Kozma Andor: Petőfi szobránál

Az égen szürke, télies ború –
Petőfi szobrán mennyi koszorú:
Ünnep van. Ím, ez oltáron mutatja
Hívők babér- és virág-áldozatja.

Szemembe tűnik a legjobb helyen
Egy koszorú, szalagja vér-selyem.
Petőfinek ezt a munkások adják,
Kik érted küzdnek, szent Világszabadság!

Meghatva nézem épp a koszorút.
Kicsinyes gáncs itt eszembe se jut.
Fehér és zöld szín hol van? – ezt se kérdem.
Fájó hiány, hanem a munka – érdem.

„Munkás” – mindenki az, ha dolgozik.
És méltóul csak munkás áldoz itt.
Hazafiság! Szabadság! – Mind hazugság,
Ha nem a munkánk vívja ki a jussát.

Akármi sorsban jó munkás ha vagy:
Hazádért küzdesz. Csak a munka nagy!
S ki e hazában dolgát jól csinálja:
Mind a világszabadság katonája.

Hazánk szabadságharca egyre foly.
Honvédeink: a munkás hangyaboly,
Mely vér helyett ma ontván verejtékit,
Dicsőbb jövőt sürögve alkot, épít.

El az oltártól, henye szavalók!
Ide valódi munkások valók.
Pöröly vagy ész a szerszám – nem különbség.
A dolgozók e szobrot mind köszöntsék!

Ünnepre, munkás!… E szobor alatt
Ragadjon égig egy szent gondolat:
A munka minden!… A nemzeti nagyság,
Magyar dicsőség és – világszabadság.