Dutka Ákos: Meotis leánya

Emlékszel-e, Magda? Elmúlt ezer éve…
Igriced voltam, – emlékszel-e rám?
A Don tövin akkor orgona nyílott,
S te voltál a legszebb meotisi lány.
Fekete hajadba gyöngyös koszorú volt,
Borostyáninda a homlokomon…
Emlékszel?… akkor a vőlegény is voltam,
S te voltál a pártás menyasszony.

Ilyenek voltunk akkor is. Emlékszel?
Csókokra termett, kacagó, pogány;
Csodákat álmodtunk messze napnyugatról
Lidérces Meotis száz alkonyán.
Azóta, látod, álmunk testet öltött,
Magyar Babilonban palotás az út,
Koldusai lettünk cifra városoknak
S lelkünkben a régi puszta dala búg.

Meotis zsombékja nem a nyoszolyánk már,
Fekete hajadba gyöngyöt se fonok,
Lelkünkbe mégis bús keleti ének,
Meotisi hárfák zengése zokog.
Villamos lángok szórják be az utunk,
Hárfámon az ének ősi dal maradt,
Emlékezz csak Magda… Igriced énekel
Budapest kőcsipkés tornyai alatt.

                                                       1908