Petőfi Sándor: Bánk bán

Ügyefogyott király volt az
A második Endre,
Papucs alatt szuszogott az
Isten-teremtette;
Felesége tartotta az
Ország gyeplőszárát,
Őgyelgett is ám a szekér
Majd tüled, majd hozzád.

Gyönge kéz az asszony keze,
Nem való kormányra,
Hát ha még a gyöngeségnek
Gonoszság a párja!
Endre király, gonosz asszony
A te feleséged,
Szíve gonosz, neve Gertrúd,
Születése német.

Gertrúd a jó magyarokat
Kutyába se vette,
Hivatalrul, méltóságrul
Le-letevegette,
A helyökbe meg a maga
Peretúlyát rakta,
Maradtak vón, vesztek vóna
ott a hazájokba’!

Ilyen sértést szenvedtenek
A nagy uraságok,
A szegény nép meg szenvedett
Húzzavonjaságot,
Szenvedett az istenadta
Árva magyar népe,
Mint a Krisztus a keresztfán,
Olyan volt a képe;

Úgy fizette a sok adót,
Hogy a szeme dűledt,
Nem volt irgalom számára,
Nem volt könyörűlet.
A királyi udvarból ily
Nyájas szavak jöttek:
„Dolgozz paraszt, dolgozz, fizess,
Azután dögölj meg!”

Néhányan az efféléket
Megsokallták végre,
Szövetkeztek rettenetes
Összeesküvésre,
Azt mondották: „Söpörjük ki
A királyi házat,
Annyi benne a szemét, hogy
Igazán gyalázat!”

Csak Bánk bán, a nádorispán
Tartóztatta őket,
Nem remélt-e sikert? vagy tán
Remélt jobb időket?
De mikor a feleségét…
Iszonyú történet!…
Hogyan kezdjem? hogy végezzem?…
No jaj neked, német!

Bánk bánnak a feleségét
A királyné öccse
Erőszakos lator móddal
Megszeplősítette.
Szép az asszony, ifjú és jó,
Asszonyok virága!
S eltiporva, beledobva
Fertőzet sarába!

„Föl, barátim!” ordít a férj
Kínja nagy voltában,
„Lelkemen a bosszúállás,
Kardomon halál van;
Föl, barátim, egyenesen
A királyi házba…
Királyi ház? bordélyház és
Zsiványok tanyája!”

És bementek egy csoportban
A királyi lakba,
Ott a német urak éppen
Dőzsöltek kacagva,
Akkor is, míg a magyarnak
Borát, étkét falták,
A szegény magyar nemzetet
Veszettül csúfolták.

Megálltak ám a magyarok
A ház közepében,
Mindenkinek egy-egy mennykő
Villogott szemében;
Meg is hökkent a németség
Egy keveset ekkor,
Aki ivott, gégéjében
Ecetté vált a bor.

Kezdte pedig a beszédet
Mag’a nádor, Bánk bán,
Királynénak s udvarának
Jó estét kívánván:
„Jó estét, jó mulatságot,
Fölséges személyek…”
A királyné: „Mit akartok,
Hívatlan vendégek?”

„Azt azonnal tudni fogod,
Nem soká váratlak,”
Felelt Bánk bán, „elbeszélem
Neked s ez uraknak.
Tiszteletet parancsolok!
Mert nemzet áll itten,
Egy megbántott nemzet és a
Bosszúálló isten.

Mi vagyunk a vendégek itt?
És nem ti lennétek?
Ti vagytok itt a hívatlan
S hálátlan vendégek!
Befogadtunk titeket, s ti
Kivertetek minket,
És eszitek és isszátok
Testünket, vérünket.

De csak ették… mert ez az
Utolsó falattok,
Ami most van szájatokban,
Ettül megfulladtok!
Először is te halsz meg, te
Gertrúd, német szajha!
Te királyné s kerítőné
Egy személyben!… rajta!”

Bánk bán kardja a királynét
Át meg átaljárta,
S magyarság a németséget
Hányta mind kardjára.
Aki bírta, megszökéssel
Életét elorzá;
Meghalt, aki nem szökhetett…
Kitisztult az ország!