Babits Mihály – feleségének, Török Sophie-nak
Budapest, 1941. április 5.
Édes Egyetlen Csacskám,
nagyon megörültem levelednek, egész boldoggá tettél vele. Ahogy elgondoltad, felelek is rá ezennel, s majd személyesen átadom a választ. Ez nem olyan soká lesz, mert már szombat reggel van. Nem mintha (szokásom szerint) két napig halogattam volna az írást, hanem leveledet kaptam meg nagy késéssel. Ildikó nem jó posta. Csak tegnap este, mikor már sötétedett és küldtem már haza, mert nem akartam, hogy sötétben menjen –, akkor jutott eszébe, hogy „anyu írt neked, egészen kiment az eszemből”.
Remélem, kicsikém, jól érzed magadat, dacára a háborús izgalomnak, s a rossz híreknek, amelyek engem egy kicsit aggasztanak is, részben a vonatközlekedés, részben a szerb határ közelsége miatt. Épp tegnap este beszélgettünk erről Tivadarral, találgatva, nem marad-e le a Margot előadása? Edit már a lakásunkra is telefonált, hogy nem érkeztél-e meg? Én sajnos, nem valami jól töltöttem ezt a két napot. Mintha hirtelen valami pokol szakadt volna rám, meg az én viszonyaim között is szokatlan rosszullét, 39 ºC-os láza, és kívülről ezek a rettenetes, fantasztikus rossz hírek! Még szerencse, hogy szanatóriumban voltam! De most már minden rendben van, jobban vagyok, sőt (megint az én viszonyaimhoz képest) egészen jól, s mire te visszajössz és ezt olvasod, minden rendben lesz. Ildikó mindkét nap itt volt nálam egész délután, s általában kedvesen vigasztalt.
Szegénykém, borzasztóan sajnállak, hogy még ezt a kis utazásodat is bántotta a világpolitika, ilyen időket élünk! Remélem azonban, mégis jó volt egy kis kiruccanás és változatosság, és jókedvűen jössz haza. Képzelheted, mennyire várlak, kedves egyetlen kicsikém, tudod, milyen tehetetlen vagyok nélküled, és milyen boldog vagyok, mihelyt hazajössz. Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm leveledet, muszáj befejeznem, elfogy a papír, a tinta –, és a toll kapar. Millió csók
Mihályodtól