A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [ XI. A vármegyékről]

Hajdanta a magyar közélet nevelő iskolái voltak a magyar vármegyék. Zala zöldasztal szülte Deákot, Zemplén Kossuthot, Kazinczyt, Andrássyt, Szilágy: Wesselényit, Borsod: Pálóczy Horváth Lászlót, Szemerét és a többieket, kiknek neve egy-egy kiszakított darab hazánk történetéből
A megyei intézmény szabadságán és épségén nyugodott mindig a magyar alkotmány. És ez a kölcsönhatás egészen természetes. Mert azok, akiknek erejét a vármegyék küzdelmei acélosították meg és akiknek lelki világát betöltötte az a tiszta hazafias szellem, amely ez öreg házakban kiolthatlanul égett, lassanként kinőttek a szűk municipális keretből és az ország vezérei lettek. Az ország vezérei és egyben a magyar alkotmány rendíthetlen támaszai. In asperis et prosperis. Jó és rossz időkben egyaránt.
Amíg nyitva voltak az öreg vármegyeházak tanácskozó termei: addig volt magyar szabadság. Ha az utolsót is megtörte az önkény és nehéz kapuja csikorogva becsukódott: úgy elalélt és lassanként megszűnt pihegni a nemzet. De nem örökre. Mint a tavasz leheletére kipattant a rügy, zöldül a fű és előbúvik a sötét földből a kis piros katicabogár: úgy érezték meg mindig a magyar vármegyék a nemzeti élet szabadságának első lüktetését. Megérezték és kivették mindig a nagy és keserves terhöket a magyar nemzeti állam megerősítésének nehéz munkájából.
Egy államra sem lehet veszélyesebb irány: mint a túlságos központosítás. A régi nagy, hatalmas bizánci császárságban minden erő, minden hatalom az ország szívében, Konstantinápolyban ömlött össze; a vidék megszokta a központból jövő parancsnak engedelmeskedni, ellenállást nem ismert, vak eszközzé, gyenge bábbá vált a mindenható Caesari hatalom kezében. S az eredmény, hogy egy erőszakos, barbár nemzet, amely az ország szívére reá tette a kezét: ezzel parancsolt az egész Bizáncnak, mert a központi hatalom nyomása előtt feltétlenül meghajolni mindenki szokva volt.
Miért hozom fel ezt a példát? Mert minálunk is divatos politika volt a központ érdekében gyengíteni azon intézményeket, amelyek a nemzeti szabadság biztosítékai
Hiszem, hogy ez a politikai irányzat egyszer s mindenkorra lejárta magát!
Hiszem, hogy alkotmányunk biztosítékait nem száraz szabályokban, papiros jogokban: hanem az intézmények megerősítésében fogjuk keresni és feltalálni. Aki a magyar vármegyét erősíti: az a magyar alkotmányos királyság legbiztosabb talpkövét rakja le.
A magyar vármegyék legnagyobb része átérzette ama kötelezettségeket, amelyeket egy évezredes történelmi hivatás reájuk rótt.
Nehéz napokat éltünk át. Vajha úgy lenne, hogy a mi elmúlt: az egy többé vissza nem térő rossz álom; és adna az Isten a vármegyéknek és veleegyütt szegény hazánknak boldogságot, jobb jövőt!

Harminc év 1877–1907; A „Budapest” újság jubileumi albuma; írták a „Budapest” volt munkatársai (az írás szerzője: Mezőssy Béla, földművelésügyi államtitkár: A vármegyékről.)