Czóbel Minka: Ikarus
I
Ragyogó reggel. Görög tájkép. Az átlátszó kék tenger felett sziklapart, fényes, sötét levelű babérok, s hamvas ezüstös olajfákkal. Kék ég lapjáról leválva egy páros márványtemplom vakító fehérsége.
EGY HANG
A föld kicsiny volt néki. Forró v ágya
A naphoz vitte. – Nem volt hozzá szárnya!
Csak ismét visszahullott sáros földre,
Megcsúfoltan, szétzúzva, összetörve.
II
Négy órakor délután. Városi mulató hely. Józan sivár napfény. A harmat nélküli, lankadt, de buja zöld gyepen, étel kosarak, maradékok, törött boros és sörös üvegek. Egy keringő leverően-víg hangja hallatszik. Kirándulók serege. Széles zsíros arcok, önelégedett ravaszos mosollyal. Mind fáradt, s kissé részeg, de egy se mámoros.
A TÖBBSÉG
Ki földön jár, az óvatosan járjon,
Az égre nézni rossz, nem jó az álom,
Leghasznosabb a józan szürke élet,
Lidérc-tüzek a csillogó eszmények.
III
Aranyban úszó alkonyat. Egy hegyen. A napimádók serege. Fehér köntösökben, kitárt karokkal fordulnak a búcsúzó nap felé. Alakjaikat elözönlik a fényhullámok. Mindenik arcán mélységes áhítat, s némelyek szemben a teljes boldogság extázisa.
NÉHÁNYAN
Hát tudjátok ti mi a fény, az álom?
Boldog halandó egy volt e világon.
Ha összetörte irigyen a végzet!?
A napba mégis közelebbről nézett.