Vörösmarty Mihály levele – feleségének, Csajághy Laurának
A Szózat, a Csongor és Tünde költője 43 éves korában ismerkedett meg barátja, Bajza József feleségének húgával, az akkor 17 esztendős Laurával. A szerelem fellobbanása „egy pillant műve” volt, s a némi huzavonával megkötött házasság a költő élete végéig szerető élettársat és meleg otthont jelentett. Az első levél a szerelem kezdetét, A merengőhöz korszakát jelenti, amikor a csodás költeményt nászajándékul nyújtotta át mátkájának. A második a szabadságharc bukását követő szörnyű hónapokat s a családjától távol bujdosó költő fájdalmát, kétségbeesett tépelődéseit, az életből való teljes kiábrándulását idézi, szinte a későbbi nagy versek – a Setét eszmék borítják… és az Előszó – megrázó erejével.
1.
1843. szeptember 13. hétfő reggel.
Édes kis nőm!
Tudom, hogy két napja vagy inkább két éjjele, hogy nem láttalak? Oly különösen vagyok nélküled, mintha valami hibáznék belőlem. De most erről sokat nem írhatok, csak azt adom tudtodra, hogy (amennyire Nélküled lehetett) tegnap kellemes helyen, jó társaságban, a legszebb időben egy igen jó napot töltöttem. A Nyitrán és Vágon csónakáztunk le szép holdvilágnál. Legalább csak ekkor lettél volna velünk. Mellettünk egy más csónakban folyvást szólt a zene. Mennyei este volt! De a vadászat! sajnáld szegény férjedet, semmit sem lőtt; de ez neked nem baj; mert téged éppen úgy szeret, mintha legjobban vadászott volna. Szalonka elég volt; de oly szilaj, mint te egykoron voltál: egy sem akart illetőleg bevárni.
Ígéretemet megtartom. Küldök Lajos által sült halat, de nem kicsit, hanem jókorát, s nem is egyet, hanem kettőt. Csókollak mindnyájatokat
Vörösmarty
Ui. Holnap Kömlődre várnak. Ne felejts hozni, mit Lajos mond, s öt darab szivart a kisebb ládából, melyet ismét gondosan elpakolj; mert már kevés van.
2.
1849. november eleje
Kedves Lórikám!
Aggodalmas leveled igen elszomorított. Óhajtanám, hogy bajaim súlyát egyedül hordozzam, s hogy Te mind inkább törekednél magadat megnyugtatni sorsom felett, bármi legyen is az. Tudod, nem tettem egyebet, mint mit tenni szoros kötelességemnek tartottam: tanúja inkább, mint vezetője a politikai mozgalomnak; egyedüli vétkem az lehet, hogy az események ellenünk fordultak. Üzened és írod, hogy minél előbb bemenjek. Szegénykém! a börtönben nem sok gyönyörét élveznéd látásomnak; úgy hiszem, oda bemenni elég lesz az utolsó napokban is, míg a határidő le nem jár. Legalább addig szabad napom van rólatok gondolkodni. Különben is igen gyanús előttem, hogy még egy követ felett sem hoztak ítéletet. Ismerem az embereket, kikkel dolgom lesz. Ők most véletlen szerencséjükben egyedül szeszélyeiktől vezéreltetnek, s szeszélyeiktől embertársaik élete, becsülete, szabadsága függ.
A férfias, erejében biztos győzőnek nagylelkűségét hiába fogd nálok keresni.
Kedves Lórikám! Reád most sok gond vár. Szívedre kötöm magadért, gyermekeidért s megnyugtatásomért, hogy helyzetedről komolyan és jó előre gondoskodjál. Ha e hónap végéig be nem mehetnék (mit nem remélem), vagy bemenvén, Tőled hosszú időre el lennék zárva, nem marad egyéb számodra, mint fölösleges holmidat eladni, s anyádhoz vagy öcsémhez kiköltözni. Könyveimből saját munkáimat minden kiadásban tartsd meg. Keresd elő a szerződést is. Ez még talán 1850 után (addig vannak munkáim eladva) némi jövedelmet adhat. Lear fordítását, egyéb töredék irataimat (a kiadatlanokat) jól bepakolva s nevem rájegyzésével jó lesz minél előbb átaladni. Minden egyéb haszontalan iratot elégethetsz. Titkos irataim sosem voltak; de nem szeretném, ha bármi irataim között is tiszteletlen kezek turkálnának. December közepéig, úgy hiszem, intézkednek: azonban a könyveket s iratokat, miket meg akarsz tartani, még novemberben biztos kézbe kell adnod. Ha ezekkel rendben lész, nyugodtabban várhatod be a kimenetelt.
Ha szerencsésen kikeverednénk a bajból, már helyet is néztem ki számunkra. Egy jó emberem megígérte, hogyha árendálok, száz holdat megszántat első évben számunkra. Ez roppant segítség volna. Különben alig merek jövőnkre gondolni. A legjobb esetben is nyomor az, mi ránk vár saját hazánkban; de ezt talán lesz erőnk békével tűrni, ha Isten szerencsésen megtart bennünket. Szegény kis Béla, hallom, ismét beteg; de immár jobban van. Anyai gondodba ajánlom, ha meg nem volnék győződve, hogy őrködöl felette.
Édes kis Nőm, még sokat kellene írnom; de igen komor hangulatban vagyok, nem akarlak Téged is lekomorítani, csak Isten Neked erőt adjon eltűrni sorsodat, csüggedetlenül őrködni magad, s gyermekeid felett; úgy én is nyugodt leszek, s hiszem is, hogy aki annyi szenvedést túlélt, eléggé edzve vagy helyzeted bajaival s nehézségeivel megküzdeni.
Elfeledtem írni, hogy idevártalak; de te hihetőleg nem értettél. Tíz nap múlva, remélem, Pesten látjuk egymást.
Addig is, Kedvesem, Isten tartson meg kis gyermekeiddel együtt. Csókollak, édes kis Nőm, kis faimmal együtt. Mondd meg neki, hogy meggyógyuljon, mikorra hazamegyek. Csókollak,
szerető férjed
Vörösmarty Mihály
