Erdősi Imre piarista szerzetes, tábori lelkész

A jelen hálátlan és igazságtalan kor még a legmagyarabb katolikus papokat is hazafiatlansággal vádolhatja, hát még a nem magyar születésűeket. Pedig nincs igaza. Vádja légből kapott s irigység szüleménye, bizonyítja ezt a sok közül a szláv származású Poleszni Erdősi Imre is.
1849. február elején Görgey hadserege kilenc dandárra volt felosztva, melyeknek egyike a hős Guyon Richárd ezredes parancsnoksága alatt állott, ki, midőn egy alkalommal Selmecbányára eljutott, az ottani hazafias lelkű piaristák szívesen látott vendége lőn, s midőn egy alkalommal ebéd alatt együtt látta az összes házi rendtagokat, így szólott a házfőnök, Nachtigáll Jakab úrhoz:
- Ejnye, de derék fiatal urakat tisztelhetek itt együtt! Nem rég kaptam dandáromba egy beszterce-egyházmegyei tót újoncokból álló zászlóaljat, akik igen ájtatos, jó katolikus fiúk, mert lenyugvás előtt minden este szép szent énekeket zengedeznek Istenhez, szeretném tehát őket egy nyelvöket értő tábori pappal megajándékozni.
Mire a nevezett páter-rektor így felelt:
- Mindnyájan szívesen és kész örömmel mennénk ezredes úrhoz a haza védelmére, de csak egyetlenegy bírja közülünk a szláv nyelvet.
Egy fiatal páter, a költészet professzora, Poleszni Erdősi Imre erre habozás nélkül fölállott az asztaltól s így szólott:
- Ha a haza hív ezredes úr ajakai által szolgálatra, kész vagyok, megyek azonnal, parancsoljon velem.
És csakugyan el is ment kedves lelki fiaival, újoncaival, kiket kereszttel kezében, előttük menve, így szokott lelkesíteni:
- Nem drágább a ti életetek, mint az enyém, a hazáé pedig mindeneknél becsesebb, tehát utánam, fiaim! Győzni vagy halni!
És a tót újoncok vakon követték kedves papjukat.
Erdősi ez időről kezdve mindig kedves embere volt Guyonnak; az ütközetben mindig hős parancsnoka mellett állott. A szabadságharc Kapisztránjának nevét, és a magyar nemezt háláját a branyiszkói, rendkívül fontos küzdelemnél szerezte meg. Schlick osztrák generális nagy számú hadseregével elfoglalta az ezen hegyen át Szepesből Sárosba vezető országutat, s így Görgey seregét a többi magyar hadaktól elvágva, megsemmisítéssel fenyegette.
Görgey a branyiszkói hegy kiostromlását Guyonra bízta, ki a nehéz és fontos küzdelmet maga vezette. A csata napján, 1849. febr. 5-én a szokása szerint mellette levő Erdősinek ezt mondta:
- Vedd a keresztedet és imádkozzál, mert ma nagy napunk lesz.
A derék tábori pap pedig erre feszületével a honvédek felé fordul s csengő hangjával így kiált feléjük:
- Előre! kedves véreim! Velünk az Isten, mienk lesz a győzelem!
És dél tájban megkezdődött az iszonyú és rettenetes ütközet. Schlick serege fent a hegyen erős pozíciókban, a honvédség lent szabadon, fedetlen helyzetben; azonkívül iszonyú hóban kellett a hegyre hatolnia. Guyonnak hadserege összesen 3000 emberből és 24 ágyúból állott. Újonc-zászlóaljainkat az ellenség erős, védett helyzetéből több ízben hátrálásra kényszeríté iszonyú ágyútüzével. Végre Guyon maga állott a 33-ik zászlóalj élére, s támogatva az oldalt feltörekvő vadászaitól, a kanyargó úton húsz erős hegyi állásból kiverte az ellenséget. Több ágyút szuronyszegezve foglaltak el a hős honvédek, s késő éjjelig dühös elszántsággal folyta vérengző harc. Éjfél táján az ellenség utolsó állásából is kiveretett, és számos holtja és sebesültje hátrahagyásával, futásnak eredt. Guyon másnap, 6-án, minden ellenállás nélkül bevonult Eperjesre.
Szemtanúk és kortársak lelkesedve vallják, hogy a fényes ütközet kivívásában nem kevesebb érdeme van Erdősinek, mint a különben hőslelkű vezérnek, Guyonnak.
Íme, a katolikus pap, ki bár születésére szláv nemzetiségű, de szívére, lelkére nézve jó fia volt a magyar hazának; ki nem üres szóval, de hős tettel mutatta meg, hogy magyar, hogy szereti hazáját s mégis azt merik szemünkre vetni, hogy hazafiatlanok vagyunk. E rút rágalmak ellenében mi ily fényes tettekkel felelünk.