Tordai Ányos: Magyar harangszó
Vagyok fagyos szele sívó zivatarnak,
Letiport virága kietlen avarnak,
Bús fekete gyásza, fuldokló sírása
Haldokló magyarnak…
Vagyok millióknak zokogó keserve,
Összetört harang félredobott nyelve,
Árvák sóhajával, özvegyek jajával,
Átkaival verve…
Vagyok pislogó mécs a ravatal mellett,
Vagyok bús akkordja halotti éneknek,
Hantok zuhogása, végső koppanása
Temető-rögöknek…
De nem! Nem foganhat meg az ősi átok!
Hej, ti a koporsót csak ne ácsoljátok!
Hej, ti gaz sírásók, félre innen, félre!
Hitemmel hiszem, hogy Hungária él még:
Hej pribékek, sírba nem teszitek élve!
Szavamban sikolt fel a kies Vágvölgye,
Szavamban mordul fel a Kárpátok tölgye:
Hungária ébredj!
Igazságért kiált a Muraköz síkja,
Fertő tavában a náderdő sivítja:
Hungária ébredj!
Nyögi kövér Bánság bitorlók hatalmát,
Halljátok a Bácska panaszos siralmát:
Hungária ébredj!
Hargita aljáról Csaba unokái
Ott a Hadak-útján jönnek bosszút állni:
Hungária ébredj!!!
És ti mindnyájan, kik vagytok még magyarok,
Akiknek szívében indulat kavarog,
Akiknek a lelke önmagát meglelte
A vérkeresztségben, a nyomorúságban,
Fonódjatok össze e szent imádságban:
„Mi három hegyünknek, mi négy folyamunknak
Keresztre feszített koronás asszonya,
A világosságban akit elvesztettünk,
Most a sötétségben kit újra megleltünk,
Édes mártír-anyánk, ébredj Hungária!”
Aztán fel a zászlót a keresztes zászlót
Emeljük magasra,
Hogy vérünkkel ráírt lángoló betűit
Barát és ellenség mind elolvashassa:
Gyáván nem halunk meg!
Lobog a mi lelkünk izzó érzelemtül,
És ha ez a két kar végbosszúra lendül,
Az oltárra visszük az utolsó csöpp vért
Mi magyar hazánkért, keresztény hazánkért!
…Voltam hirdetője elmúlt ragyogásnak…
Vagyok siratója bús fekete gyásznak…
Magyarok Istene, engedd, hogy lehessek
Vidám harangszója a feltámadásnak!