Veres János: Feltámadás

Isten vagy sors – én nem tudom már –
azt akarja, hogy mégis győzzek,
s visszavarázsol mester-kézzel
megvert futóból dacos hősnek.

Keményen álljak? Állok is, lám,
szétvetett lábbal, csorba karddal,
jöhet a sárkány, jégverés is,
nem kell már pingált mentőangyal.

Koponyám kemény – bogár, virág,
madarak, bokrok, Gömör dombja!
Növeszti már a cserfa ága
leveleit a homlokomra.

Szólít a mező, hív az erdő,
párducvér cseppje kering bennem,
aranysörényű, izmos pejló
feszül futásnak szép szívemben.

Erős vagyok, mint soha eddig,
már ne reszkessen értem senki.
Bár elmegy erdőm ébresztője,
varázskorsaját itt felejti.

Madárrá válik, kék madárrá,
mese-lánnyá, s messze röpül.
De visszajön! S e gyönyörű hit
egy percre se hagy már egyedül.