Fieba József világi lelkész

48 as zaszloA szabadságharc idejében plébános volt Bánhidán, Komárom megyében. Mind politikai, mind vallási szempontból művelt, szabadgondolkozású, tehetséges és felvilágosodott férfiú, aki bár tót származású, de testestől és lelkestől magyar érzelmű volt, s aki, ha a forradalom gyorsan le nem veretik, aligha nevezetes szerepet nem játszott volna az egyházi élet körében.
1949. évi július hó 30-án az osztrák-orosz hadak egész Kocs határáig nyomulván előre, az e vidéken levő hazafias papoknak sorsa és élete nem lévén biztonságban, futott, menekült, ki amerre tudott. Fieba is a menekülés terveivel foglalkozott éppen, midőn július 6-án László József kocsi és Győrfy Ferenc tatai református lelkészek beállítottak hozzá, mint bujdosó menekülők. Fieba a legszívesebb magyar vendégszeretettel fogadta ismeretlen vendégeit, kik július 7-ig maradtak Bánhidán, azonban Fieba tanácsára nem a paplakban, mert az könnyen veszélyessé lehetett volna, nem ugyan árulás következtében, mert Bánhida tótajkú lakosai megszégyenítetek volna bármely magyar községet, hanem a Tatában székelő ellenség miatt, azért a szőlőhegy közelében már másnap vadászok cirkáltak s az országúton vasasok mutatkoztak. Azért mihelyt beesteledett,, bementek a faluba egy Tóbiás nevű megbízható ember házához s onnét kora hajnalban, már most hárman elindultak Oroszlánra július 8-án, mint erdő tövében fekvő s ennélfogva menhelyet ígérő faluba. Itt Tóth Sándor községei jegyzőhöz, mint Győrfy Ferenc által ismert hazafias érzelmű polgártárshoz szálltak.
Azon időben minden ember remegett az idegtől, mert ellenségét szemlélte abban. Tóth Sándor neve is majd halálra ijedt, midőn a menekülők kocsija a ház előtt megállt, mert legelső gondolata az volt, hogy férje elfogatására jöttek. Azonban midőn megtudta, hogy vendégei nem rendőrök, hanem menekülők, felvidult, alig találta helyöket, mert mindenikben menekülni készülő férje bajtársát üdvözölte.
Rövid étkezés s beszélgetés után az lett a tanácskozás tárgya, hogy hová s merre meneküljenek?
Tóth Sándor azt az ajánlatot tette, hogy ő tud az oroszláni erdőben oly búvóhelyet, ahol a felfedeztetés vagy meglepetéstől éppen nem tarthatnak, amellett a faluval való összeköttetést is fenntarthatják s magukat időnkint élelemmel elláthatják. Megnyugtatólag hatott ez a menekülők kedélyére és pár óra múlva ott voltak a biztosnak ígérkező sűrű erdőségben. Megkezdték a vadonéletet. Jött a dél, vaddisznósonkát falatoztak s egy kis borral lelocsolva, tűrhető volt az élet.
A szorongatott haza és saját sorsuk fölötti beszélgetéssel; a jövő események találgatásával – az oly közeljövőt s önmagukra nézve oly szomorú jövőt nem is sejtve, – eltelt a nap s nem volt unalmas az erdei élet. Majd beállt az éj. Rövid nyári éjszaka volt, mégis hosszú annak, aki kényelmes párnához volt sokva. Derékaljuk volt a mohos hús gyep, takarójuk volt a fölöttük összeboruló falombok és a kiterjesztett égboltozat, melynek csillagai a sűrű lombokon áttörve, mint Isten szemei bíztatólag integettek, hogy csak aludjanak, ne féljenek a sűrű rengetegben, mert ők őrködnek a bujdosók álma fölött. Végre megvirradt, a hajnal gyöngyharmatával megmosták arcukat és senki sem panaszkodott a kényelmetlen éjszaka miatt.
