Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében /XIV. rész/

– Máriakönnye (Vodica) –

Bácskának legjelesebb búcsújáróhelye a Baja melletti Vodica, megmagyarosított alakjában Máriakönnye. A vodicai kápolna és kettős szent kút misztikus voznási körébe nemcsak a római katolikus magyarok, németek, bunyevácok, sokácok, hanem a görögkeleti szerbek is beletartoznak.
A kegyhely keletkezéséről több szép legenda él a bácskai nép ajkán. A magyarok úgy tudják, hogy valamikor egy Mária-kép függött ezen a helyen, és egy vándorlegény pihent meg alatta. A legény éppen szegénységén, nagy árvaságán sóhajtozott, amikor úgy érezte, hogy vízcseppek hullanak karjára. Nem tudta mire vélni a dolgot, mert eső nem esett. Körülnézett, hát úgy látja, hogy a Szűzanya siratja őt, és annak szeméből hullottak könnyek. Mária meg is szólalt, hogy a forrásból merítsen vizet. Forrást azonban nem látott sehol sem, de azért lehajolt, és ím csodák csodájára, Mária könnyeiből forrás fakadt. Megmosakodott benne s egészen megújult a lelkében. A szerbek szerint ezen a vidéken valamikor egy magyar és egy szerb diák vándorolt. Az úton azonban farkasok támadták meg őket. A közelben egy magas fán a Szűzanya képét pillantották meg. Máriához fohászkodtak és sikerült is megmenekülniök. A fa alatt két forrást találtak egymás szomszédságában. Elhatározták, hogy ezt a helyet – mindegyik a maga vallása szerint – Szűz Máriának fogják szentelni. Csakugyan azóta is az egyik forrás körül a katolikusok szoktak ájtatoskodni, a másikat pedig a görögkeletiek tartják nagy tiszteletben.
A lényeges az – és ezt az egyházi följegyzések is igazolják –, hogy a kultusz a XVIII. század folyamán alakult ki, és a XIX. században virágzott ki, éppen akkor, amikor kint a művelt világban ellenséges áramlatok fenyegetik az Egyházat. Vodica és a hozzá hasonlatos igénytelen kegyhelyek azonban megőrzik és korunkba is átmentik a vallás karizmatikus bensőségét, a régi keresztény évszázadok heroikus bizalmát, fenséges egyszerűségét.
A vodicai búcsú kultikus egységében, lelki szimfóniájában szelíd összhangban egyesülnek a soknépű Délvidék színes, sokszor ellentétesnek tetsző változatai.
A kápolnát a bajai franciskánusok gondozzák ma is. Ismeretes, hogy a bajai klastrom a régi Kapisztrán-rendtartományhoz tartozott, és az északabbra vándorolt bunyevácok lélekgondozásának hosszú időn keresztül egyik főcentruma volt. Tudvalevő az is, hogy a bunyevácok a ferencesek patriarkális teokráciájában valami bensőséges, vallásszentesítette törzsi közösségben éltek. Barátok vezették őket Mózesként új hazájukba: Magyarországba. Ez a franciskánus hatás a bunyevác életalakításra ma már természetesen nem annyira egyetemes, de még mindig közvetlen és bensőséges. A meleg színekben ragyogó: Mária módjára ábrándozó, Mártaként munkálkodó bunyevác léleknek ősi vallásos élményforrása a vodicai búcsú. Kalocsa, Baja, Szabadka vidékének részben már elmagyarosodott bunyevác népe főleg Mária-ünnepeken megtér a búcsúra: egyrészt, hogy megtisztelje őseinek hagyományait, másfelől pedig, hogy ő maga is évről-évre erősödést merítsen, megújuljon.
Mennyi mindent megőrzött a vodicai búcsú, a régi vallásos élet megszentelt életöröméből, boldog teljességéből! Eladó lányok jönnek kelengyéjükkel, hozományukkal: nyaklánccá fűzött aranypénzzel, hogy a Szent Szűz oltalmában, az ő sugallata szerint itt a búcsún rátaláljanak életük társára. Valamikor messzebb vidékről is idejöttek esküvőre. Az idősebb búcsúsok is virrasztás közben olykor-olykor táncra kerekednek, hogy így járjanak a Szűzanya kedvében. Nem kell megbotránkoznunk, hiszen Dávid király is táncra perdült örömében a frigyszekrény körül.
Északról terjedő habsburgi-német kultusznyomokra utal a kegykép, a XVIII. században annyira közkedvelt és a törökökön nyert nagy keresztény diadalra emlékeztető Mariahilf-kegyképnek változata. Vodicát egyébként nagy számmal keresi föl a vidék németsége is. Legendáikból kitűnik, hogy a kissé józan bácskai sváb lelket is mennyire magával ragadta a kegyhely középkorias levegője.
A szerbek búcsúja, Urunk színeváltozásának ünnepén, ónaptár szerint augusztus 18-án volt. Nagy számmal jöttek Bácskából, Bánátból, Szerémségből, Baranyából, Sót Szentendréről is ortodox búcsúsok. Az istentisztelet után a fiatalok felálltak a kólóhoz, mely a pópa intésére kezdődött meg. A legények ilyenkor a kiszemelt leánynak almát adtak, amelybe rendesen egy szál virágot tűztek. Ha a leány elfogadta az almát, az azt jelentette, hogy szívesen veszi a legény közeledését. Az öregek meg a forrás körül vigadoztak.
A magyarság különösen a szegedi és szabadkai tanyákról keresi fel, főleg Pünkösd napján a kegyhelyet.
Vodica hivatása ma is a régi: a népi különbséget és történelmi változásokat összebékítő keresztény-paraszti közösségtudatnak, ennek a Szent István örökségéből táplálkozó magasztos magyar feladatnak építgetése.