A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [ . A „Budapest” és a nemzeti küzdelem]

A magyar nemzet küzdelme régesrégi és állandó. A Budapest harminc esztendő óta nemcsak részese ennek a küzdelemnek, de mint sajtóorgánum egyik vezetője is. Mindig hűségesen, kitartással, önzetlen odaadással, függetlenségi politika szellemében ritka következetességgel teljesítette nagy és fönséges feladatát.

Az a küzdelem, melyet a magyar közfelfogás tulajdonképpen való nagy nemzeti küzdelemnek nevezett el, beleesik abba az időbe, amióta én szerkesztem e lapot, s én állok annak a kis, elszánt, bátor, harcedzett csapatnak élén, mely a Budapest szellemi részét csinálja.

Hosszas hírlapírói pályám legnevezetesebb időszaka ez. Büszkeségem telik ebben. Büszke vagyok s büszke leszek mindig arra, hogy a nagy küzdelem idején bőséges alkalmam lévén hazám és nemzetem fönséges ügyének jelentősebb szolgálására: ezt a feladatomat becsületesen végeztem. De hogy így végezhettem, köszönöm a Budapest-nek és köszönöm a szerkesztőség tagjainak éppúgy, mint e lap érdemes kiadójának.

A Budapest hivatalos lapja lévén a függetlenségi pártnak: a dolog természetével járt, hogy a Budapest irányító szerepet vitt, ilyet kellett vinnie a nagy küzdelem alatt. Egyfelől a párttal való viszony, másfelől az a benső viszony, mely a Budapest és a függetlenségi párt vezére, Kossuth Ferenc közt állott fönn: jelentős politikai tényezővé tette lapunkat; mert a közvélemény előtt hasábjain kellett visszatükröződnie, hasábjain kellett kifejezésre jutnia a függetlenségi párt igazi törekvéseinek. Megkönnyítette nekem az ebbeli feladat teljesítését az, hogy Kossuth Ferenc volt ez idő alatt a Budapest lapvezére s hetenkint két cikket írt, melyeknek megjelenése mindig politikai eseményszámba ment, mert ezek a cikkek voltak a függetlenségi párt szellemének legilletékesebb megnyilatkozásai.

Kossuth Ferenc, mint a lap főmunkatársa, szinte példátlan kötelességérzettel végezte cikkírói feladatát. Amellett a roppant munkásság mellett, melyet, mint a párt vezére és az egész koalíció elnöke és vezetője, kifejtett, soha egyetlenegyszer sem mulasztotta el a cikkírást. Még akkor sem, ha beteg volt, akkor sem, ha agitációs úton járt. Minden szombaton és minden szerdán a legpontosabban beérkezett Kossuth Ferenc cikke. Soha pontosabb munkatársam nem volt, mint ő. Annyira ment ebben, hogy amikor a híres szeptemberi kihallgatáson voltak a nemzet vezető férfiai Bécsben, Kossuth Ferenc még a kihallgatás után megküldötte Bécsből cikkét a lapnak.

De gondja volt Kossuthnak arra is, hogy a Budapest különben is hűségesen szolgálhassa a nemzeti ügyet. Állandó összeköttetésben volt velem. Naponkint szakított magának időt arra, hogy informáljon az eseményekről, a várható, vagy bizton bekövetkező nevezetesebb fordulatokról, s gyakran velem íratta meg azokat a cikkeket, melyek arra valók voltak, hogy valamely nevezetesebb akcióra, vagy kezdeményezésre előkészítsék a közvéleményt. Tudván, hogy megbízhatik diszkréciómban, közölve velem a legbizalmasabb dolgokat, mert abból indult ki, hogy akkor vezethetem jól a lapot, ha mindenről értesülve vagyok s tudhatom azt, hogy mit lehet és mit nem lehet megírni. Mert nehéz viszonyok közt a hírlapírás művészete inkább abban nyilvánul, hogy mit kell elhallgatni, mintsem abba, hogy mit kell megírni.

