Reményik Sándor: Vándorló város

Ez a város most vándorol,
Földje folyvást remeg,
Vonulnak utcahosszat benn
Szomorú szekerek.

Nehéz, megrakott szekerek
Utcahosszat vonulnak…
Az égen hullnak csillagok,
Napok bealkonyulnak.

Ki erre költözik, ki arra,
Más utca szélire,
Ki csak a szomszéd faluba,
Ki – világ végire.

S reméli mind, hogy visszajő
És mégse hiszi tán, –
A hontalanok trénje ez
A háború után.

Ezt a város most vándorol,
Nyomán por kavarog,
S ez istenverte népnek bűne nincs,
Csak az, hogy magyarok.

E bujdosók szemében fagyott könny,
Szívében szörnyű átok,
Fáj itthagyni száz emlék szent tanyáját,
Rokont és jó barátot.

Szikkadt ajkuk még csókot nyom
Utoljára a rögre, –
Nehéz, megrakott szekerek
Vonulnak dübörögve.

1919. október 16.

Végvári: Segítsetek! Hangok a végekről 1918–1919