, tovább megyek zizegő kalászhoz,
Mezők virágára andalodva nézek,
Lassú zsongás hallik, mely csak áld, nem átkoz,
Szent nyugalomban áll az egész Természet.
Majd felhő gyülemlik, villámtüze villan,
Az ég dörgedelme lehat a poriglan,
És szent borzalomban átalreszket minden,
Gyertek, imádkozzunk, itt az örök Isten.

Madai Gyula a híres debreceni református főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, ahol már akkor kitűnt irodalomszeretetével. Egyenes útja volt a budapesti egyetemre, ahol latin-görög tanári diplomát szerzett. A híres Lónyai utcai református gimnázium hűséges tanára lett, később innen is vonult nyugalomba. A gyermekek elkötelezett barátjaként már ekkor megkezdődött iskolaszervező énje, akárcsak kortársának, a Szent László gimnázium igazgatójának, Sajó Sándornak(http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/9553-sajo-sandor-kolto-tanar-dramairo ) Madai Gyula elhivatottságának mind a három területét, a tanítást, a költészetet és a képviselői munkát kiemelkedő aktivitással végezte. Tanári szelleme még sokáig élt főleg a kálvinista nemzedékekben, melyeket keze alól kibocsátott, de ő maga, az ember, a gondolkozó és alkotó, a legtöbbet adóan abban él tovább, amit egykor megírt, és a lényének legmélyéből fakadó pedagógusi hivatástudatban, aminek tanári és közéleti működésétől megosztott életét szentelte.

 

Magyar ló

„A magyar gyermek még meg
sem áll a lábán,
már ott akar ülni a paripa
hátán.
S igazi ló híján szöghajjal,
kacajjal,
édesapja térdén lovagol nagy
garral.

Gyeplőszár gyanánt míg apja
bajszát húzza,
székhimbáló térdét meg-
megsarkantyúzza.
Hát még ha a gyermek
legénysorba serdül,
s kint a pusztán egy fakóra
felperdül.

Bokrétás kalappal hazafelé
vágtat,
s oda se tekint a gyalogos
világnak.
Tudja, hogy a lányság majd
megeszi szemmel,
több a becsülete, mihelyt
lovasember.

 

Hamar megjelennek irodalmi munkái, előbb a „A hajdúk beszéde” (tanulmányok, 1909-ben); majd „A költői nyelv és Csokonai” (1910-ben, mindkettő Budapesten). A protestáns „fellegvárakban” külföldön tanulmányutat tett, 1911-12-ben, erről később írásban is beszámol „Egy év külföldön” (Budapest, 1917).
Majd bevonult katonának. Az említett visszaemlékezésben így írja le a történteket: „éppen magyar zászlóalj rohamoz a tengeriben ottfelejtett löveg birtokbavételéért, valahol a Vajdaságban. Nekem mégsem a hősiességek, hanem a háborús életpillanatok azon meleg, friss helyzetfestései a tetszetősek. A darázsként sziszegő első golyósüvítések félelmétől borzongó ember élménye ráz meg igazán. Fölüdít a bakaleleményesség, lehangol a kegyetlenség”. Akárcsak Gyóni, kétségtelen, hogy Madai másként örökítette meg ezt a háborút, mint esetleg akkor elvártak volna tőle. Nem volt pacifista, de a sorok között minduntalan érezni, hogy a háború emberi értékeinket gyalázza meg. Leszerel, majd a békediktátum után Trianont siratja el benne fogcsikorgatással, s hosszú tanulmányban értekezik arról, hogy miért volt gyűlöletes a magyar számára a Habsburg család. Érdekesség, azon kevesek közé tartozik, aki a dicséret hangjait pengeti, elismerve a vörös proletársereg 1919-es felvidéki hadjáratának katonai sikereit. Majd 1923-tól haláláig a hajdúnánási kerület egységes párti képviselője. Az „Új Idők” 1918-ben így ajánlotta a kötetet: „Egy ember szól a tűzből. Megint egy háborús írással teli könyv. Bár a nagyközönség már nem szereti a háborús könyveket, ez mégis megérdemli az érdeklődést. Költő és katona: Madai Gyula írta. Rövid naplójegyzetek, amelyekben biztos szemű, edzett lelkű, melegszívű íróművész szólal meg, aki nem csak vendége volt a frontnak, hanem harmincegy hónapig, mint honvédtiszt lövészárokban verekedett, élt, álmodozott és szenvedett. Nincs a könyvben semmi háborús sallang; a fegyverek zaja a katonai élet bátor kiragyogásának és nemes félelmének hangfogós, diszkrét kísérete csak”. Madai Gyula költő volt, nem sok, de mindig a műhelymunka tiszteletével, a formai megalkotás szeretetével készült versek írója. Az a néhány prózai mű, mely költői pályáját kísérte, naplószerűen őszinte jegyzetei a kapcsolatoknak, melyeket a költő az élet valóságos területeivel tartott fenn. Verseiben a lélek és az élet rejtelmeit kutatva, természetes, ősi bölcsességgel szemlélte az életet, az optimizmus derűjével vonja be azt. Kálvinizmusából csak erőt merít, de távol tartotta magától annak bigottságát, és ezért relatíve oly könnyed és színes filozófiai töltetű lírája. Itt-ott a bőbeszédűség s néhol egy kis prózaiság is kiárad és erejét veszti a szavaknak a tárgyak levegőjéből táplálkozó érzet-hangulata, úgy, hogy elillan a téma lírai zamata; de általában erős ritmus érzékkel, tudta csattanóé egységgé kiformálni. Egyébként az életet nem szedi szét problémákká. Derűs, nyugodt világszemlélet békéjével és hitével hidalta át azokat a nehézségeket, amelyekkel sújtja akár a történelmi, akár az egyéni élet.

 

Koronánk

Embert vagy tárgyat én nem istenítek,
Mózesjogar legyen bár, vagy Korán.
Én krisztusi, ős, örök áhítattal
Egy tárgyon csüngök csak: a Koronán.

E drága ékszer bűvös aranyteste
Nekem nem holt fém, nekem egy csodás,
Árpád hazáján keresztülözönlő
Virrasztó, áldó, élő ragyogás.

Ha ránkszakad nagy árvaságnak átka
S zuhog a balsors jégzápora ránk,
Az éjben mindig ott dereng a fényjel:
Isten szeme s egy csillag: Koronánk.

Emlékeztek? A skarlát Belzebub a
Börtönnel fogván ellenünk kezet,
Vérző fejünkre hogy borult e szent dísz,
Mint dönthetetlen csillagmennyezet!

Mint egy tündöklő, dörgő tagadás,
Amely e szörnyű rom felett ragyog:
Tiporhattok ti zászlót és vetést,
Korcs brútuszok: a Jövő én vagyok!

Királyok jönnek, tűnnek, tünedeznek,
Kripták betelnek századokon át,
De a királyi nemzet halhatatlan
S azzá teszi a halott Koronát!

Hogy vándorolt ez szent fejek során át!
Szent István! László! Mátyás! – Istenem!
Mind ő övezte s mit övezni fog még,
Az a királyi fejsor végtelen.

Mert e sajgó fém élete örök!
Nem árthat rozsda, földrengés neki!
Ezer éves fénye varázslatát
Futó balvégzet meg nem törheti!

Arcunk rózsáját, testünk köntösét,
Mindent letéphet rólunk a világ, –
Egyet nem tud letépni: Koronánkról
A történelmi büszke glóriát!

A glóriát, mi átsüt a határon,
Óceánon és tömlöc éjjelén:
Gyötrő, verő tűz zsarnokok szemének
És a raboknak titkos jel, remény!

Lobogva így egy isteni parancsot
Sugároz szerte ez a drága jegy:
Hogy a kerek föld minden magyarjának
Hazája és a Koronája: egy!

