52. zsoltár – Az álnok elbukik, virul az istenfélő
1 A karnagynak. Dávid-zsoltár.
2 Amikor Doeg, az edomita, Saulhoz jött és így szólt:
„Dávid Achimelek házához érkezett”.
3 Miért kérkedsz gonoszságoddal, hős vitéz,
Miért hogy Isten jámborai ellen,
eszed folyton gazsággal van tele?
4 A nyelved éles, mint a kés,
ámítás mestere!
5 A jó helyett a rosszat szereted,
hazugságot igazmondás helyett.
6 És minden szavadnak örülsz,
amely elhagyja álnok nyelvedet.
7 De Isten örökre lerombol,
mert megragad és sátradból kiűz,
és gyökerestül kiszakít az élők országából.
8 Az igazak látják és megrettennek,
de aztán fölnevetnek:
9 „Ez volt, aki nem Istenben kereste menedékét,
csak vagyonába vetette reményét,
és gazságban volt minden bizalma.”
10 Én pedig mint viruló olajfa
Isten házában,
bízom a vég nélküli igaz Isten
szerető irgalmában.
11 S örökre magasztalni foglak,
mert cselekedtél végre,
és hirdetem, neved dicsérve,
hogy híveidhez jóságos vagy.
⃰A rossz és jó emberek végső sorsáról van szó ebben a költeményben. A téma hagyományos, de a megfogalmazás újra és újra meghökkentő. A rossz elsősorban a nyelv bűneiben fejeződik ki (hazugság, rágalom, megszólás, hencegés), míg a jó alapja bizalom és hit. Az „Istenházában viruló olajfa” nem a templomra, hanem Isten örök otthonára vonatkozik, ahol az igaz ember az élet teljességét eléri.
⃰