Az egyház szolgái és a haza hű fiai lévén, nem szabad volt Istenben való bizalmuknak megtörni, az Istenében, ki az ég madarait oly bőven táplálja, s a mező liliomait oly szépen ruházza. Erős volt az ő hitök, hogy az igazság Istene nem hagyja el őket, és annak ereje lesz az ő erősségük és kőváruk.
Egyszerű reggeli után mély gondolatokba merülve ült a négy bujdosó. Talán a nemzeti szabadság napjának kora leáldozásán töprengett busongó gondolatjuk; vagy talán saját sorsuk kétes kimenetelén aggódott bánatos lelkök.
Volt okuk mindkettőre. Midőn magukba zárkózva így merengtek, Fieba József így törte meg a csendet:
- Bajtársak! Szép ez a tágas, csillagsátoros hálószoba, de ha megerednek az ég csatornái, s zápor fürdőt kapunk, mit csinálunk akkor?
E kérdés nagyon alapos volt, mert csoda tehát, ha készséggel fogadták Tóth Sándor azon indítványát, hogy menjenek a nánai erdőcsősz házához. Ez köröskörül rengeteg erdővel van környezve, biztos rejtekhely, maga a csősz pedig megbízható, becsületes ember. Ez volt reájuk nézve a végzetes lépés, mert egyenesen az oroszlán torkába mentek.
Délelőtt 10 órakor július 9-én már a csőszháznál voltak. A csőszt nem kis zavarba hozta négy fegyveres ember megjelenése; de Tóth Sándor, akit ismert, elmondván, hogy menekültek, a csősz is megnyugodott;aztán pénzt adtak neki, hogy vásároljon számukra a nem messze eső Mórott kenyeret, húst és bort, amit a csősz elvállalt és teljesített is.
Beállt az est s a négy bujdosó a csőszház illatos erdei szénával megtöltött padlásán kényelmes ágyat talált, s mintha nem függött volna fejök fölött Damoklesz kardja, nyugodtan aludtak. Július 10-én délben látogatók érkeztek a csőszházba. Müller nánai főerdész és egy alvadász, vagyis erdőkerülő. A menekülők megkínálták őket borukból s azt barátságosan elfogadták. Az erdőkerülő csakhamar távozott, Müller utána ment, valamit suttogtak hihetőleg utasítást adott az erdőkerülőnek; de rögtön visszatért, s a menekülők társaságában maradt; beszélgetésbe eredtek, s rokonszenvet tanúsított a bujdosók iránt, aminek ezen szavakkal adott kifejezést:
- Urak! én ezt a helyet nem tartom önökre nézve biztosnak. Közel van Mór, az pedig tele van katonasággal, könnyen elárultathatnak, majd elvezetem én önöket biztosabb helyre, ahol semmitől sem tarthatnak s több kényelmük lesz.
E beszéd teljes bizalmat költött a menekülőkben Müller iránt, bár feltűnt előttük, hogy sokszor kitekintett az ablakon, azonban a szegény hiszékeny magyarok hajlandók voltak ezt óvatosságra magyarázni. Midőn így gyanútlanul beszélgettek, egyszer csak elkiáltja Müller: „Urak! a teremtését elkéstünk, nyakunkon a küraszirok”,
„Nyakunkon a küraszirok!” e rémes kiáltásra összerezzent a négy bujdosó. Kitekintettek az ablakon, s látták, hogy lovas katonák nyargalják körül a csőszházat, mint a prédára siető sasok a dögtetemet. Fieba az ágy dunyhái, Tóth Sándor a padláson levő szénába bújtak; de felfedeztettek. László József megállt a konyha ajtóban s az odavágtatott tiszt mellének szegezte pisztolyát, de mivel látta, hogy sem futni, sem ellenállni nem szándékozik, parancsot adott, hogy kötözzék meg. Győrfy az eresz alatt állott, s mivel nadrágján vörös zsinór volt, egy vasas német odaugratott, s kivont kardjával fülhez vágott s ezt megsebezte. Néhány perc alatt mind a négyen keményen meg voltak kötözve. Málháikat felkutatták, személyes védfegyverül hozott vadászpuskáikat elvették. A puska volt a veszélyes „corpus delicti”. Azután elszállították őket Mórra.
