Hunyadi Mátyás fiának Corvin János anyjának története

Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1941. december 19-én tartott ülésén.

Corvin Mátyás király, az ozmánok réme, a magyar csaták ünnepelt hérosza, a magyar hősi daloknak, sőt a szlovén népmondáknak is legendás hőse, a történetkutatásnak állandó tárgya mind politikai szerepe, mind pedig kulturális jelentősége miatt. Életének és uralkodásának történetét bel- és külpolitikai viszonylatokban már nagy részletességgel előadták, egy talány azonban még mind a mai napig megoldatlan maradt. Nem ismerjük származását egyetlen fiának, Jánosnak, aki egy törvénytelen viszonyából született, és akit a magyar királyi trónra – mindenesetre hiába – jelölt ki utódjául. A klosterneuburgi apátsági levéltárban talált okiratoknak, mint fontos és megdönthetetlen bizonyítékoknak ismeretében azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy erre az eddig válasz nélkül maradt kérdésre biztos feleletet adhatunk.
Ezek az okiratok, melyeket hátrább szószerint közlünk, a következők: 1. Edelpeck Borbálának, Corvin János édesanyjának 1491. szeptember 13-án kelt végrendelete. 2. Egy 1478. december 12-én kelt adás-vételi szerződés. 3. Egy 1495. március 30-án kelt meghatalmazás.
Mielőtt az okleveles feljegyzéseknek a magyarázatához fognánk, vessünk egy pillantást az említett viszonnyal foglalkozó kutatás eddigi eredményeire. Engel Geschichte des ungarischen Reiches című munkájában* a következőket írja «Mátyás kijelentette – a sziléziai monda szerint – hogy Corvin János az ő természetes fia (kinek édesanyja Krebs vagy Krebil Mária, Krebil Péter breslaui polgármesternek a leánya felvette a fátylat) és egyidejűleg nyilvánosan kihirdette Beatrixszal tervezett eljegyzését.» Bizonyára nem tévedünk, ha Engelnek a sziléziai mondákra való ezt a hivatkozását Eschenloher Péternek, Breslau város egykori irnokának krónikájára vezetjük vissza. Az Eschenloher által feljegyzett sziléziai mondának pedig nyilván a következő az eredete: Az a körülmény, hogy Mátyás király Sziléziában nagy területeket juttatott fiának, a népben már korán azt a homályos véleményt érlelhette meg, hogy fia egy sziléziai anyának törvénytelen gyermeke. A fátyol felvételének híre azzal a ténynyel kapcsolatos, hogy Corvin János anyja, mint később látni fogjuk, a bécsi Szent Jeromos bűnbánati házba lépett be. A sziléziai monda késői kivirágzása egy breslaui költő, Friedrich August W’entzel (1773–1823) színdarabja, melyben poetikus elgondolással Krebil breslaui tanácsnok leányának teszi meg Corvin János anyját, aki a város 1474. évi megszállása alkalmával került Mátyás királlyal közelebbi viszonyba.* Engel valószínűleg Wentzeltől vette a Krebil nevet.
