Győri Aranka: Tanévnyitón

A nyár velem jött még a kapuig,
Hangulatával átölelt, fogott,
Számon szabadság íze volt, üzentek
A végtelenbe nyíló távlatok.
Képek kísértek, erdők rajza, zöldje,
Komor hegyek mögül ha kél a nap,
Körüldalolt távol vizek zenéje,
Mély, tiszta tó, fickándozó patak.
Loptam magammal messze, tág mezőkről
Édes virág- és szénaillatot…
Nyár, jaj, maradj még, én ilyen teherrel
E nagy kapun belépni nem tudok.
Ezen túl meghal fényed, csillogásod,
Benn, a homályban szeptember fogad,
Egy évet kell az életemből adnom,
Hogy téged újra megtaláljalak.

A lélek lázong, a láb visz tovább,
Eleven gyűrű húz, terel, sodor,
Frissen hullámzó, új ember-vetés,
Sok száz gyerek, sok száz vidám mosoly.
Mától megint hozzájuk tartozom,
Mától megint enyémek is kicsit –
Szemek nyílnak rám, kérve, várva, bízón,
Nagy újrakezdést ünneplünk ma itt.
Az ünnep láza rám is átragad
És künn reked a nyár varázslata,
A templomajtó csöndesen bezárul
S fönn énekelni kezd az orgona.
Oly hirtelen elült a lázadás…
Csak békét érzek, mély áhítatot,
Végignézek a sok gyermekfejen:
Indulhatunk szeptember! Kész vagyok!

1938