Sándor Judit: A rab karácsonyfa

Mielőtt megölnétek lassan itt lenn,
négy fal között havasi lelkemet,
én csakazért is sóhajtok mégegyet
s így lehelem ki az életemet.

Én csakazértis sóhajtok mégegyet
szabadon, tisztán, büszkén, boldogan,
az életemet lefogják rabláncok
de a szabad halál még hátra van.

Visszaálmodom magamat egy percre,
amint állok örök csúcsok felett,
így kezdenek peregni halkan, halkan
ágaimról a kis tűlevelek.

Holnapra már nem marad rajtam semmi
csak bolti áru, könnyű cifraság,
így fogom holtan, vádolva hirdetni:
– az én életem nem játékos élet
s a havason, ahol a fenyők élnek
fenségesebb, ünnepibb a világ!