Mórba érkezve a városi vendéglő előtt megállapodott a gyászmenet, s a kísérő csapat tisztje jelentést tett egy magasabb rangú tisztnek a rábízott expedíció szerencsés sikeréről. Mi megtörténvén, leszállították a foglyokat a kocsiról. Benn a fogadóban döntetett el a foglyok sorsa, és a város melletti táborba szállíttattak. Itt a kezükön levő zsineget kezükre és lábukra vert erős bilincsekkel cserélték fel. A táborban a tót, horvát és csehkatonák gyalázatos módon inzultálták a szerencsétlen foglyokat, végre előállott a kirendelt kocsi, felültették őket s útnak indították négy fegyveres kíséretében, kiknek azon nyílt parancs adatott, hogyha a foglyok szökési kísérletet tennének, azonnal lőjék agyon.
Egész éjjen át utazva július 11-én korán reggel értek Nagy-Igmándra. A nagy-igmándi református lelkész lakása feldulatván, utcai szobái börtönökké alakítattak át, az udvari szoba pedig a rögtönítélő hadi törvényszéknek szolgált helyiségül. Ide zárták be a foglyokat. Déli 11 óra tájban Susán osztrák tábornok elé vezettettek.
- Miért hozták ezeket ide? – kérdé Susán a tiszttől.
- Erdőben fogattak el fegyveresen – válaszolt a tiszt.
- Miért nem voltatok otthon? – kérdé a foglyoktól.
- Mert féltünk a muszkáktól – válaszolt mindnyája nevében László József.
- Becsületes ember nem fél a muszkáktól, volt Susán felelete. Azután rövid egyformasággal megkérdezte mindegyiket: mit cselekedtetek? s be sem várva a feleletet, szórta rájuk a káromkodást és gúnyzáporát s midőn ebbe belefáradt: ötven botot mindegyikre, dörgé, s ez volt a rövid ítélet.
Az ítélet kihirdetése után visszakísértettek a paplakba. Eleinte azt hitték, hogy ijesztés az egész, mert fel sem tették, hogy találkozzék emberi alakot viselő oly vadállat, amely művelt emberekre ötven botot veressen; de midőn látták, hogy kitették a paplak udvarára a padot, akkor jéggé fagyott bennök a vér. Az udvar katonákkal, a ház előtt tér pedig – mintha a község népe sejtette volna, hogy itt valami barbár dolog történik – kíváncsi néptömeggel telt meg.
Kevés idő múlva szereszánok állottak a pad mellé. Először Tóth Sándor vezettetett ki, utána László József, majd Győrfy Ferenc végre Fieba József, hogy mindegyikkel társhalált szenvedjen a dicső. – A herkulesi alakú vad szerezsánok egész kéjélvezettel teljesítették hóhérmunkájukat. – Szemtanúk állítása szerint az utcai akácfákról lemetszett tövises botokkal verték el rajtok, az első ütések alatt halálszerűen elájultakon az ötvenet. Mindegyik áldozat mellé friss erő állíttatott.
Örök emlékül és Susán osztrák tábornok örök szégyenéül legyen följegyezve az is, hogy Susán osztrák tábornok hiéna kedvteléssel szemlélte a négy ártatlan ember megkínoztatását.
Az embertelen kínzás után a fogház kórházzá változott át. A szerencsétlen vértanúk a szobapadlóra hintett szalmára helyeztettek, s ott feküdtek, mint mozdulatlan fadarabok, mert legkisebb mozdulat fokozta különben is égető sebeik fájdalmát. A szívtelen parancsnok senkit sem engedett a betegekhez közelíteni, hanem egy szomszédbeli izraelita fogoly társuk lett az irgalmas szamaritánus, az hideg vizes ruhával borogatta gyulladt sebeiket.