És azok az idők súlyos idők voltak. Örökös izgalomban éltünk, – a híres január 26-iki választásoktól kezdve. Minden napnak meg volt a maga izgató eseménye – és a Budapest-nek vigyáznia kellett arra, hogy mikor kell az izgalmakat fokozni és mikor kell azokat csillapítani.

Egyik legnevezetesebb esemény volt a nemzeti küzdelem ideje alatt Kossuth Ferencnek a király által történt első kihallgatása. 1905. február 9-én lett bizonyosság, hogy a király magához hívja Kossuthot. Gróf Andrássy Gyulával közölte ezt. A Budapest 1905. február 10-iki számában írtam vezércikket ezen a címen: »Kossuth Ferenc a királynál«. Az összes bécsi lapok csaknem szószerint reprodukálták ezt a cikkemet, melyet – most már elárulhatom – maga Kossuth sugalmazott. Ez a cikk így végződött: »A nemzeti gondviselés áldása lenne hazánkon és a királyon is, ha az uralkodó megértené Kossuth Ferenc meghallgatása után, hogy a függetlenségi politika útja az egyetlen, melyen elérhető a nemzet üdve is, a dinasztia és a trón biztonsága is, jóléte is.«

Február 11-één ment fel Kossuth Bécsbe. Többen voltunk kíséretében: a képviselők közül Bartha Miklós, Lukáts Gyula, Hentaller Lajos, Visontai Soma, meg én; továbbá csaknem minden lap tudósítója, meg Pallay Lajos, Kossuth titkára. Minthogy híre járt annak, hogy Kossuth mellett Bécsben tüntetések készülnek, s Kossuth ezeket ki akarta kerülni, az úton úgy terveztük, hogy Kossuth meg Hentaller Marcheggen kiszállnak és egy másik vonattal utaznak Bécsbe. De azután letettünk erről a tervről, melynek nehézségei merültek föl. Jobb is volt, mert a tüntetések úgy is elmaradtak.

Kossuth elutazása előtt cikket írta a Budapest-nek »A király előtt« címmel. E szavakkal kezdte: »Megyek a királyhoz«. Szenzációs cikk volt. Az összes bécsi lapok letelefonoztatták maguknak. És február 12-én az összes bécsi lapok vezető helyen a Budapest-től elkért és átengedett Kossuth-cikket közölték.

Talán még lesz alkalmam ennek a nevezetes kihallgatás összes részleteinek megírására. Ma még talán nem lenne időszerű.

Közvetlenül a kihallgatás előtt láttam Kossuthot először izgatottnak. A kihallgatás után maga is bevallotta, hogy izgatott volt. Agyán keresztülszáguldoztak azok a gondolatok, melyeknek hasonló körülmények közt foglalkoztatniok is kellett egy államférfiút. Nem az izgatta Kossuthot, hogy miket fog mondani a fölségnek. Olyan nyugodt, kontempláló elme, mint az övé, tisztában volt ezzel; de az izgatta, hogy nemzetének sorsa most igazán az ő kezében van és nemzetének sorsa talán attól függ, hogy minő hatással lesz az ő egyénisége meg az ő előadása a királyra. De izgatottsága csak addig tartott, míg szembe nem került a királlyal. Abban a pillanatban elmúlt.

A kihallgatás után a Bristol szállóban Kossuth velem s a kíséretében volt képviselőkkel közölte a kihallgatáson történteket. Annak egész lefolyását. Természetesen szigorú diszkréció mellett. Meg is őriztük. Én jegyzeteket is csináltam. De eddigelé még nem használtam föl ezeket; majd valamikor.

Kossuthra a legkedvezőbb hatást tette ez a kihallgatás. A legszebb reményekkel jöttünk haza Bécsből. Az úton már beszélgettünk a koalíció kormányvállalásáról. De azután a közbejött események, kelletlen és oktalan beavatkozások elrontották a dolgot.

Még csak ezután jött a nagy megpróbáltatások ideje. És ezek a megpróbáltatások erősen érintették a Budapestet. Oh, mennyit kellett szenvednünk a rettenetes darabont-korszak alatt! Még csak ekkor kellett igazában vigyáznunk. Egyfelől a nemzeti közvélemény kifejezésre juttatásával járó kötelesség, – másfelől a hatalmi erőszakoskodással szemben való éberség kellett a szerkesztéshez. Szerencse volt rám nézve a Kossuth Ferenc mindig nyugodt, higgadt elméje részéről a bölcs útmutatás és támogatás. De még a nagy vigyázat mellett is sokszor elkobozták a Budapest-et. A közönség azonban annál inkább mellénk szegődött.

Majd jött a nagy szedő-sztrájk, amelynek ideje alatt állandóan valóságos felfegyverzett tábor volt a Budapest szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdája. Esténkint 70–80 műegyetemi hallgató vonult fel hozzánk. Mindeniket revolverrel láttuk el; mert vagy két héten át állandóan ostrommal fenyegetőztek a sztrájkoló szedők. Csatára készen dolgoztunk. Ezt is kiálltuk becsülettel.

Amint már jeleztem, Kossuth többször velem íratta meg a nevezetesebb kezdeményezéseket. Legjelentősebb volt ezek közt a katonai kérdések két esztendőre való kikapcsolásának, s ez alapon a koalíció kormányvállalásának terve.

Kossuth Ferenc sugalmazására írtam meg az erről szóló cikket, miután Kossuth azt is mondta, hogy ennek a tervnek megvalósítása annyival inkább lehetséges, mert a király hozzájárul.

Névtelenül írtam meg a cikket. A lényege az volt, hogy a katonai kérdés mindkét részről kapcsoltassék ki a politikából két esztendőre. E két esztendőre vállaljon kormányt a koalíció és a belügy, meg a közgazdaság terén tegye és tehesse meg mindazt, ami a nemzet megerősítésére szükséges.

A cikk óriási feltűnést keltett. A függetlenségi párt tüzesebb elemei ellen voltak. A Kossuth Lajos utcai korzón engem támadtak miatta. Állottam és védekeztem. A hatást közöltem Kossuthtal. Azt mondta, hogy már pedig azt a tervet meg kell valósítani, mert meg kel menteni a nemzet alkotmányát és magát az országot. Hanem a rákövetkező napon a vezérlőbizottság ülésén kitűnt, hogy a fölség nem köti magát terminushoz a katonai követelések dolgában. Erre azután maga Kossuth is elejtette a tervet. Hanem a későbbi események mégis igazgat adtak Kossuthnak, mert később azután, az egész nemzet nagy örömére, mégis ezen az alapon jött létre a kibontakozás.

Csakugyan a tizenkettedik órában. Az alkotmány teljes rombadöntésének közvetlen küszöbén.

1906. április 5-én, csütörtökön, Kossuthnak »A Rubicon partján« című cikke jelent meg a Budapest-ben. Ez a cikk már annak a híres találkozásnak a hatása alatt íródott, mely Barabás Béla közvetítésével ment végbe április 4-én délben Kossuth és br. Fejérváry közt. Az események ezután vágtatva haladtak. Igaz, hogy ezen a napon nevezték még ki Lányi helyébe Geguss Gusztávot igazságügyi miniszternek, majd meg Károlyi Györgyöt fiumei kormányzónak; de ezek a darabont-urak már el sem foglalhatták állomásaikat. A koalíció vezérei, nevezetesen: Kossuth és gr. Andrássy már április 5-én megkapták a királyi kihallgatásra szóló meghívást. Mindkét részen sietni kellett, mert április 9-ike volt a végső határnap az országgyűlés törvényes összehívására. Erre az időre tehát végbe kellett mennie mindennek: a darabont-rendszer bukásának és az új rendszer megkezdésének.

Április 7-én est 7 órakor közölte Wekerle Sándor a bécsi Bristolban összegyülekezett magyar politikusokkal, hogy a király elfogadta az eléje terjesztett miniszteri listát. Csak a honvédelmi miniszter és a horvát miniszter személyére nézve nem volt még megállapodás. Közölte azt is, hogy az új kormány tagjai másnap, április 8-án délelőtt teszik le az esküt a király kezébe.

