7. zsoltár - AZ ÁRTATLAN ISTEN ÍTÉLŐSZÉKÉHEZ MENÜL
1 Dávidi „siggajón”. Dávid énekelte az Úrnak a Benjamin törzséből való Kus szövegére.
2 Tebenned bíztam, Uram, Isten,
ne hagyd, hogy üldözőm elérjen.
3 Ments meg, oroszlánként hogy szét ne tépjen:
ízekre szaggat, s nincs aki megmentsen.
4 Úristen, hogyha valóban így tettem,
ha kezem bűnnel beszennyeztem,
5 ha elárultam szö9vetséges társam,
ha hitvány szóval meggyaláztam,
6 – hát akkor érjen utol az ellenség:
tapossa életem az alvilágba,
és dicsőségemet porig alázza.
7 Ó, Uram, kelj fel haragodban,
és állj ki ellenségem gőgje ellen!
Magasra hágj, ó, Isten,
hirdess ítéletet.
8 Gyűljön köréd a népek serege
s te, Fölséges, foglald el székedet.
9 A népeket az Úr ítélje mind,
az Úr ítéljen
igaz voltom és ártatlanságom szerint.
10 Büntesd a hazug cselszövőt,
az igaz ember biztonságot leljen:
Te a szív mélységeit kutatod,
ó igazságos Isten.
11 A magasságos Úr az én oltalmam,
megmenti az igaz szívet,
12 Igazságos bíró az Isten,
ki mindenért majd megfizet.
13 Kardját már élesíti,
nyilát felajzza s megfeszíti,
14 halálos fegyverét már felragadja
s nyílvesszejét mint lángcsóvát röpíti!*
15 Látod, fogamzik gonoszsága,
álnok szándékkal viselős
és aljas tettet hoz világra.
16 Csapdát ásott, belé esett,
verembe, amit maga készített.
17 A gonoszság fejére hull
gazsága tarkóján feltornyosul.
18 De én az Úr igazságát hálával hirdetem,
a Magasságos Úr nevét dalolja énekem.
A zsoltáros, mint üldözött igaz, Isten bíráskodását kéri. A középpontban a végítélet áll. A modern olvasót talán megbotránkoztatja a zsoltáros maradéktalan önigazolása (4–5. vers) vagy a bűnös iránt az irgalom hiánya. Mindez azonban a végítélet szempontjából merül fel, amikor a jó és rossz között már nincsenek árnyalatok.
/*/ A 12–13. vers Jahvét mint ókori hadviselésben kitűnő vitéz harcost ábrázolja. Ez épp olyan antropomorfizmus, bármi más hasonló kép, amely Istent emberi szerepben festi le.
Farkasfalvy Dénes: Zsoltároskönyv