Koronánk című versét olvasva látjuk, hogy a klasszikus, konzervatív költői iskola híve, nyelvezete fordulatokban gazdag, verselése könnyed, szélesen hömpölygő, rímei csengők, választékosak.
Első verseskötete a „Gondolatok szárnyán” 1922-ben jelent meg. A Napkelet 1923. évi első száma így vélekedik a kötetről: „Madai Gyula költeményei jól eső eredetiséggel hatnak. Hiányoznak belőlök a mai lírának modoros és elhasznált motívumai, érzelemanyaga: az emlékhangulat és az ihlet kiélésének bágyadt passzivitása. Madai lírai benyomásait a szemlélődés és eszmélkedés formáin á t veszi fel, ami Tompa költői lélektanának emlékezete nála, de a kapott behatásokat erős férfiúi hév fegyelmezett érzékenységével tudja fogadni”.

 

Fényt emberek! Keressétek a fényt!
Keresem én is bűve rabjaként
És követem, m int csillagot a csóva.
Vagyok fátylának uszálykordozója.

Ha megfüröszt, m int kisdedét anya,
S hull ránk szerelme sugárzuhanya,
Játékos szívünk, öblén a kebelnek,
Ficánkol, m int a teknőben a gyermek.

A fény erő. Ha halvány tűzopál,
Ha bányamécs, ha fénybogár,
Vulkán, eszme s a világűr napja
Minden erők teremtő édes apja.

/Ének a fényről – részlet/

 

Madai Gyula gyöngéd szívű ember volt, tisztelője a nőknek és szerelmese feleségének. Ezeknek az érzéseknek hangjai bőven felcsendül hangjában. Verseit egyre inkább értékelik, a Petőfi Társaság tagja, majd titkára lesz.

Hozsánna néked, Úttörő,
Ki mégy s az ember hatalmába
Hajtasz bölényt, villámot, bacillust;
Ki ölsz, éltetsz s ítéletet tartasz!
Hozsánna néked férfiakarat!
A ki hasábot vágsz a sziklatömbből,
Várost építesz, melynek vasfalára
Vihar s vadállat mind hiába bömböl:
A nő dalolva ringatja a bölcsőt
S rózsát nevet a lágy , patyolat ágyon.

/Hozsánna néked, Úttörő- részlet/

 

Lelkes és hivatásszerető pedagógusként egyik megalapítója a Tanárok Nevelőháza intézménynek; eközben az Országos Középiskolai Tanáregyesület konzervatív szelletű elnöke, címzetes tankerületi főigazgató volt. Szerkesztette a folyóiratok közül a Debreceni Gyorsírást, a Bethlen Gábor Kör emlékkönyvét és a Protestáns Szemlét is. Politikai kritikákra is vállalkozik országgyűlési képviselőként, hisz 1923-tól képviseli a hajdúnánási választókörzetet haláláig, és ekkor születik meg a „Magyar feltámadás” 1925-ben, mely egyben hitvallás és elmefuttatás a közéletről. „Madai Gyula a ritkábban megszólaló írók közé tartozik. Meglátszik minden szép írásán, hogy gyötrődik, míg ír. Hogy valami ihletett és ihlető belső izgalom fűti, szorítja, öleli, míg alkot. Bizonyos, hogy minden verse, prózában írt mondata komoly művészi gonddal teremtett írás. Ez az oka, hogy Madai alig száz verséből, öt prózai könyvében írt dolgaiból szinte lehetetlen kivetnivalót találni” írta recenziójában Gyökössy Endre.
Majd így folytatta: „Ez a gazdag, muzsikás költői hang zeng ki nemzetgyűlési, e könyvben közölt két beszédrészletéből is, s Nagyatádi Szabó Istvánról pedig az érdekes, mindvégig magához kötöző könyv utolsó írásában olyan arcképet fest, mely ennek a különös magyarnak, aki kenyeret adott és követ kapott, minden eddig róla mintázott szobornál, róla festett képnél, róla írt megemlékezésnél értékesebb”. Madai őszintén fogalmaz a Protestáns Szemlében a vörös terror hónapjairól 1919-ben: „A Protestáns Szemlének ezt az egyetlen számát, mely az életakarat dacos folytonosságát jelképezi, bátran vonhatnók gyászkeretbe. Ez az év ugyanis ama végzetes forradalmi csíny napjától kezdve egészen a nemzeti hadsereg Budapestre vonulásának napjáig, teljesen a politikai és erkölcsi Nirvána esztendeje volt. Nem az ellenség ágyúi döntötték meg a nemzetet s vele az erkölcsi világrend és társadalmi erőviszonyok százados egyensúlyát. A nemzeti ügy azokon a farkasvermeken és csapdákon bukott el, miket egy magyartalan és keresztyénietlen feketesereg ásott évtizedek szívós munkájával a magyar ösvények alá. Volt egy korlátolt magyar (Károlyi), aki hitt az ellenségnek. Hitt félrevezető szándékkal világba dobott jelszavak távoli csillámának. Hitt és megtette a nagy halálugrást, melynek pokoli lendületében magával rántotta a mélységbe kimerült, megtört nemzetet”.

