Erdélyi József: Ünnep reggel

Tavasz van, vasárnap,
húsvét, ünnep, reggel,
megborotválkozik
ilyenkor az ember.
Jó hogy feltalálták
ezt az új borotvát, –
nem szerettem soha
azt a régi fajtát.

Nem szerettem soha
azért nem s vettem.
Olyan szörnyü szerszám,
kényes és kegyetlen.
Elég volt belőle
nekem réges régen,
gyermekkorom első,
zsenge idejében…

Tavasz volt, vasárnap,
húsvét, ünnep, reggel. –
Gyenge volt még akkor
ez az egész ember,
gyengék voltak akkor
még ezek az ujjak…
Apám borotvát fent,
én fogtam a szijjat.

Tartottam a szijjat,
lábamat megvetve,
míg apám a fényes
borotvakést fente.
Nagyot húzott rajtam,
ahányszor lenyomta,
ahányszor a vaskót
a szijjon megvonta.

Ó hogy erőlködtem!
Minden inam-izmom
feszült hogy kezemből
a szijj ki ne csússzon, –
a tarisznya vásott,
nyakbavető szíjja…
Hogy sirni nem kezdtem,
bizony kevés híjja…

Tavasz volt, vasárnap,
húsvét reggel akkor,
tündértáncot táncolt
a napfényben a por.
Ugy szerettem nézni
a porszemek táncát,
az ablakról dűlő
egyenes fénypászmát. –

Gyermekkori emlék,
tavaszi fénypászma,
ragyogj életembe,
mint homályos házba,
tündököljön benned,
mint megannyi porszem,
minden napom, minden
órám, minden percem!…

1931