Emlékszem, hogy mialatt Wekerle a királynál járt, Kossuth egyedül volt szállóbeli szobájában. Behívatott. Én nagyon meg voltam hatva. Szinte reszkető hangon gratuláltam neki.

- A miniszterséghez ne gratulálj – mondta – mert isten látja a lelkem, nagy áldozat tőlem s jobb szeretném, ha elkerülhetném. De hát kényszerhelyzetben vagyok.

Pár perccel később bejött Polónyi. És Kossuth neki is mondta, hogy jobb lenne, ha ő nem lenne tagja a kabinetnek. Polónyi rámutatott a helyzetre és ennek kényszerítő körülményeire. A sikeres kibontakozás kedvéért a nemzet javáért kell meghozni az áldozatot.

Így aztán Kossuth belenyugodott. Mikor azután Wekerle megjött 7 óra után a király üzenetével, én kocsiba vágtam magam s elhajtattam a bécsi újságírók telefon-hivatalába. Ott telefonon diktáltam le a Budapest számra a »Kedves Kossuth« című cikket, mely annak jelentőségét fejtegette, hogy I. Ferenc József király a Kossuth Lajos fiát nevezi ki ily megszólítással egyik miniszterének.

Maga a Budapest bizony veszített ezzel. Mert elvesztette lapvezérét, Kossuth Ferencet. Mint miniszter nem maradhatott a Budapest munkatársa. De mielőtt nevét levétette a lap homlokáról, nagy kitüntetésben részesített bennünket.

Árpil 8-án csaknem közvetlenül a miniszteri eskü letétele után, telefonon a következő megtisztelő szavakat intézte szerkesztőségünkhöz:

Midőn véglegesíttetett az az ideiglenes békés kibontakozás, melyet hazánk érdekében elveink és követeléseinkről való lemondás nélkül barátaim segítségével kezdeményeztem és mindnyájunk közreműködésével létre is hoztunk, üdvözlom a »Budapest«-et – mint a magyar függetlenségi eszmék lelkes harcosát, s azon sajtóorgánumok egyikét, melyek a legjobban szolgálták a nemzet ügyét.

Üdvözlöm egyúttal a lap munkatársait élükön Szatmári Mór barátommal, akikkel együtt munkálkodtam lapunk hasábjain, szívélyes egyetértésben.

A miniszteri székben az maradok, ami voltam és a mi leszek életem végéig. Elveim teljességét viszem oda és tartom ott meg.

Mélyen érzem az áldozat nagyságát, melyet meg kell hoznom hazámnak azzal, hogy miniszterséget vállaljak, – a mi nélkül a megoldás lehetetlennek bizonyult.

Adja Isten, hogy nagy, személyes áldozatom hozhasson hazámnak bőséges gyümölcsöt.

KOSSUTH FERENCZ

És itt lezárult a nemzeti küzdelem korszaka, hogy kezdődjék egy másik, amelyben újra csak küzdenünk kell tovább nemzetünk jövendő boldogulásáért, ami csak a függetlenségi politika útján érhető el.

Küzdünk tehát tovább a függetlenségért. És aki igazán ismeri Kossuth Lajos gondolkozását: az láthatja, hogy a függetlenségi párt mai politikai küzdelme nemcsak nem ellenkezik Kossuth Lajos felfogásával, hanem megegyezik vele. Gyakran olvasom Kossuth Lajos iratait és halála előtt írt legutolsó fejtegetéseiben, melyek úgyszólván politikai végrendeletét alkotják – megtalálom, a függetlenségi párt mostani munkálkodásának teljes igazolását.    

Harminc év 1877–1907; A „Budapest” újság jubileumi albuma; írták a „Budapest” volt munkatársai (az írás szerzője: Szatmári Mór: A „Budapest” és a nemzeti küzdelem.)