Illyés Gyula: Michelangelo a tanítványaihoz

Arcunk-torzító gyötrelemmel
vajúdja ki véső kezünk a Szépet.
Az asszonyoknak csak merengniök kell
s tündököl anyagukon már a Lényeg:

az embermívű Összhang! Pillanatra?
Vagy esztendőkre csak? S romolhatóan?
Óh halhatatlan kő! Egy villanatra
boldogítanál csak hús-vér karomban!

Kontár szavalat, hogy csak adni, adni:
ez a művész-vágy! Kapni, kapni, kapni:
munkám ezt szomjúhozza ezt – ígéri!

Két lény vagyok! Szörny-módra. Boldog asszony:
alig várom, hogy bennem megfogamzzon,
mit majd világra kínlódik – a férfi!