 

Józanság

A nyelves, gyáva, törpe nő,
A vérszopó Heródiás,
Egyetlen egy erényben óriás:

A józanság, az önmegfékezés
N agy virtusában, mely dámán s gyalog
Parasztleányon egyaránt ragyog.

A női lélek félt, félt valamit,
A női szív valamit óva ó,
Mikor csábítja kéj, bor, dáridó.

Mit félt, mikor a szende dac
Szemérme ködlik szűzarculatán?
Szemérme titkát ő se tudja tán.

Én elzengem, mert látom hősi harcát
S imádom azt, mit ő előre véd:
Jövőnk félti, a magzat idegét,

A csont acélját, ész fáklyáit,
Velőknek lángját, szívben lobogást,
Bő, tiszta vért és biztos dobogást.

Félti a szemnek élét, ami céloz,
A kart, mi egykor védőn fonja át:
Félti ezt a szorongatott hazát,

öngyermekét, a nemzetet,
Amely erénye árán lesz erős,
S melynek üdvéért ő a felelő

Országos tankerületi főfelügyelő, s később tán beosztása mértéktelen szeretetének lett az áldozata. Túlhajszolta magát. Törődött a falu gyermekeivel. Újfehértóról például nem engedte Nyíregyházára járni a hátitáskás, apró magyarokat, minthogy Nyíregyháza túl messze volt. Inkább Hajdúhadházon szorított nekik helyet az iskolában. A népoktatás híve, miközben nagy irodalmi terveket melengetett még. A halál Balmazújvároson érte utol 1937-ben. Akkor is egy iskola, a polgári fiú- és leányiskola megmentése érdekében lobbizott. Balmazújváros ugyanis annyira elszegényedett 1937-re, hogy
„föntről" utasítással akarták megszüntetni a polgárit. Előkerült a korabeli szülői értekezletről a jegyzői kivonat: „Petrovics Imre római katholikus tanító indítványozza, hogy a szülői értekezlet fejezze ki legmélyebb háláját és köszönetét Madai Gyula országgyűlési képviselő úrnak, miért teljes tekintélyével iskolánk fenntartása mellett foglalt állást..."
Madai Gyula 1937. március 8-án tért meg Teremtőjéhez. Balmazújvárosban végezte képviselői feladatát, amikor előbb erős agygörcse támadt, majd hirtelen elhunyt. Vele volt felesége két gyermeke is.
A Petőfi Társaság hosszú nekrológban búcsúzott tagjától, ravatalánál Agyagfalvi Hegyi István mondott gyászbeszédet, szülőföldjén Balmazújvárosban, aminek díszpolgára volt, helyezték örök nyugalomra. Joggal vetődik fel a kérdés, miért foglakoztunk ilyen részletesen Madai Gyulával, hisz versei színvonala nem voltak e kor kiválóságaihoz mérhető, a nagy elődökéhez vagy kortársakéhoz vagy akár a Bokréta csoport többi tagjához mérten, mint Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád pláne nem. Részletesebb bemutatásával emléket kívántunk állítani egy kötelességtudó férfinak, tanárembernek, katonának, családapának, akit az irodalom, a társadalmi igazságosságra való törekvés és a gyermekek oktatása, igaz szeretete vezérelt egész életében.

