Bálint Sándor Boldogasszony vendégségében

/XVIII. rész/
– Gyöngyös –

Alig van magyar táj, ahol a franciskánus szellem elevenebben élnek, mint a Palócföldön. A palóc néplélek történelmi sorsa, vallásos világa elválaszthatatlan a szécsényi, füleki, verebélyi, egri, de mindenekelőtt a gyöngyösi klastrom évszázados munkájától és hatásától.

    A kolostor szerzetesei különösen a török időkben fejtenek ki hősies tevékenységet. Munkájuk fontosságát nemcsak a király, hanem Bethlen Gábor, sőt maga a török is elismeri, amikor valamennyi földi hatalmasság oltalomlevelet ád a számukra, hogy Isten országát építhessék a lelkekben. A kolostor Hevesre, Nógrádra, Görmörre, Jászságra kiterjedő missziós területnek középpontja, amely mintegy 300 helység népét tartja számon és döntő része van az itt élő magyarság megtartásában és átmentésében. Magyarnak és katolikusnak lenni szinte egyet jelentett ezen a tájon, úgyhogy a bevándorló lutheránus, szlovák szórványok önkéntes asszimilációja egyúttal a katolikus hitre való áttérésükkel is együtt járt, jóllehet az ellenreformáció elől húzódtak ide, senki földjére, a hódoltsági terület szélére.

   A hódoltsági sors elhagyatottságában, világnézeteknek és hatalmi érdekeknek ütközőpontján az életet csak a metafizikai igények hangsúlyozásával lehetett elviselni. A külső harcnak, helytállásnak misztikus erőforrásra volt szüksége. Gyöngyösön a Fájdalmas Szűzanya kegyképe ez a szimbólum. A kultusz kialakulásáról közvetlen adataink alig vannak, mégis világosan látjuk, hogyan virágzott ki, szinte szükségszerűen éppen ezen a tájon. A franciskánus szellem misztikus naturalizmusa, lírai ihletettsége különösen kedvezett olyan áhítatformáknak, ahol az örök emberi az evangélium tükrében is mintegy megszentelődik, szublimálódik. A Stabat Mater szelleme szerteárad az egész franciskánus világba, azaz a régi Európába. A Hétfájdalmú Szűzanya palóc hívei megértik a fájdalom misztikus örömét, a szenvedés királyi ajándékát, megértik a per crucem ad lucem kozmikus igazságát: átvirrasztják a hódoltság éjszakáját.

   Nem szükséges itt bizonyítgatnunk, hogy a XVIII: század virágzó katolikus élete: Gyöngyös városának ma is eleven közösségi szellem, a vidék társadalmi újjászületése, a katolikus palóc népnek honfoglalása az Alföld déli vidékein mind összefüggésben van a gyöngyösi kultusszal.

   Alig van viszonyt híres kegyhelyünk, amely a jozefinizmustól Gyöngyösnél többet szenvedett volna. A hanyatló szalvatoriánus provincia öreges egykedvűséggel nézte azoknak a szakrális értékeknek, alkotásoknak és eredményeknek pusztulását, amelyeket az elődök buzgósága felhalmozott. Amikor a XIX. század olyan szívesen megfeledkezett a szenvedés metafizikai szükségszerűségéről, amikor magát a hivatalos egyházi jámborságot is akárhányszor valami langymeleg érzelgősség jellemezte, sőt sokszor még minidig jellemzi, akkor a jász és palóc nép, a Hétfájdalmú Szűz tisztelő serege a passió misztikájában egészen napjainkig sokat megőrzött az első franciskánus nemzedékek és a hódoltságkorabeli jámbor ősök lángolásából, heroikus stílusából. Nagybölji ájtatosságaik, szent embereik, népénekeik és imádságaik most is a stigmatizáció szentferenci készségét viselik magukon.

   A gyöngyösi kultusz azonban mégsem maradt paraszti szívekbe zárva. A most folyó világháború apokaliptikus szenvedései közben mind többen nemesednek újra emberré, aki Chateaubriand szavai szerint éppen lelkének szomorúsága, szellemének örök mélabúja által több a semminél. A gyöngyösi fiatal franciskánus nemzedék megpillantotta népünk jámborságában a szeráfi hőskor örökké időszerű, parasztsorban virágzó eszményeit, felkarolta a népi kultuszban rejtőzködő örök emberi lehetőségeket, megérezte, hogy nemzetünknek a népiségben való újjászületése népünk vallásos kultúrájának megszívlelése nélkül lenne.

   A Hétfájdalmú Szűz megújhodott gyöngyösi kultusza bíztató ígéret az eljövendő, részben már is mutatkozó magyar ferences munkára, hiszen a franciskanizmusnak annyira esedékes újjászületése, azaz a nuova pazzia igazán korszerű stílusa és nemzetünknek a szakrális népiségben való kiteljesedése elválaszthatatlan egymástól.