Bujdosó Rákóczi - Kuruc költők

Kiállott Rákóczi
A munkácsi sáncra,
Reá támaszkodék
Pántos pallosára.
Reá támaszkodék
Pántos pallosára, –
Reá rivalkodék
Az rézdobosára:

„Dobosom, dobosom,
Udvari dobosom!
Most néked megmondom:
Ne azt verd, hogy: Mars, mars!...
De azt verd, hogy: Rajta!
Ördög nyúzza az anyádat –
Ne úgy verjed a dobodat!

Ne úgy verjed, mint eddig:
Isten tudja, hogy lesz, mint?
Hanem úgy verjed: Rajta!
Rajta, rajta, rajta!

Úgy verd: a föld rengjen,
Ég is visszazengjen,
Aki él meghallja, –
Sőt azt is ki halva
Fekszik felriassza:
Rajta, rajta, rajta!
Én híres vezérim:
Bottyánom, Bercsényim,
Pekrym, Bezerédy,
Kik vagytok vitézim:
Rajta, rajta, rajta –
Utolsó nagy harcra!”

– Halálos nehéz köd
Mindent búsan béföd;
Jobb is, ha nem látja:
Mert csak a szive fájna –
Tán meg is szakadna...
Dobos már dobolhat,
Rákóczi unszolhat:
Rajta, rajta, rajta!...

A tábor, a tábor,
Zászlóit lehajtja
A majtényi páston, –
Szegény kuruc tábor...
Hajh Károlyi Sándor!

„Hajh, Károlyi Sándor,
Károlyi Sándorom!
Hová lött, hová lött
Az én szép táborom?
Most rejá kérdelek:
Felelj meg érette!
Kénszerítlek letött
Hétszeres hitedre;
Valld bé, ne is tagadd:
Eladtad jó urad!

– Ugy lészen még dolgod
Néked, mint Júdásnak;
Bosszút áll, nem hagyja,
Igaz maradékja
Hív esze Tamásnak
Nagy Bóné Andrásnak,
Meglásd csak, meglásd csak!

„Nem kérem én országom,
Inkább világgá bújdosom.
Úgy is tudom már:
El köll mennem már!...
Kovácsom, kovácsom,
Udvari kovácsom
Fordítsd meg a patkót
Hódos paripámon,
Az elejét hátra,
Ne forduljon vissza
Szép Magyarországra!

„Két országom, népem:
Vitéz magyar, székely,
Az Isten megáldjon!
Patak istenhozzád. –
Német már a gazdád!

Isten hozzád Munkács:
Engem többé nem látsz,
Legkedvesebb várom!...
Édes hazámot
Szép Magyarországom
Már többé nem látom, –
Már többé nem látom.”

„Eljő még az idő,
Szegény Magyarország –
Megátkozod te még
E keserves órát!...
Idegen nemzetnek
Be súlyos a járma!
Régi vezéreknek
– Tulajdon véreknek –
Sírva néz utána,
Sírva néz utána...

„Szeret Magyarország,
Óhajt Erdélyország.
S hóltig szán, hóltig bán, –
Még a gyermökök is,
Tudom visszakíván!

Mikor rég elmentem:
Visszasóhajtotok!
Mikor rég meghóltam,
Akkor is sirattok,
Haló porombúl is
Feltámasztanátok, –
Összeszednétek még
Porhanyó csontimot!...”

„Amerre tenger zúg,
A merre a szél jár,
Csillag lehanyatlik, –
Ott nyugszom meg én már.”

– Be szomorúan szóla
Rákóczi rézdobja,
Nem mondja már: Rajta!
Rajta, rajta, rajta!...
Hanem azt dobolja,
Messzéről zokogja:
„Szülőföldem, bölcsőm,
Te bús Magyarország!
Immár istenhozzád,
Immár istenhozzád!"