Még a Zulu-Kafferben is van annyi emberség, hogy megszánván áldozatát, legalább hűs füvet tesz bágyadt feje alá; de a megkínzott vértanúk semmi ápolásban sem részesültek, sőt július 13-án ökrös szekereken Győrbe szállították őket s mivel ülni nem tudtak, párosával a szekér derekába hintett szalmára fektették s így utaztak egész éjjel. Fieba és Győrfy egy szekéren utazván, a nagy sötétségben feldűltek s ez is növelte kínjokat. Reggelre értek Győrbe, hol a kapucinusok zárdájában helyezték el őket. Itt sérveik már gyulladásba mentek, s iszonyú volt a kín, melyet szenvedtek, s valami Karczag nevű öreg orvos szánta meg az elhagyottakat s rendelt enyhítő borogatást.
A győri káptalan nemeslelkű ősz főpapja, Deáky fölszentelt püspök, értesülvén a szerencsétlen vértanúk ittlétéről, azonnal lement Fiebáért könyörögni Haynauhoz, és a vitézlő, hős(?) tábornok e szép(?) szavakkal utasítá el az ősz főpapot:
- Packt euch! ihr seid auch so ein Spitzbub, wie die übrigen Pfaffen!
Július 15-én gőzhajóra vitték őket s azon szállították Pozsonyba, hol a Vízi-kaszárnyába kísértettek; László Józsefet és Tóth Sándort azonnal a kórházba szállították, hol őket egy katona orvos és irgalmas szerzetbeli két barát ápolta elég lelkiismerettel és gyöngéd részvéttel. Midőn egykor a katonai főorvos a kórháta megvizsgálta, László és Tóth sebeit meglátván és okát megtudva, nemes indignációval tört ki: „Ez hallatlan brutalitás!”
Ez után megkezdődött a szomorú rabélet és nagy Magyarországon a rémuralom rémséges korszaka. A magyar vért szomjúhozó Haynau kegyetlen ítéletei következtében egymás után hulltanak el legjobbjaink, míg a külföldi lapok erős támadásai s az angol diplomáciának a bécsi kormányhoz intézett felszólalásai meg nem állították Haynaut embertelen munkájában, s akkor, hogy a kegy- és dicsőségvesztett tábornok Európa előtt bebizonyítsa szelíd természetét és nagylelkűségét, tömegesen bocsátotta szabadon az elzárt honfiakat, így szabadult meg a négy vértanú közül előbb Győrfy Ferenc és Tóth Sándor; későbben, október 5-én pedig László József, de Fieba nem.
November 5-én a kijelölt órában László József s más kegyelmet nyert foglyok fölvezettettek a haditörvényszék elé. Egy ezredes elnöklete alatt néhány tiszt volt jelen. Az ezredes röviden előadta, hogy kegyelemből elbocsájtatnak, intette őket a császár iránti hűségre és engedelmességre. Ezután következett a megkegyelmezettek névsorának a hadbíró általi felolvasása s mindenkinek egy írott certificat adott át. Midőn a hadbíró, Tollovich, László József nevét olvasta, s a certifica-ot átadta, németül azt mondta neki: „Menjen Ön haza; de úgy beszéljen Kossuthról, hogy Fiebának utána ne menjen”, mely szavak azt jelentették, hogy Fieba ügye rosszul áll s ő el fog ítéltetni, aminthogy titkos feljelentések következtében 8 évi várfogságra ítéltetett, melyből 3 évet ki is töltött Olmützben, fogsága többi része 1852-nen kegyelem útján elengedtetett.
Fieba József a bánhidi volt plébános kiszabadulása után – rettenetes szenvedéseinek jutalmául – elvesztvén állását, Győrben telepedett meg, s mint közkedvességű kedélyes öreg úr angol- és francia nyelv tanítás által tartja fenn magát igen tisztességesen.
Még csak arra akarunk röviden megfelelni, hogy miért fogattak el? Azt leírni nem, csak sejteni lehet. Hazafias kötelmeiket pontosan teljesítették. Egyebet nem tettek. Egyedüli ok az lehetett, hogy elhagyva a családi tűzhelyet, az erdőbe menekültek: tehát forradalmárok, Kossuth-kutyák voltak stb.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf