Szatmáry István Karácsonyi emlék

Ó zúzmarás december, ó téli szép napok,
Ó hajnali roráték ezüst csilingelése,
Ágyam fölé hajolva madonna-arc ragyog:
Anyám, az égi jóság, szelídség, égi béke.

A Jézuskának írtam akkortájt levelet,
A cím oly egyszerű volt, így: „Csillagos Mennyország”
S karácsony éjszakáján megjött a felelet,
Az égi-légi postát kis angyalok lehozták.

Miről csak álmodoztam, minden valóra vált:
A hintaló… a csákó… a pompás, csillogó fa,
S míg könny tolult szemembe, anyám karjába zárt,
S a sok-sok drága kincsnél jobban esett a csókja.

Aztán a hintalóra kaptam fel: „Gyí fakó”,
S vitt messzi csuda-tájra prüszkölve büszke ménem,
Hol óriás fenyőkről ezernyi kis manó
Szakálla csillogott rám, mint szűzi hó, fehéren.

De jött az Álomtündér… lovamról felkapott
Anyám ölébe vissza, ó százszor drága percek:
A törpe kis manóhad ujjongva kacagott,
Hisz én voltam királyuk, a mesebeli herceg!

*

Feledve rég a csákó… a hintaló… fenyő…
Rég porlad jó anyám is, de ő feledhetetlen…
S te vagy ma, bús december, bús emlékeztetőm,
Hogy egykor dús király én, mily koldusárva lettem.