 

Baja Mihály: Elégia Madai Gyula sírja fölött

Tegnap még együtt üldögéltünk
Terített asztalom körül,
A boldogsághoz oly keres kell,
A ki szeret, mindig örül.
Mosolygó szemmel, nyájas szárai
Olyan jól ízlett a falat,
K i hitte, hogy a legutolsói
A ma nyugszol már a föld alatt.

Beszélgettünk, ó, mennyi meghitt
Órának őrzöm illatál!
Mikor a szívemet szírednek
Rózsaláncával fontad át,
Nem nyílt meg így tán senkinek sem!
Mégis, mily sok titok maradi
Bezárva néma börtönében ...
S te nyugszol már a föld alatt.

' Ha tudtam volna, hogy utólszor
Szorítom meg hű jobbkezed.
Hogy az az út, mely küszöbömről
Ver indulót, hová vezet:
El nem bocsátlak, niíg fölötted
Lebeg a baljós p illa n a t...
Szeretetem legyőzte volna!
S te nyugszol már a föld alatt.

Ú, hogy letörtek, szét omoltak
Lel kedvek sólyom szárnya i!
Ahol te jártál, oly magasra
Ki tudna köztünk szállani?
Viharban éltél s vágyakoztál
A völgybe, hol virág fakadt,
Hol koszorúz a dal, a b é k e...
S te nyugszol már a föld alatt.

Szép homlokod már síri boltja
Eszmének, á lom nak... Való?
Derűs pilládra éj lakatja
Zárult, míg ajkad elhaló
Szavával szóltad a Jövendőt,
Mely ép hitedben megmaradt,
Hallgatta néped bizakodva...
S te nyugszol már a föld alatt.

S ki sírni nem tudtam sokáig,
Most benned siratom magam:
Ifjúságom, múltam, jövendőm,
Mi szép volt, minden odavan!
Napfényes őszidőre vártunk
S ránk egyszerre a tél szakadt.
Hiába hívsz a Cserepesbe:
Ott nyugszol már a föld alatt.

Minden göröngyét hogy vigyáztad!
Lested a bogár életét!
A föld, a föld, a bús magyar föld
Szerelme költözött beléd!
Tudtad, hogy része vagy: szívedben
Felőle mennyi dal fakadt!
Fiát már ő is átölelte
S te nyugszol már a föld alatt.

Lelkem sugára volt a lelked,
Most szárnyatört az énekem;
I tt hagynak mind, akik szeretnek,
M it ér az élet így nekem ?
Add a kezed, pajtás, a sírból,
Boldogságunk meg nem szakadt:
A hű barátság szent ölében
Együtt nyugszunk a föld alatt!

 

 

Főbb művei:
A hajdúk beszéde (tanulmányok, Budapest, 1909);
A költői nyelv és Csokonai (Budapest, 1910);
Egy év külföldön (Budapest, 1917);
Gondolatok szárnyán (versek, Budapest, 1922);
Magyar feltámadás (politikai elmefuttatások Budapest, 1925);
A Bizáky ház (színmű, Debrecen, 1925).

 

Források: Budapesti Hirlap, Hajdú megyei Napló, Koszorú, Magyar Életrajzi Lexikon, Magyarország, MEK, Napkelet, Ország-Világ, Petőfi Társaság, Protestáns Szemle, Uj Idők különböző számai

Összeállította – cspb –

 

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf