Jókai Mór: Petőfi Sándor

Hazánk egyik legnagyobb költőjének arcképét adjuk ím át t. olvasóinknak. Rövid, alig tíz évig tartott írói pályáján Petőfi oly nevet vívott ki magának, melyet nemcsak a hazában nem fognak soha elfeledni, de amiről megemleget bennünket a külföld is s tartósabb bizonyságát látandja benne a magyar nép nemes lelkületének a történet bármelyik lapjánál.
Petőfi szegény szülőktől született a Kis-Kunság egyik városában, kik fiuknak mégis a legtisztesebb nevelést adták, elküldték őt főiskolákra tanulni, hol Petőfi mindenütt a legszebb előmeneteleket tette.
Azonban nemsokára valami ábrándos bujdosási vágy ébredt fel benne, elhagyta iskoláit, elébb vándorszínész, később katona lett.
Már katona korában emlegetik róla, hogy az őrálláson, mikor egyedül volt, azzal töltötte idejét, hogy elővette Horatiust és szavalt belőle s a faköpönyeget teleírta versekkel.
Betegsége miatt a katonaságból elbocsáták, ismét visszatért a tudományos pályára s Pápán folytatta iskoláit. Itt írta legelső figyelmet érdemlő verseit, melyek közül az első még diák korában kijött az „Athenaeum” című szépirodalmi lapban; még akkor Petrovics névvel írta alá magát.
A komoly tudományok azonban nem sokáig bírták őt lekötve tartani; újra színész lett, bejárta Kecskeméttől Debrecenig a kisebb színpadokat, sokat szenvedett, éhezett. Hajh, sok olyan helyen, ahol akkor éhezve járt, tejben-vajban fürösztenék most! Nagy osztályrésze volt a színészet nyomorúságából s kevés a dicsőségéből, míg végre jó sorsa és saját óhajtása Pestre vezérlette, hol a minden költők édesatyja V * * * * felismerve benne a nagyszerű költői tehetséget, pártolás alá vette s kieszközlé, hogy a „Nemzeti Kör” kiadja Petőfi számos verseit egy kötetben.
E versek megjelentével azután meg volt Petőfi híre alapítva s többé pártfogásra nem volt szüksége.
A sajtó vezetőinek egyike, Vahot Imre, éppen akkor megindított Divatlapjához felkérte őt szerkesztőtársnak s Petőfi népszerű versei rövid időn nagy közönséget szereztek e különben is jó, hazafias irányzatú lapnak.
Később Petőfi az Életképek című divatlapnak áldozá munkásságát s mindenütt meglátszott a közönség irántai szeretete, mert azon vállalatok, amikbe ő kizárólag dolgozott, rendesen annyi előfizetővel bírtak, mint mostani divatlapjaink együttvéve.
Eközben több önálló művet is írt, mint János vitéz, Helység kalapácsa és versgyűjteményeket: Cipruslombok, Szerelem gyöngyei cím alatt. Az első cím alatti (Cipruslombok) egy ifjú elholt leánykához van írva, s én itt találom Petőfi költészetét legmagasabbnak. Szerelmes versei mindent fölülmúlnak érzés és gyöngéd szenvedély dolgában, ami e nemben nyelvünkön olvasható. Népdalai annyira híven vannak a nép kedélyéből merítve, hogy maga a nagy népdal-búvár Erdélyi János
is nép ajkiról vett dalok gyanánt szedte fel azokat gyűjteményébe. Leíró költeményei, mikben a pusztákat, az omladozott csárdákat rajzolja, a legragyogóbb képzeletről tesznek tanúbizonyságot.
Mindezen munkák pedig kisebb és nagyobb alakú gyűjteményekben együtt kaphatók könyvárusainknál s bírásuk mindenkire nézve valódi szellemi kincs.
Petőfi legszebb verseit Szendrei Júliához írta, akit nőül is vett, s kitől egy fia van, apjának szakasztott hasonmása. Bár költői szellemét is örökbe hagyta volna rá.
A lánglelkű költő korán elhalt. Senki sem tudja, hol és mikor. Elveszett; – mint Romulusról mondák, elragadták őt az égbe.
Sokan kétségbe vonják halálát, én többé nem kételkedem rajta; ha élne, mi tartóztathatná őt vissza, hogy legalább megszólaljon? Azon versek, mik újabb időkben megjelentek tőle, mind régibb szerzeményei, mikhez a szerkesztők okkal-móddal jutottak. Nem énekel ő többé élő hangokon.
Petőfi halvány, kifejezésteljes arccal bírt; erős haja dacosan felállt az ég felé, szemei vad, szilaj tűzzel villogtak, úgy hogy első tekintetre inkább visszataszított, mint vonzott. Jellemében állhatatos, kevéssé hajtható volt; könnyen haragudott és nehezen békült, az iránt, akit szeretett, határtalanul önfeláldozó, de egyszersmind határtalanul követelő is tudott lenni. Viseletében szerette a különöst, a rendkívülit, s vágyai mindig nagyobbak voltak, mint elért dicsősége.
Benne irodalmunk egyik legfényesebb csillaga hunyt el. Egyhirtelen meg sem lehet azt mondani, mit veszténk el benne; csak amint mindig jobban halad egyik év a másik után madárlátta sírja felett: úgy tűnik fel egyenkint, hogy hány helyen nincsen Petőfi?…

1856

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf