Hérits Antal plébános, tábori lelkész

Született Zala-Egerszegen vagyonos szülőktől. Édesatyjának jelszava és elve lévén: „annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz”, éltében legfőbb törekevése vala, gyermekeinek alapos, széleskörű műveltséget és nevelést szerezni és biztosítani, s ebben célját szerencsésen el is érte, mert Antal fia majdnem valamennyi európai nyelvet szóban és írásban tökéletesen bírja. Gimnáziumi tanulmányait Varasdon végezvén, 1842-ben a zágrábi papnöveldébe lépett s oly kitűnő előmenetelt tanúsított, hogy az akkori püspök, a későbbi híres bíbornok, Háuik őt teológiai tanulmányia folytatása a tudor rang elnyerése végett a központi papnöveldébe Budapestre küldötte.
Itt érte őt 22 éves korában s tanulmányainak vége felé az 1848-iki nemzeti mozgalom. Az egyetem termeiben lejátszódott jelenetek, a hazatérő felelős minisztereknek s a bécsi tanulóknak lelkes fogadtatása, Vasvárynak a múzeum csarnokaiban mondott lelkesítő beszédei a papnövendékek szíveit is hazafias lelkesedésre hangolták; a hazafias lelkületű tanárok saját kezeikkel tűzték fel a nemzeti kokárdákat a növendékek melleire, óvatosságra intvén s idő előtt befejezvén a tanévet, hazabocsájták őket. De Hérits, mint szívben, lélekben magyar, nem térhetett vissza Zágrábba, mivel Horvátország Jellasics alatt már nyíltan fellázadt Magyarország ellen.
Az akkori tanulmányi felügyelő – a későbbi veszprémi püspök, dr. Kovács Zsigmond – magához hívatá Héritset s megkérdezte tőle: nem-e volna kedve valamelyik magyar püspöki egyházmegyébe átlépni? annyival is inkább, mivel elöljárói igen melegen ajánlanák őt.
Hérits csakhamar kész volt az igenlő válasszal s a győri egyházmegyét választá és 1848. aug. 28-án Deáky címzetes püspök által felszenteltetvén, első állomására a Totisz mellett levő Szomódra küldetett, ahová a komáromi nehéz ágyúk bömbölése elhallatszott s ahol a küzdő felek győző és vert hadai naponkint megfordultak. A szerény falusi magány sehogy sem illett bele ezen zajos, háborús életbe, mely a Budapesten fellelkesített fiatal lelkészt csak jobban ösztönözte arra, hogy segítségére menjen küzdő és haldokló testvéreinek.
Így telt el az 1848–49-iki tél. 1849 tavaszán Guyon hősies kirohanása által Komárom vára felszabadítatott az osztrák cernirozó hadseregtől, mely futásában magával ragadá az ó-szőnyi plébánost is s az így megürült s minden nyomornak kitett ó-szőnyi plébánia ellátására Hérits rendeltetett a győri püspöki hatóság által.
Mint ó-szőnyi helyettes plébános és a gróf Eszterházy Pál honvéd századához beosztott tábori lelkész élte át a nehéz napokat június, július, augusztus és szeptember hónapokban egész Komárom kapitulációjáig, midőn is ő tartá az utolsó magyar tábori misét a vár falai előtt és mondá ama nevezetes beszédet, melyben a hősök szíveit előkészíté a közelgő nagy eseményre, a vár átadására, Isten akaratának jelentvén ki azt, ki a magyar nemzet sorsát atyai kezekkel vezeti, s aki a szabadság és felvirágzás korát ismét meghozza a magyar nemzetnek.
Valóban nehéz, de dicső feladata volt itt Héritsnek! Kolera, tífusz és egyéb kórházi ragályos betegségek ezer veszélyei között, mint vigasztaló, bátorító angyal, az egymás iránt ellenséges indulattal bírók között, mint békebíró járt-kelt naponkint. Klapka tábornoknak rendkívül nehéz követelései, melyeket ő a hadseregtől kívánni kénytelen vala, s a legénység hősi elszántsága, mellyel ezen követeléseknek megfelelni kívánt, naponkint megtöltötték a kórházakat, s 20–30 halottáldozatot kívántak. Mily nehéz, mily veszélyes és fárasztó volt itt a tábori lelkész állása, hozzá még az elpusztított ó-szőnyi plébánia ellátása is, elképzelhető. És Hérits rendületlenül állott rendkívül nehéz hivatalában, mint az önfeláldozás, hazafiság és lelkészi kötelmek teljesítésének ragyogó példája. Hértisnek – becsülettel megfutott életpályáján – sok szép hazafias és egyházi érdemei vannak, de legszebbek és legnagyobbak azok, melyeket a nehéz komáromi napokban szerzett, rendkívüli szolgálatokat tevén a hazának s az emberiségnek, s melyeket azért ember soha, s csakis az Isten jutalmazhat meg.
Komárom átadása után Hérits – rendkívüli szolgálatainak szomorú jutalmául – mint politikai kompromittált egyházi főhatósága által száműzetett, s minden hivatal nélkül, majdnem egy évet töltött a szülői házban, ami mélyen érző édesanyját sorvaszó halálba kergette. Haynau bukása után ugyanazon püspök – Karner Antal – az atyai szeretetnek legmelegebb szavaival szólítá őt az egyházi szolgálatra, s mint plébános helyettest Magyar-Kimlé-re, a lelki beteg plébános mellé rendelte.
A nyugalom a hazában helyreállt, és Hérits az egész önkényuralom alatt mellőztetett, de az ő nemes lelkét ez a méltatlan mellőzés nem törte meg, nem esett kétségbe; bízott a szebb, a boldogabb jövőben; 1857-ben nyerte el a cinfalvi plébániát, hol áldás és szeretetben Isten s az emberiség javára jelenleg is működik. Nagy érdemeinek jutalmául három ízben egyhangúlag választották meg országos képviselőnek, s a király ő felsége Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki; s mint biztos forrásból tudjuk, Trefort miniszter őt akarta a szarajevói érsei székre emelni, de ő szerénységében kitért e legmagasabb kitüntetés elől.
Ez is jellemzi nemes lelkületét. Ilyen a paphonvéd!