A sziléziai monda alapján, saját kutatásaival kiegészítve, beszél Fraknói is János herceg származásáról. Ő a következőket írja: «...épen ekkor, Boroszlóban időzése alatt (1469. tavaszán), mikor lakomára és táncmulatásokra gyakran hívta meg Szilézia előkelő hölgyeit, ezek egyike mély szenvedélyt keltett a hat esztendő óta özvegy, huszonkilencéves királyban. A benső viszony, mely köztük létesült, nem maradt futólagos szerelmi kaland, hanem tartós összeköttetéssé szilárdult. A fiatal nő a hódítást, amit szépségének köszönhetett, bizonyára a szív és szellem nemesebb tulajdonságaival volt képes állandósítani. Magyarországba 2kísérte a királyt és közelében maradt éveken át. De szerényen, elvonulva élt, kerülte a föltűnést és botránkoztatást. Nem találunk adománylevelet, amit maga vagy atyafiai javára eszközölt volna ki. A diplomaták szükségtelennek tartják jelentéseikben megemlékezni róla. Az udvari történetírók elfeledték munkáikban felemlíteni őt. Azt is, hogy Borbála volt keresztneve, csak egy kesőbbi irat, s hogy sziléziai előkelő családból származott, XVII. századbeli történetíró munkája tartotta fönn. Viszonyuk negyedik esztendejében, 1473. april 2-án életet adott egy fiúnak, kit János névre kereszteltek.» Fraknói jegyzetben még hozzáfűzi « ... A történetíró Istvánfi (Hist. L. IV. 32.) előadásának hitelességéhez kétség nem fér. Ezzel szemben a mölki krónika azon feljegyzése, hogy János herceg anyja egy steini osztrák szolgálóleány volt (Perz. Scriptores. I. 270.) nem vehető tekintetbe. Miután Corvin János 1473-ban született s ezt megelőzőleg Mátyás csak 1469-ben volt Sziléziában, joggal következtethetjük, hogy a viszony ekkor keletkezett. Újabb történetírók azon állítása; hogy János anyja Krebil Péter boroszlói polgárnak Mária nevű leánya volt, egykorú és közel egykorú adatokban nem bír alapot. Egy 1810-ben írt színdarabra vezethető vissza. Krebil leányai közt Mária nevű nem is fordul elő (dr. Markraf boroszlói könyvtárnok szíves közleménye).»*
Fraknói Corvin János sorsát fejtegetve, a továbbiakban még néhány részletet közöl Beatrix királynéról, aki Ferdinánd nápolyi és aragoniai király leánya volt. Szép, szellemes és pompaszerető. Olasz művészeket hozott magával Magyarországra, támogatta a tudósokat és felemelte a kultúrát. Testvérével, az esztergomi adminisztrátorrá kinevezett Estei Hippolit bíborossal együtt károsan befolyásolta a kormányzatot. Nagy volt Beatrixban a hatalmi vágy és ezt még fokozta, hogy a király minden kérését teljesítette. E szenvedélye annyira elvakította, hogy oly lepésekre is ragadtatta magát, amelyekből semmi haszna sem volt. Noha nem született gyermeke, Mátyás király tervét, hogy fiát, Jánost a trónon utódjává nevezze ki, meghiúsítani igyekezett. Corvin János elleni gyűlöletét átvitte ennek édesanyjára, Borbálára is. Azt a vádat emelte ellene, hogy varázslattal meddővé tette őt és erre vonatkozólag néhány egyetemi tanár véleményét is kikérte.
Borbálának fiához való kapcsolatára vonatkozólag, sajnos, nincsenek adatok. A király Jánost 1481-ben Hunyad grófjává és Lipót hercegévé nevezte ki, a következő évben pedig a magszakadás folytán a koronára szállt Gerai-birtokokkal. adományozta meg; Sziléziában különböző hercegségeket szerzett számára és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a magyar nép figyelmét felhívja reá és megnyerje részére népe jóakaratát. Már korán foglalkozott azzal a gondolattal, hogy fia számára hercegi feleséget szerezzen. 1485-ben történt ebben az irányban az első lépés, amikor is Beatrix királyné saját testvérének, Frigyes hercegnek a leányát ajánlotta erre a frigyre. Mátyás király azonban Milano felé vetette tekintetét, ahonnan Sforza Bianca kezét akarta fia számára elnyerni. 1487. november 25-én írták alá a fiatal pár házassági szerződését. Beatrix mindezek ellenére még mindig meg tudta akadályozni Jánosnak trónörökössé való nyilvánítását, és az erősakaratú Mátyás, aki azonban feleségével szemben gyenge volt, ezt az aktust addig halogatta, amíg halála e tervének kivitelében megakadályozta. Atyjának halála János trónutódlásának hamar véget vetett. VI. Sándor pápa 1493-ban felbontotta az eljegyzést és Bianca később I. Miksa német római császárhoz ment feleségül.
Mátyás király halála után mind János, mind anyja ellen barátságtalanná vált a hangulat. A király tervei, hogy fia számára a koronát biztosítsa, nem sikerültek, annak ellenére, hogy bizalmas hívét, Szapolyai Imrét nádorrá nevezte ki és törvényt hozott, mely szerint királyválasztás esetén az első szó joga a nádort illeti meg, s a nádorra ruházta ezenkívül a kormányzói és legfőbb bírói hatalmat is. Ám Szapolyai Imre előbb halt meg, mint a király. Az özvegy Beatrix pedig békíthetetlen ellenfélként lépett fel mostohafia ellen, mert ő is trónutódlásra törekedett. Azonban ő is roszszul számított, mert Szapolyai István, az ország legfőbb vezérembere saját maga, vagy pedig egy, az ő kezében szolgálatkész eszköz számára kívánta a koronát biztosítani, noha Jánosnak nagy pártja volt és a koronát, atyja után nagy birtokokat és az ország főbb várait tartotta kezében.
Az 1490. május 15-én tartott rákosmezei királyválasztó országgyűlésen Ulászlót, Csehország és 3Lengyelország királyát, akit Beatrix férjül akart megszerezni, és aki a vele való eljegyzését kilátásba helyezte, választották meg királlyá. Az erélytelen és tulajdonságaiban atyjához semmiképpen sem hasonló János elismerte Ulászlónak bekövetkezett megválasztását és minden feltétel nélkül csatlakozott a megállapodásokhoz. De Beatrixet is igen nagy csalódások érték. Annak ellenére, hogy Ulászló megválasztásának érdekében mindent megmozgatott és saját javait is feláldozta erre a célra, Ulászlóval való eljegyzése nem következett be. Ulászló azzal nyugtatta meg Beatrixet, hogy eljegyzésükről a legközelebbi országgyűlésen döntenek. A házasságkötésnek azonban úgy a csehek, mint a magyarok ellene voltak. A csehek azért, mert törvényeik állítólag tiltották, hogy a király özveggyel jegyezze el magát, a magyarok pedig azért, mert Beatrix házassága Corvin Mátyással magtalan volt, s minthogy ezzel a királyi ház magszakadását okozta, alkalmat adott Miksának, Frigyes császár fiának, a magyar trón igénylésére. Ily körülmények között elkeseredve és sorsát megátkozva kellett visszavonulnia. Erősen csalódva hagyta el az országot, hogy családjához Olaszországba térjen vissza. Itt halt meg 1508. szeptember 13-án Ischiában.
Ami Corvin János külső életkörülményeit illeti, atyja nagy birtokokat adományozva neki, gróffá, herceggé tette meg. Birtokai, ha a királyi korona megszerzésében részt nem vett volna, magas életnívót biztosíthattak volna számára. A történetírás kiváló jellembeli tulajdonságokkal ékesíti fel, ha be is kell ismernie, hogy az atyai korona megszerzésénél kevés erélyt és becsvágyat mutatott. Valószínűnek, látszik az a vélemény, hogy Mátyás király életének utolsó fájdalmas pillanataiban, midőn ereje elhagyta s környezetével már nem igen tudta magát megértetni, erőlködve tett kísérleteket, hogy fia trónutódlásának érdekében kötelező rendelkezéseket tegyen. Lelke előtt lebegett bizonyára a bekövetkezendő nagy rendbomlásnak és zavarnak a képe, ha János trónutódlásának a kérdését kellő időben nem rendezi. Ki tudja, hogy az események milyen irányban folytak volna tovább, ha a király akarata teljesedik és a magyar királyi korona nem kerül a Habsburgok kezébe.
János herceg azután, 1496-ban Frangepán Beatrixszal jegyezte el magát. Ebből a házasságból két gyermeke származott: Kristóf és Erzsébet. János már nyolcévi házasság után meghalt 1504. december 12-én. Ha halálának horoskópja jó, úgy csak harmincegy évet ért. János gyermekei is korán haltak el. Kristóf, a Hunyadi-családnak utolsó fiúmaradéka, 1505-ben, Erzsébet 1508-ban.
Eddig a történetkutatás ilyen képet rajzolt meg róla. Az újabban feltalált és már említett levéltári forrásanyag alapján azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt a történelmi képet helyesbbíthetjük, illetőleg kiegészíthetjük és Corvin János származásának kérdését végérvényesen tisztázhatjuk.
*
Corvin János édesanyjának keresztnevén kívül családi viszonyairól eddig semmit sem tudtunk. A családjára, házasságára és temetkezési helyére vonatkozó legkorábbi adatokat a klosterneuburgi évkönyvek egyik figyelembe nem vett feljegyzése* tartalmazza, mely a magyar történetkutatóknak – mint távollevő forrásanyag – eddig nem jutott tudomására. A bejegyzés így hangzik: «Barbare Edelpeckchyn, uxoris nobilis Friderici in Enczenstarff auff der Vischa, dedit monasterio plura clenodia et optime persolvit, sepulta in capella sancte Agnetis, genitrix filii regis Ungarie Mathie.» Ebből a bejegyzésből tudjuk meg először, hogy Borbála családi neve: Edelpeck, hogy a Fischamenti Enzersdorf-i Frigyessel lépett házasságra, és azt a meglepő tényt, hogy Mátyás király fiának az anyja volt.
További kiadatlan okiratok után kutatva a klosterneuburgi monostori levéltárban, három fontos okiratot találtunk. Közülök legjelentősebb Edelpeck Borbála végrendelete. Tartalma alapvető adatokat tár fel Borbálának nemcsak hazájára, férjhezmenetelére és élete utolsó éveire, hanem hitvallást tesz anyasága mellett is, mert ebben magát saját szavaival mint «Herrn Hertzog Hannsn» édesanyját jelöli meg. Noha a Laun János jegyző által írt végrendelet korának szokásos jogi nyelvén csak száraz szavakkal közli az örökhagyó asszony utolsó intézkedéseit, ez a Wilderstorffer Hans és Eybensteiner Leopold tanuk által aláírt okirat a szóbanforgó személyre és életkörülményeire nézve messzemenő következtetések levonására ad alkalmat. Sajnos, a végrendelet Borbálának 4Mátyás királlyal kötött ismeretsége helyére, idejére és keletkezésére semmiféle utalást sem tartalmaz. Mátyás király hihetőleg 1470-ben bécsi útja alkalmával,* vagy talán magában a városban véletlenül ismerkedett meg vele, akkor, midőn a császárleánynak, Kunigundának megkérte kezét (akit először odaígértek neki, később azonban megtagadtak tőle).
A második oklevél adás-vételi szerződést foglal magában 1478-ból. E szerint Hasler Péter* és két nővére Ursenperger Margit és von Gföhl Apollonia birtokából egy enzersdorfi malom von Enzersdorf Frigyes és felesége Borbála birtokába megy át bizonyos összeg lefizetése ellenében. Az oklevél kiállításának helye: Neusiedel am See (Nezsider). Mint tanuk von Ruckendorff Wolfgang* és Mollen Hans neveztetnek meg.
Ebből az oklevélből azt a fontos megállapítást nyerjük, hogy Borbála már 1478-ban felesége volt Frigyesnek. Mátyás király tehát e szerint már Beatrixszal kötött házassága előtt véglegesen megszüntette Borbálával való viszonyát. A királynak Borbála férjválasztására kifejtett befolyására vonatkozólag csak sejtésekre vagyunk utalva; de feltehető, hogy Frigyest az ő hívei és kegyeltjei közé számította.
A harmadik oklevél azokat az intézkedéseket tartalmazza, melyeket Borbála végrendelete értelmében halála után foganatosítottak. Az az Enzersdorf an der Fischa-i malom, melynek tulajdonjogát ő és férje 1478-ban szerezte meg; a klosterneuburgi monostorra száll, azzal a feltétellel, hogy az elhúnyt lelkiüdvéért évenként egy gyászistentiszteletet tartsanak. Az oklevél kiállítója von Enzersdorf Frigyes, aki akkor magára vállalta elhalt felesége végrendeletének végrehajtását. Ezt az oklevelet 1495. március 30-án Bécsben állították ki. Valószínűleg ez Borbála halálának éve is. A halotti könyvben ugyanis halála éve hiányzik, annak hónapjául és napjául azonban február 7-ike van bejegyezve. Borbála végső akaratának nagy jelentőségét mutatja, hogy ezt a jogi ügyletet két befolyásos személy erősítette meg: Maroltinger Zsigmond, Bécs város ügyésze és Wilderstorffer János Bécs város bírája.
Borbála családnevét most már nemcsak az előttünk fekvő végrendeletből, hanem a klosterneuburgi évkönyvből, az 1530. évi kincstári leltárból, továbbá férjének von Enzersdorf Frigyesnek hagyatékából is ismerjük. Ezek szerint az Edelpeck családhoz tartozott és családnevét férjhez menetele után is tovább viselte. Ismerünk egy ily nevű lovagrendű családot, amely Bajorországból származott, és amelynek egyes hajtásai Ausztriában éltek.* Ismeretes továbbá egy Edelpeck zu Harras György, aki magát 1508-ban lovagnak nevezi. 1522-ben halt meg mint családjának utolsó sarja. Azonban az sincs kizárva, hogy Borbála családja polgári eredetű. Okleveles bizonyíték szerint egy Edelpöck János 1456-ban az alsóausztriai Mautern polgára volt.* Egy évvel később Furth bei Göttweigben tűnik fel, mikor is az ottani monostortól hűbérbirtokot kap, és mint tanu szerepel. Ami Borbála származását illeti, végrendelétében a steini és Stein melletti loibeni plébániatemplomoknak tett ajándékozások helyet adnak annak a feltevésnek, hogy a melki krónikában reánk maradt adat, mely szerint Stein városából származott, nem alaptalan. Ez viszont meg semmikép sem jelenti azt, hogy alacsonyabb származású lenne, amit szintén a melki krónika állít. Mindenesetre lehetséges, hogy ez az utóbbi rosszakaratú bejegyzés írójának számlájára írandó, aki Mátyás királlyal szemben nem viseltetett jó indulattal. A Stein városában levő «Krafftin»-nak tett ajándékozás szintén e várossal való közelebbi kapcsolatához nyújt újabb adatot, s ezt a steini «Hollenburger»-eknek való tartozása is megerősíti, amiről Borbála vegrendeletében van szó. Feltűnő az is, hogy a steini plébánia-templomban éppen a Szent Borbála-oltárt, amely védszentjének nevét viseli, ajándékozza meg. Mindezek alapján tehát szinte bizonyos, hogy Borbála, ha talán nem is ebben a városban született, legalább is ifjú éveit itt élte le.
Borbála Mátyás királyt «uram»-nak (mein Herr) nevezi. A vele való kapcsolata végrendeletéből 5egyébként is világosan kimutatható: a nagyszámú ékszer mellett, amelyet bizonyára a király ajándékozott fia édesanyjának, a különböző ruhadarabok, szövetek, öltözetek előkelő, jómódú háztartás képét mutatják. Ennek gazdag javait, legalábbis részben, a Mátyás királlyal való kapcsolat alapozta meg. Továbbá ugyancsak végrendeletéből az is kiderül, hogy a királytól Besztercebányán házat kapott ajándékba. «Uram vette nekem – mondja – és erről pecsétet és oklevelet adott.» Az enzersdorfi várat illetőleg, amelyet Borbála minden tartozékával együtt férjének, Frigyesnek hagyományozott végrendeletében, nem vagyunk teljes bizonyosságban, hogy ez is a király ajándéka volna. Borbála, amint azt kifejezetten meg is mondta, a vár és a mellette levő malom tulajdonképeni birtokosa. Ezt a malomra vonatkozólag az 1478. évi adás-vételi szerződéssel is be tudjuk bizonyítani. Az eredetileg kéttornyú vizivárat a Bécsben letelepedett von Tierna (Tyrnau) nevű gazdag család építette. A XV. században a tartományi hercegek, Alsó-Ausztria megszállása után pedig Mátyás király birtokába jutott.* Ekkor valószínűleg fia édesanyjának ajándékozta és állandó lakóhelyéül jelölte ki. Mikor történt ez az ajándékozás, nem bizonyítható. Minthogy azonban Borbála 1478-ban már a vár birtokában volt, átadása férjhezmenetele előtt, az 1475, és 1478. közti évekre tehető. Borbálának Mátyás királyhoz, illetve Magyarországhoz való kapcsolatát tanusítja az az okiratilag igazolható tény is, hogy ő és férje is tagjai voltak a pozsonyi Úr Teste társulatnak.*
A kis Jánost gyermekéveiben valószínűleg édesanyja nevelte és gondoskodásával a későbbi években is mellette állt. Magasabb politikai célok érdekében azonban fel kellett fiát áldoznia. Ismeretes, hogy Beatrix királynétól az ég megtagadta a trónörököst; pedig vágyva vágyott rá. Hogy ez az óhaja mennyire ismeretes volt, azt a klosterneuburgi polgárság levelezése is bizonyítja, melyet ez vele és férjével, a királlyal bizonyos pénzügyletből kifolyólag folytatott. A polgárok jól tudták, hogy a király szívéhez a királyné szívén keresztül vezet az út; hogy tehát őt kérésüknek megnyerjék, kipróbált eszközhöz folyamodtak. Megígérték, hogy addig fogják imáikat a királynéért felajánlani, «donec omnipotens Deus sancti Leopoldi (precibus) reginalem majestatem vestram inclitissimo fetu faciet prepollere ....»* A kérvényezők előtt tehát nem volt ismeretlen Beatrix királynénak fiú, illetve trónörökös utáni vágya. A polgárok kérése teljesült, a királyné vágya azonban nem. Még a miseruhának ajándékozása,* amelyet valószínűleg Szent Lipót kanonizációja alkalmából juttatott a klosterneuburgi monostornak, sem segítette kívánsága teljesülését.
Mikor Mátyás király teljesen bizonyossá lett, hogy trónörököst már nem remélhet, törvénytelen fiára, Jánosra gondolt, s őt mindazokkal a jogokkal fel akarta ruházni, amelyekre mint trónörökösnek szüksége volt. A négyéves gyermeket udvarába vitette, saját felügyelete alatt neveltette s nyilvánosan a saját fiának ismerte el. Nevelőkül két tudóst: Ugoletto Tadeot és Galeotti Marziot rendelte. Hogy Borbála mily mértékben értett egyet a király tervével, arról nincs tudomásunk; valószínű azonban, hogy fiának jövendőbeli magas állására való tekintettel, szívesen hozta meg a fiától való elválás áldozatát. János iránti érzelmeinek Borbála világos kifejezést adott végrendeletében, ahol ezt mondja: «Item meinem liebn. Sun vnd Herrn hertzog Hannsn schaff ich mein haws in Newnsol». A király később is alkalmat adott neki, hogy fiát láthassa legalábbis ennek ifjabb korában. Őt magát ezután még jobban, szinte fejedelmi módon látja el. Borbála bécsi tartózkodásai alatt valószínűleg a Szent Ágoston rendű apácák Schottentor előtti Szent Mária Magdolna zárdájában szállt meg, ahol gyöngyékszereit őriztette, amint ez végrendeletének egyik megjegyzéséből megállapítható.
Főörökösül férjét, von Enzersdorf Frigyest 6tette meg. Utóbbinak származásáról keveset tudunk. Valószínűleg a von Enzersdorf nemes családból származott, amely 1469-ben a Freyenthurn bei Mannswörth várában, tehát Enzersdorf közelében volt birtokos,* vagy pedig később neveztette magát ezzel a névvel, amikor a Borbálával kötött házassága révén az enzersdorfi vár birtokába jutott. Corvin János anyjával való házassága azonban, melynek tartama 17 esztendőre terjedt, semmiesetre sem volt látszatházasság. Borbála a végrendeletben két gyermekre céloz megnevezésük nélkül. Ezek, a végrendelet elfogulatlan tónusát tekintve, az ő, t. i. Frigyesnek és Borbálának a gyermekei lehettek. A gyermekeket és nagybátyjukat, Pált Borbála különösen lelkére kötötte férjének. Végrendelete többi intézkedéseinek lelkiismeretes végrehajtását is reá bízta. Kiváltképpen lelki üdvéről gondoskodott. Meghagyja, hogy a malmot* bizonyos adósságok lefizetése után erre a célra kell fordítani. Az enzersdorfi vár Szent Vid-káponája részére új kelyhet ádományozott, úgyszintén az enzersdorfi plébániatemplomnak is; ezt még egy szentségmutatóval is megajándékozta. Vallásos lelkületének további bizanyítékai a máriacelli és a Pozsony melletti máriávölgyi búcsújáró helynek tett adományai. A többi rokonok közül végrendeletében csak Hedvig nevű nővéréről és Dorottya nevű nénjéről emlékezik meg. Végül a szolgálatában állókról sem felejtkezett meg.
Mint a Klosterneuburgban tett évfordulóalapítványból kitűnik (l. a 3. sz. mellékletet), von Enzersdorf Frigyes feleségének végső akaratát híven teljesítette. Az ő további sorsáról nincs tudomásunk. Valószínűleg Mátyás király párthívei közé tártozott, s ennek halála után, midőn a császár visszafoglalta a tartományt, hihetőleg arra kényszerült, hogy várát elhagyja. 1504-ben ugyanis az Enzersdorf an der Fischa-i vár uraként már Khienberger Wolfgang szerepel.*
Borbála végrendeletét 1491. szeptember 13-án állították ki. Halála azonban csak 1495. február 7-én következett be. Ha a közbeeső három esztendőt végrendeletének azzal a rendelkezésével hozzuk kapcsolatba, hogy a bécsi Szent Jeromos kolostorba temessék el, akkor a végrendelet megfogalmazásának idejében úgy látszik még nem fenyegette a halál. Más oknak kellett tehát itt közrejátszania. Lehetséges, hogy magasabb helyről jött parancsra kolostorba kellett mennie,* hogy férjének beleegyezésével életének utolsó éveit a világtól félrevonulva ott töltse el. Világi ügyeinek előzetes rendbehozása ezt látszik bizonyítani. Borbála végrendeletében egy tragikus asszonysorsnak befejezését kell látnunk, amely a földi javakról lemondva, egyedül a szív békéjét keresi.
Az a valószínűség, hogy Borbála kolostorban kívánta befejezni életét, jól megmagyarázható, egyrészt azzal, hogy Mátyás király halála után a külvilággal való minden kapcsolata jóformán teljesen megszűnt, másrészt lehetséges az is, hogy vallásos lelkülete vezeklésre ösztönözte a kolostor magányába való visszavonultságban. Valószínűbb azonban, hogy az ok, mely Borbálát, a kolostori élet felé vitte, az volt, hogy a császár elfoglalta a tartományt. Csak kolostorok biztos menedéke biztosíthatta részére a kellő oltalmat az üldöztetések elől. Beatrix királyné viselkedése következtében is bizonyos kellemetlenségektől félhetett. Éppen eléggé ismerjük a temperamentumos nápolyi hercegnő magatartását. Magának Mátyás királynak is módot kellett keresnie, hogy titokban tartsa Jánossal való terveit. Midőn János számára Blanka Mária milanoi hercegnő kezét akarta megszerezni, Beatrix testvéréhez küldött követének titkos utasítást adott, aki azt a legnagyobb titoktartásban teljesítette.
A vezeklő nőknek Szent Jeromosról nevezett bécsi háza* Borbála szándékának legmegfelelőbb 7hely volt. Tulajdonképpen nem volt kolostor, hanem nők egyesülete egy külön házban, abból a célból, hogy ott közös életet élve, előmozdítsák lelkük üdvösségét, amihez a tisztaság fogadalmát is letették. Úgy látszik, hogy a Szent Jeromos-házban lakó nővérek két csoportba tartoztak. Az egyik a Szent Ferenc harmadrendjének szabályai szerint élő nővérekből állott, a másik a tulajdonképeni vezeklőnőkből, akik ezeknek a nővéreknek a vezetése alatt állottak. Kétségkívül Borbála részére is, noha férjes asszony volt, megengedték a belépést, főleg azért is, mert Mátyás király a kolostornak egyik jótevője volt. 1487-ben ugyanis Bécs város polgármesterének és tanácsának megparancsolta, hogy a nővéreknek bizonyos adósságukat, mely miatt nála panaszt emeltek, fizessék meg.* Kérdés, vajjon nem vették-e igénybe a nővérek Borbála közbenjárását Mátyás királynál. E kolostornak hagyott Borbála egy csuklya készítéséhez szövetet és a szükséges hozzávalót. Mindezek ellenére haláláig való ott tartózkodása nem bizonyítható. Mindenesetre a Szent Mária Magdolnáról nevezett apácakolostorhoz való kapcsolatából éppúgy következtethetnénk arra, hogy Klosterneuburgba a hasonnevű kolostorba* költözködött. E mellett szólna mindenekelőtt az a megdönthetetlen tény, hogy őt, nem, mint végrendeletében kívánta, a Szent Jeromos templomba temették, hanem a klosterneuburgi Szent Ágnes kápolnába, amelynek már végrendeletében egy miseruhát ajándékoz, s ez az 1530. évi kincsleltárban tényleg szerepel is. Harder Tamás klosterneuburgi szerzetessel közelebbi ismeretségben volt. Arany serleget, nyestprémet és három aranygyűrűt hagy reá. Ő az a szerezetes, aki 1485-ben Klosterneuburg plébánosa, később pedig a kolostornak lelki ügyeit intézi a bécsi rendházban. Borbálával közelebbi személyes ismeretségben lévén, nincs kizárva annak lehetősége, hogy ő közvetítette a klosterneuburgi apácák rendházába való belépését, ami mindenesetre fényt vet arra, hogy Borbálát az apácarendházban mily nagyrabecsülték. Ezért nem tagadták meg tőle azt sem, hogy oda temessék.
Még egy körülményt kell említenünk, mely itt erősen latbaesik. Szent Lipót őrgrófnak, Klosterneuburg alapítójának szentté avatása következtében nagy érdeklődéssel és vallásos tisztelettel fordultak az alapító felé. A kincsleltárban kifejezetten feljegyezték, hogy a Borbála által ajándékozott miseruhán gyöngyökkel kivarrott pajzs látható, mely a szentet és feleségét a templommal együtt ábrázolja.* A szent sírjához tett felajánlások tehát azt bizonyítják, hogy tisztelete Borbála 8vallásos lelkületére nem maradt hatás nélkül.
Sajnos, a klosterneuburgi keresztfolyósó Szent Ágnes kápolnájában János herceg édesanyjának sem síremléke, sem sírfelirata nem maradt fenn. Csupán annak a szerzetesnek a feljegyzése őrizte meg számunkra az évkönyvben az ő nevét és Corvin Mátyás királyhoz való kapcsolatát, aki a lelkialapítványokat kezelte és azokról gondoskodott. Így sikerült most János királyfi származásának érdekes rejtélyét megoldani.